Az új Hívatlanok horrorfranchise pont olyan, mint a címe: senki sem hívta, mégis maradni akar

A Hívatlanok 2008-ban különös meglepetés volt: Bryan Bertino saját gyerekkori élményéből kiindulva megírt és megrendezett egy végtelenül puritán, mégis hatásos horrort. A mindössze 9 millió dollárból leforgatott film különösebb hírverés nélkül több mint nyolcvanmillió dollárt hozott, és hamar kultstátuszt vívott ki magának. Az alaphelyzet végtelenül egyszerű volt: a Liv Tyler és Scott Speedman által alakított pár egy kínosan sikerült lánykérés után egy elszigetelt házban tölti az éjszakát, ahová éjjel egy rettentő furcsa lány kopogtat be Tamarát keresve. A pár nem sokkal később arra eszmél, hogy három maszkos alak terrorizálja őket a létező legnyugtalanítóbb válasszal arra a kérdésre, miért is csinálják ezt velük. „Mert itthon voltak” – mondja az egyikük, a Hívatlanokban pedig éppen ez a rejtélyesség volt a legjobb elem: ahogy a szereplőknek, úgy a nézőknek sem ad támpontot, miért akarják ennyire bántani őket. De olyan emlékezetes pillanatokat is köszönhettünk a filmnek, mint amikor mindennemű hanghatás nélkül belép a háttérbe a konyhában sertepertélő Tyler mögé egy maszkos alak, majd csendben áll – a Hívatlanok ugyan nem volt tökéletes film, az ilyen jellegű mozzanatai miatt volt igazán hatásos.

Olyan végtelenül egyszerű alapötletre épült, amely tetszőlegesen újrajátszható és bővíthető, ám egyszerűsége miatt épp ezért jól nehezen reprodukálható – erre volt jó bizonyíték a tíz évvel később megjelenő folytatás, amelyet ugyan szintén Bertino írt, mégis minden hiányzott belőle, amely az első részt kiemelte. Ehhez képest 2022-ben bejelentették, hogy nem egy, hanem egyből három Hívatlanok-film is készül, nem titkoltan univerzumépítés céljából, és egyből le is forgatták mind a hármat Szlovákiában. A rendezői székbe az a Renny Harlin ült, akinek nevéhez egyrészt olyan filmek kapcsolhatók, mint a Még drágább az életed, a Cliffhanger – Függő játszma, vagy a Rémálom az Elm utcában 4 – Az álmok ura, másrészt egy Guinness-rekord minden idők legnagyobb filmes bukásával, amelyet az 1995-ös A kincses sziget kalózai című filmmel ért el.

Ettől függetlenül persze a Hívatlanok – Első fejezet lehetett volna jó film, ám még ha egyetlen kockát sem látunk belőle, de elolvassuk a Courtney Solomon producer és Harlin által a Fangoriának adott interjút, máris erős kételyekkel állhatunk neki. Ebben arról mesélnek, hogy sem remake-et, sem folytatást nem akartak gyártani, inkább rebootszerűen újraindítani és felduzzasztani a történetet, amellyel a régi és az új rajongóknak egyformán megfelelhetnek.

A filmtrilógiával megvolt a lehetőségünk, hogy egy négy és fél órás esettanulmányt készítsünk egy erőszakos bűncselekmény áldozatairól és az elkövetőkről, a motivációikról és arról, hogy ez az esemény hogyan hat az áldozatokra

– fogalmazott a rendező, Solomon pedig azt is hozzátette, legfőbb küldetésük, hogy „választ kell adnunk azokra a kérdésekre, amelyek az eredeti Hívatlanok óta fennállnak”.

Ha van valami, amivel teljesen ki lehet irtani a Hívatlanok varázsát, az éppen az, ha egy négy és félórás esettanulmányban adnak válaszokat épp azokra a kérdésekre, amelyek megválaszolatlansága okozza a film legnagyobb feszültségét.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a Hívatlanok erénye pont az volt, hogy láthatóan teljesen ok nélkül bántalmaztak embereket a maszkosok, és nem véletlenül tett hozzá sokat a kultfilmmé válásához az, hogy rengeteg teória keringett a fogódzók nélküli filmről. Magát az eredeti filmet megálmodó Bertinót is ez a fajta rejtélyesség fogta meg kiskorában: a legenda szerint testvérével egyedül voltak otthon, amikor bekopogott egy alak, és egy olyan illetőt keresett, aki nem lakott ott – később kiderült ugyan, hogy sorozatos betörések történtek a környéken, a furcsa idegen a furcsa kérdésével mély és rémisztő nyomott hagyott benne. És mégis mi veszélyesebb egy láthatóan elvek és különösebb motiváció nélkül gyilkoló maszkos alaknál, aki előbb illedelmesen bekopogtat?

Bár mindkét alkotó hangsúlyozta, hogy nem remake-ről vagy folytatásról van szó, a Hívatlanok – Első fejezet mégis szinte kockáról kockáról másolja a 2008-as változatot. Itt is akad egy pár, de Tyleréknél jóval jelentéktelenebb, cserébe szép, Insta-pozitív fiatalok – a Riverdale című sorozatban megismert Madelaine Petsch nevével adták el a projektet–, akik kizárólag olyan életszerűtlen beszélgetéseket folytatnak, amelyből erőltetetten derül ki a háttértörténetük, és akik lerobbant kocsijuk miatt egy erdei Airbnb-be kényszerülnek egy olyan városkában, ahol mindenki rettentően gyanúsan néz rájuk. Hozzájuk is bekopognak, náluk is Tamarát keresik, ők pedig bődületesen ostoba döntéseket hozva játsszák magukat szépen lassan egy jumpscare-parádé közepette a három maszkos alak kezére.

ADS

Az első részben tehát még semmi sem látszik a nagy újító szándékból és a kérdések megválaszolásából, amely akár reményt is adhatna, ha nem lenne ennyire kiszámítható a film. Az elsősorban akciófilmesként ismert Harlin mintha soha életében nem látott volna még horrorfilmet, olyan nevetséges szolgalelkűséggel pakolgatja egymásra a milliószor látott panelokat mindennemű kreativitás és feszültség nélkül. A párosért egy pillanatig sem lehet aggódni, egy idő után zsibbasztóan unalmassá válik a film, miközben unottan várjuk, mikor jelenik meg a gondosan komponált üres térben egy maszkos alak.

Harlenék nem újítottak és forradalmasítottak, hanem az eredeti film lehető legrosszabb változatát csinálták meg, miközben lépten-nyomon azt hangoztatták, hogy a 2008-as Hívatlanok nagy rajongóiként hatalmas tisztelettel fordultak az alapanyaghoz. Ebből a végeredményen semmi sem látszik, kifejezetten hitvány minőségű tucathorror lett a Hívatlanok – Első fejezet, ami a feszültség legapróbb szikráját sem képes átmenteni a remek elődből. Rossz kilátások ezek a franchise-ra nézve, amelyet már le is forgattak, sőt, egy éven belül a folytatásokat is bemutatják. És ne legyenek kétségeink: jönni fognak akkor is, ha nem akarjuk őket látni.

Hívatlanok – Első fejezet (Strangers – Chapter 1), 91 perc, 2024. 24.hu: 2/10

The post Az új Hívatlanok horrorfranchise pont olyan, mint a címe: senki sem hívta, mégis maradni akar first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed