Az EP elítélte a Moszkvát szolgáló európai politikusokat, a Fidesz nem szavazott

Egyes választott európai uniós politikusok és pártok tudatosan szolgálják az orosz vezetés érdekeit, aláásva ezzel az EU egységét és demokráciáját az Európai Parlament csütörtökön elfogadott állásfoglalása szerint – írja a Telex.

A lap a MEPWatch adataira hivatkozva azt írja, a szöveg végszavazásánál 433-an nyomtak igent, 56-an nemet és 18-an tartózkodtak, a Fidesz nem szavazott. A Fidesz 12 képviselőjéből egy sem adott le voksot, pedig aznap más témákban több párttag is szavazott. A volt MSZP-s Ujhelyi István, Gyöngyösi Márton Jobbik-elnök és a jelen lévő DK-sok igent mondtak a javaslatra.

Az elfogadott végső szöveg egyébként több uniós országot, pártot és politikust is megemlít, de a Fideszt, Magyarországot vagy Orbán Viktort nem említi, az orosz befolyásra német, francia, szlovák és katalán példákat hoz.

A Fidesz képviselői a belarusz ellenzékkel szembeni akciókat elítélő állásfoglalásnál szintén nem szavaztak. A képviselő-testület a több mint 1400 politikai fogoly azonnali és feltétel nélküli elengedését követelte, a tagállamoktól pedig keményebb szankciókat kért.

The post Az EP elítélte a Moszkvát szolgáló európai politikusokat, a Fidesz nem szavazott first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed