A Balatonedericsen található Euro Aqua Lake-en egy brit horgász fogta ki a világ legnagyobb tőpontyát – számolt be az Angling Times nyomán a Pecaverzum.
David Knock azzal a céllal érkezett Magyarországra, hogy túlszárnyalja korábbi rekordját, egy 25,4 kilós pontyot, amelyet a franciaországi Brittany Millsben fogott.
A horgász a felkészülés során alapos kutatást végzett a tóval kapcsolatban, és egy mezőn gyakorolta a nagy távolságú dobásokat.
Az Euro Aqua Lake-en csónakkal fel lehet térképezni a terepet, és etetni is szabad, de a bedobást minden esetben a partól kell elvégezni
– árulta el.
A túra során fogott 20-30 kilós pontyokat többet is, de amikor meglátta mind közül a legnagyobbat, ahogy fogalmazott, „teljesen összeroppant”.
A pecások a protokollnak megfelelően értesítették a tulajdonost, Jacqueline-t és a párját, Michelt, akik gyorsan odaértek, és segítsenek a mérlegelésnél.
Ekkorra már teljes sokkban voltam, és minden, ami ezután történt, kissé ködössé vált. Megmértük a halat, majd Michel izgatottan közölte, hogy 47,8 kilogramm, új rekord. Teljesen hitetlenkedve álltam ott, hogy tényleg én fogtam ki
– mesélte még a történtek hatása alatt David Knock, aki 410 grammal döntötte meg a tőpontyvilágrekordot, amit szintén Euro Aqua Lake-en fogták. A lengyel Kacper Stepien egy 47,39 kilós példányt terelt sikeresen partra tavaly ősszel.
A világ legnagyobb pontya, egyben tükörpontya is az Euro Aqua Lake és Michel Schoenmakers nevéhez fűződik: 2018. november 23-án került partra 51,2 kilósan.
Arról is beszámoltunk, hogy megdöntötte pontyrekordját a magyar világbajnok, cseh horgászok pedig 427 kiló pontyot fogtak ki a Balatonból. Pontyóriást fogtak a fonyódi szabadstrandon is.
The post Balatonedericsen fogták ki a világ legnagyobb tőpontyát first appeared on Sokszínű vidék.

