Az NGM megtalálta a magyarázatot, miért csúszott Magyarország fogyasztásban utolsó helyre az EU-ban

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben reagált az Eurostatnak a magyar sajtóban is publikált legfrissebb adataira. Az Eurostat szerint a magyar háztartások fogyasztása 2023-ban az európai uniós átlag 70 százalékra volt. Ezzel Magyarország az utolsó helyre csúszott vissza a rangsorban, még 73 százalékot elérő Bulgária is megelőzött minket a háztartások fogyasztásban.

A Nagy Márton vezette NGM azt hangsúlyozta, hogy az adat még véletlenül sem azt jelenti, hogy Magyarország lenne az unió legszegényebb országa. A minisztérium szerint a fogyasztási adatokból „rosszindulatú csúsztatás” a szegénységre következtetni.

Az NGM szerint az adatból inkább azt kell kiolvasni,

hogy a szomszédban zajló háború következtében a magyar családok óvatossági motívuma, teljesen természetes módon, megerősödött.

„A lakosság bruttó megtakarítási rátája a korábbi magas szintről még tovább növekedett és meghaladta a 21 százalékos szintet, ami az unión belül a legmagasabb érték. Következésképpen a magyar családok nem elköltik a jövedelmüket, hanem megtakarítják” – vonta le a következtetést Nagy Márton minisztériuma.

The post Az NGM megtalálta a magyarázatot, miért csúszott Magyarország fogyasztásban utolsó helyre az EU-ban first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed