Bodor Pál, a neves publicista sok évvel ezelőtt ezt írta le Sztojka Katiról:
Kati nem szereti a pátoszt, ő egyszerűbben fogalmaz:
teszem, amit tennem kell és kész.
Mámi meg a többiek
Sztojka Kati most is abban a házban él, ahol 59 éve megszületett. Azzal keveset mondunk, hogy egyszerű ez a környezet. A hatvanas években a pártbizottság beköltöztetett néhány cigány családot erre a „Rokkanttelepnek” elkeresztelt területre. Sztojkáéknál – az ő házuk sem volt kivétel – csatorna és vezetékes víz nélküli, budizós szoba-konyhában nőtt fel a hét gyerek, ha jól számolunk, az annyi, mint kilenc fő, de olykor alkalmilag laktak benne tizenketten is. „Nem ment rosszul a sorunk, apukám, minthogy lókupec volt, lovakat tartott az udvaron, amellett kőművesként dolgozott. Gyerekként imádtam ebben a házban a családommal élni.”
Az idővel egyre bővülő cigánytelepen nekik lett először tévéjük. A családfő élelmes ember volt, egyenesen a ruszkiktól szerezte be a készüléket, a kalocsai laktanyából. Már csak emiatt is minden este tele volt a konyhájuk szomszédokkal. Igazi közösségi élet ment ott, persze szigorú roma szabályokkal. Lány vagy asszony nadrágot nem hordhatott. Férfiak előtt nem fésülködhetett soha. Az édesanyja is csak akkor bonthatta ki vagy mosta meg a haját, amikor csupán a kislányai voltak jelen. A férje, a fiúgyerekei csak a kendő alatt fésülködés rutin bűvészmutatványát láthatták. És egy nő vécére sem mehetett, el sem indulhatott oda, ha szemtávolságban férfiak tartózkodtak. Az szemérmetlenségnek, méltóságon alulinak számított. Katinak természetes volt mindez.
Mikor jóval később, harmincöt éves korában, a 2000-es évek elején egy kicsit modernizálta magának a házat, épített hozzá egy kisszobát, fürdőt, és először életében lett vízöblítéses belső vécéje is, nagyon vigyázott arra, hogy a lakáson belül hol helyezkedjen el az illemhely. Rögtön a bejáratnál természetesen. Hogy senki látogatója ne érezze magát feszélyezve, amikor a dolgára megy, ne kelljen áthaladnia a szobán.
Az apja váratlan halálakor Kati még csak 13 éves volt, négy bátyja már elköltözött otthonról, egy idősebb fiútestvérével és a kishúgával maradtak a házban. És akkor kitört az igazi nyomor, amin az sem enyhített sokat, hogy Kati – bár értelmes kislány és jó tanuló volt – 14 évesen betanított munkásként egy nyomdában vállalt munkát.
Azt meg már jóval előbb megtapasztalta, hogy a maga fajtája az más. Az iskolában a tanárnő „üdvözlő” szavaira is emlékszik, amikor, vele együtt hét roma gyerek érkezett az osztályba:
aztán nekem viselkedjetek, tetűt ne szórjatok!
Adrián Zoltán / 24.hu
Ha egy osztálytársa véletlenül hozzáért, utána az illető gyerek buzgón lemosta a kezét. Mire kijárta a nyolcadikat, abból a hét roma tanulóból már csak ketten maradtak. A többiek kicseppentek, lemorzsolódtak, nem bírták a nagy menetet.
Katinak ez nagyon fájt, és nem értette, miért történt így.
Neki valamiben még a magyaroknál is jobbnak kellett lennie. A barátnőjével le-lejárt a városi grundra, ahol a fiúk fociztak. Egy idő után beállt ő is, és hamarosan kiderült, hogy született tehetség. Egy helyi edző kiszúrta, bevette az egyesület serdülő csapatába. Katiból idővel középcsatár lett, gólkirály. Folytatta is egy darabig rendületlenül, mígnem a bátyja egyszer kiment a focipályára, és amikor meglátta, hogy a húga rövid szárú futballmezben rohangál, mindenki szeme láttára alaposan elverte – porig alázva a kislányt. „Ilyet roma lány nem visel!”
Ezzel Mámi, a szomszéd cigánytelepen lakó nagymama is egyetértett. Márpedig Mámit mindenki tisztelte, az ő szava nélkül egyetlen fontos döntés nem születhetett a több száz tagú, kiterjedt nagycsaládban. Keményen megkövetelte a hagyományok betartását. Mámi – aki megjárta koncentrációs tábort is – sokat megélt, bölcs cigány asszony volt, a környező három telep egyetlen bábája, még a roma menyasszonyok öltöztetését is csak ő végezhette, mert ahhoz a koszorúhoz a rítus szerint csak egy „tiszta asszony” érhetett hozzá.
Kati tehát abbahagyta a szépen induló focikarrierjét, viszont bekapcsolódott a helyi roma klubba, aminek két év múltán, 18 évesen a vezetője lett. Lobogott, ragyogott, úgy érezte, végre rátalált a saját útjára. Programokat szervezett, hagyományőrző együttesük bejárta a megyét, ahol minden létező díjat megnyert – együtt olvasták Bari Károly, a befutott cigány költő verseit.
A klubtagok még egy C jelű igazolványt is kaptak, ez csak a kiváltságos romáknak járt, a többségnek nem. Ugyanis ezzel a fényképes papírral ők este öt óra után is legálisan tartózkodhattak az utcán, ha jött a rendőr, csak felmutatták. A párthatalom ezzel a rendelettel próbálta kiszűrni az akkor közveszélyesnek tekintett munkanélkülieket.
Katinak is volt C igazolványa, de az egyik klubest után, amikor meg akart inni egy kólát az egyik vendéglőben, nem szolgálták ki, sőt, már az ajtóból elküldték.
Ezen annyira kiborult, hogy egyenesen a városi párttitkárhoz, Józsi bácsihoz vágtatott, őt a klubjukból ismerte, majd megírt egy panaszlevelet. Az ügyet kivizsgálták, az érintett vendéglőt pedig súlyos pénzbírságra ítélték. Ettől kezdve terített asztal várta a roma fiatalokat. A süldő kis cigánylány győzött. És ugyanez történt a helyi diszkóban is – Kati azt is elintézte. Nem akart ő kijáró ember lenni, nem támadt küldetéstudata, nem is sejtette, hogy lesz ő még egyszer „Isten kiválasztott gyermeke”, csak jól akarta magát érezni az övéi között. Az sem tudatosult benne, hogy valójában lázadónak, jogvédőnek született, és pár évvel később országos súlyú ügyek harcosa, televíziós szerkesztő-riporter, sőt, áldozat lesz belőle. Egyszerűen csak zsigerileg gyűlölte, képtelen volt elviselni a népét érő hátrányos megkülönböztetést.
Egy ilyen karakterű embernek azért nem könnyű a dolga. Különösen, ha férjhez akarják adni őt. Márpedig a hagyomány az szent. 18 éves volt, amikor a két anya megegyezett, már várták a házban a kijelölt vőlegény és a családja látogatását, a hivatalos lánykérést. Kati ismerte a fiút, osztálytársa volt, de semmi áron nem akart sem az ő, sem más felesége lenni. Még ha belehal, akkor sem! Borcsa, a nagynénje kezébe nyomott egy piros százast, ő meg otthagyva a terített asztalt, az alkalomra kicsinosított szobakonyhát, kimászott a hátsó ablakon, szaladt, futott a lánykérés meg a kijelölt sorsa elől, meg sem állt az állomásig.
The post „Az Úr segített, hogy túléljem” – Sztojka Kati kiugrott az ablakon, hogy elszökjön a megírt sorsa elől first appeared on 24.hu.
