Az izraeliek többsége már nem hisz a Hamász elleni abszolút győzelemben

Egy friss közvélemény-kutatás szerint az izraeliek többsége – zsidók és arabok egyaránt – nem hiszi el, hogy lehetséges lenne egy „abszolút győzelem” a Hamász elleni háborúban Gázában – írja a The Times Of Israel.

A lap az Israel Democracy Institute felmérését idézi, amely szerint a zsidó válaszadók 51 százaléka, az arab izraelieknek pedig a 77,5 százaléka úgy véli: kicsi a valószínűsége annak, hogy a háború ilyen győzelemmel végződhet. A közvélemény-kutatás az izraeli politikai paletta alapján jelentős eltéréseket talált:

a baloldali válaszadók 84 százaléka,
a centrista válaszadók 63 százaléka,
a jobboldali válaszadóknak pedig az 55 százaléka ért egyet azzal, hogy csekély a valószínűsége egy „abszolút győzelemnek”.

A közvélemény-kutatás adatait egyébként azután vették fel, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök a hónap elején kijelentette: „belátható közelségbe került az abszolút győzelem.” A kutatásból az is kiderül, hogy a zsidó izraeliek 63 százaléka ellenzi az önálló palesztin állam létrehozását, míg az arab izraeliek 73 százaléka támogatja azt.

The post Az izraeliek többsége már nem hisz a Hamász elleni abszolút győzelemben first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed