Balogh Péter (Petya) arcával indít videós- és plakátkampányt Magyarországon a Lightyear, az év első felében felszabaduló állampapír-milliárdokat szeretnék átcsatornázni az észt befektetési platformon elérhető pénzügyi termékekbe. Az STRT Holding alapító-vezérigazgatójával és Andres Kitterrel a Lightyear új európai vezetőjével a videós kampány forgatásán találkoztunk.
„Amikor Martin Budapesten járt, összefutottunk egy kávéra, beszélgettünk startupokról, pénzügyi tudatosságról és viszonylag hamar kapcsolódtunk abban, hogy ebben Magyarországon nagyon le vagyunk maradva” – emlékszik vissza Balogh Petya az első találkozóra, amikor Martin Sokk-kal, a Lightyear befektetési platform társalapítójával és ügyvezetőjével a kollaboráció ötletéről beszélgettek. Most nagy lehetőség előtt áll a londoni központtal – de az EU-ban az észt felügyelet alatt – működő befektetési platform, 7 ezer milliárd forintnyi PMÁP szabadul fel az idei év elején, az első kamatfordulókon már túl is vagyunk, keresi a helyét a sok pénz, de új befektetők megjelenésére is számítanak. Tökéletes időzítés egy közös kampányra.
„Martinnal beszélgetve arra ébredtünk rá, hogy ez egy komoly probléma Magyarországon, magánszemélyek oldalán is, és cégvezetők oldalán is. Sok cégvezető például nem fektetik be sehova a cég szabad készpénzét, a magánbefektetőknél pedig jellemzően macerás a befektetési folyamat, sok fiatal például nem is foglalkozik vele” – magyarázza Petya. A videós tartalmakkal a TBSZ számla adta lehetőség és a pénzügyi tudatosság népszerűsítésén dolgozik a csapat. A cél egyértelmű: fektess be, takaríts meg, foglalkozz a pénzeddel, nem csak az állampapír létezik, mint befektetési termék. Ezzel egy meglehetősen nagy piacot céloznak meg: a magyar befektetők 68 százaléka kizárólag kötvényekbe (jellemzően államkötvényekbe) fektet, az EU-s átlag ezzel szemben csak 17 százalék.
Petyával és Andres-szal az Expo Studióban, a videós kampány forgatásán találkoztunk. Fotó: Sebestyén László
Arról, hogy miért kellenek helyi arcok a Lightyear népszerűsítésére, már Andres Kitter, a Lightyear európai vezetője beszélt a Forbes.hu-nak. „A Lightyear egy globális platform, de nem lehet sikeres globális platformot építeni, ha elfelejtjük, hogy minden országnak megvannak a sajátos igényei, kultúrája, értékei. Próbálunk nyitni a magyar befektetők és a magyar befektetések felé, a platform magyar nyelven működik, magyar ügyfélszolgálatunk is van. Péter vállalkozói és befektetői története is nagyon érdekes, úgy gondoltuk, hogy rajta keresztül sokakhoz el tudjuk juttatni a Lightyear és a TBSZ adta előnyöket.”
Lightyear X TBSZ
A Lightyear TBSZ legfőbb előnye, hogy a számlanyitás és -vezetés teljesen ingyenes, emellett gyors és egyértelmű számlanyitási folyamat mindössze néhány percet vesz igénybe az alkalmazásban. A TBSZ-en keresztül végzett befektetések öt év után mentesülnek a személyi jövedelemadó és a szociális hozzájárulási adó (szocho) alól. Erről bővebben itt írtunk.
És mit kap Petya ebből a projektből? Egyrészt valószínűleg jót tesz a magyar fintecheknek, startupoknak ez a fajta plusz elérés, jelenthet egy olyan kapcsolati hálót, ami hasznos lehet még a későbbiekben a pályájukon. De emellett az is fontos cél, hogy legyen minél több magyar, aki befektet, aki a kötvények helyett a részvénypiacot választja – legyenek azok EFT-ek vagy egyedi részvények – és aki később akár az STRT részvényeire is nyitott lehet.
Én titokban remélem, hogy minél előbb lesz a Lightyear-en STRT-részvény, de egyelőre nagyon örülök ennek a kooperációnak is.
– mondta nevetve a cápa, aki a kampány részeként maga is nyitott egy TBSZ-t a Lightyearnél és erre buzdította a környezetében lévő cégeket és magánszemélyeket is.
Martin Sokk-kal, a Lightyear társalapítójával készült interjúnkat itt olvashatod el, az STRT tőzsdére lépéséről itt, a startupokat tömörítő holdingcég eredetéről pedig itt írtunk.
A Lightyear-ről
A céget 2020 októberében alapította Martin Sokk és Mihkel Aamer, akik mindketten a Wise (korábbi nevén TransferWise) korai alkalmazottai voltak. A Lightyear Europe AS engedélyező és szabályozó hatósága az Észt Pénzügyi Felügyeleti Hatóság, és valamennyi EU-s és EGT-s országban rendelkezik tevékenységi engedéllyel.
A cég eddig 35 millió dollárnyi befektetést kapott, és a befektetői között található a Lightspeed Venture Partners, a Mosaic Ventures, a Metaplanet és a Taavet+Sten. A további befektetők között ott van Sir Richard Branson, valamint Eileen Burbidge, a Monzo korai támogatója és az Egyesült Királyság pénzügyminisztériumának fintechfelelőse.
The post Balogh Petyával cápázná be a felszabadult állampapír-milliárdokat a Lightyear appeared first on Forbes.hu.

