Ben Affleck filmje is tehet róla, hogy bűnöst csináltak egy emberrablás áldozataiból

Mikor van igazán értelme dokumentumműfaj keretein belül feldolgozni egy megtörtént bűncselekményt? Napjaink true crime-dömpingjét látva erre a kérdésre a készítők részéről egyértelműen a „bármikor, bármiből, az sem baj, ha már ezerszer elmesélték” lehet a válasz. Pedig ennél többről kéne, hogy szóljon az alkotói szándék: hogy ne csak katasztrófaturizmus, bőrlehúzás legyen, hanem valóban ellássa tájékoztató funkcióját, ne adj’ isten még valami pluszt is adjon hozzá.

Az Igazi amerikai rémálom tökéletes példája annak, hogyan lehet a dokumentumműfaj segítségével igazságot szolgáltatni az áldozatoknak, ha már arra a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás nem volt képes.

Denise Huskins és Aaron Quinn esete nem egyszerű áldozathibáztás, hanem áldozattagadás, annak az ékes példája, amikor az inkompetens rendőrség a szenvedő alanyokból kreál bűnöst ahelyett, hogy megkeresné a valódi tettest.

Egy emberrablás, ami túlságosan hasonlított egy filmre

2015 márciusában Quinn azzal hívta fel a rendőrséget, hogy a floridai Vallejóban található házukból elrabolták a barátnőjét, és váltságdíjat követelnek érte. A fiatal férfit már alapból is gyanússá tette, hogy kilenc órával az elrablás után telefonált csak, ráadásul a környéken senkinek sem tűnt fel, hogy beöltözött emberrablók egy csomagtartóba kényszerítették barátnőjét, és elhajtottak vele. Tovább bonyolította az ügyet, hogy a férfi vallomása szerint az egyik emberrabló az akció közben közölte, hogy tévedés történt, nem Huskinst, hanem a férfi egykori menyasszonyát, Andreát kellett volna elrabolniuk.

A rendőrségi kihallgatóban Quinn egyre hihetetlenebb részekkel állt elő búvárruhát viselő emberrablókról és úszószemüvegekről, majd amikor a lakásban vért találtak, ráadásul egykori menyasszonya szerelmi háromszögről vallott, a rendőrök különösebb bizonyíték nélkül előálltak a vélt megoldással: Quinn úgy menekült a párkapcsolatából, hogy megölte barátnőjét, eltüntette, majd eljátszotta az elrablását. Erre rátett egy lapáttal, hogy a hazugságvizsgálat nem hozott eredményt – a hivatalos dokumentumok szerint a poligráf eredménye „ismeretlen”, miközben az egyik rendőr azt állította, a férfi minden kérdésen megbukott.

A dokumentumsorozat eredeti felvételeket mutat a kihallgatószobából, ezek alapján a rendőrség és a nyomozásba bekapcsolódó FBI emberei már a kezdetektől a legaljasabb gyilkosoknak kijáró bánásmóddal álltak hozzá Quinnhez, akit manipuláltak, megfélemlítettek, és hazudtak is neki. Kész tényként kérdezgették például arról, mit csinált a nő holttesttével.

Minél tovább marad ott, ahol van, elkezd majd rohadni, te pedig annál nagyobb szörnyetegnek tűnsz majd

– ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak el a bűnüldözők szájából.

Mindig a férj a tettes – tanítja az összes krimi, mióta világ a világ, és bár a rendőrségtől érthető módon ennél élesebb következtetési képességek várhatók el, az első pillanattól kezdve Quinn bűnösségének bebizonyításán dolgoztak ahelyett, hogy egy eltűnt nő után nyomoznának. Alig néhány óra múlva azonban mégis utóbbira kellett fókuszálniuk, az emberrablók ugyanis küldtek egy hangüzenetet Huskinstól, amelyben elmondja: jól van.

A felvételt azonban furcsává tette, hogy a nő meglehetősen nyugodt, sőt, enervált hangon beszélt azon. Ennél is nagyobb meglepetés várta őket egy nappal később, amikor Huskins látható sérülések nélkül besétált szülei házába. Huskins az elrablással kapcsolatban nem volt túl bőbeszédű – először azt vallotta, hogy nem bántották, később kiderült: okkal nem mert beszélni. És bár azt hihetnénk, hogy egy fogságból épségben szabadult nő története igazi sikersztori lesz, ennek az ellenkezője történt: most már nem egy bűnbak volt az ügyben, hanem kettő, a rendőrség ugyanis azzal a történettel állt elő, hogy az emberrablás kamu volt, amelyet a pár rendezett meg, ezzel elpocsékolva a rendőrség értékes erőforrásait. Ráadásul mindehhez még Ben Afflecknek is köze volt.

Netflix

Ugyanis – bár a bűnüldözőket semmilyen szinten nem menti fel –, az ügy alakulásában egészen hihetetlen módon nagy szerepet játszott egy hollywoodi sikerfilm. Éppen egy évvel korábban mutatták be a David Fincher által rendezett Holtodiglant. Ebben a Rosamund Pike által játszott felszarvazott feleség úgy áll bosszút az Affleck által alakított férje hűtlenségén, hogy eljátssza saját eltűnését és halálát, majd a gyanút a férfira tereli. A már alapból is a rendőrség által negatív színben feltüntetett Quinn, és a mindenféle komolyabb magyarázat nélkül előkerülő Huskins történetében az amerikai média meglátta a hasonlóságot a filmmel, a szenzációhajhászat non plus ultrájaként pedig hamarosan már a szalagcímekben a film amerikai címére utalva a valós gone girl-ként hivatkoztak Huskinsra. A közvélemény rendőrség által is bőséggel megtámogatott változata a történtekről az volt, hogy két csalóról van szó, akik a valóságban játszották el Pike-ot és Afflecket.

Huskins és Quinn közellenség lett.

De mi történt valójában?

Pontosan az, amit mindketten elmondtak a vallomásaikban, ám az ügyvédjeiken kívül senkit sem érdekelt. Miközben Quinn fáradhatatlanul ismételgette az őt gyilkosnak beállító rendőröknek, hogy barátnőjét a kihallgatása pillanataiban is emberrablók tartják fogva, Huskint egy tóparti házban raboskodott leragasztott úszószemüveggel a fején. A nő vallomása egészen szívbemarkoló: arról mesél, hogy elrablója kifejezetten kedves volt vele, jó zenét hallgatott, ellátta a szükségleteit, arról mesélt, hogy a hadsereg egykori katonájaként PTSD gyötri, és nem kell félnie, 48 órán belül sértetlenül visszaviszik. Azt is hozzátette, hogy tévedésből van ott, mivel az exmenyasszonyt kellett volna elrabolni, így már csak azért sem kell komolyabban aggódnia, mert nem ő a célpont.

A férfi továbbá azzal manipulálta, hogy egy bűnszervezet tagja, többen vesznek részt az akcióban, és ő a legkedvesebb mind közül. Aztán az első este pillanatok alatt változott meg a morbid idill, a fogvatartó ugyanis kissé szabadkozva közölte, hogy biztosítékként szexelniük kell a kamera előtt, hogy a felvétel legyen a biztosíték a hallgatására. Miután az első este Huskinst megerőszakolta a férfi, a második estén még gyomorforgatóbb ötlettel állt elő: nem megfelelő a felvétel, így meg kell ismételniük, ám ezúttal úgy kell tennie a nőnek, mintha beleegyezne. Huskins patakzó könnyek mögül mesél testen kívüli élményről, rettegésről, arról, hogy semmilyen körülmények közt nem akarta mutatni, mennyire megtörte őt a férfi. Az emberrabló a 48 óra letelte után betartotta ígéretét, hazavitte, ám előbb megfenyegette: ha bárkinek mesél a nemi erőszakról és katonai múltjáról, bántani fogják a családját.

Érthető módon Huskins először nem mert vallani a rendőrségnek, ügyvédje tanácsára azonban kórházba ment, ahol vizsgálatok bizonyították, hogy az elmúlt napokban megerőszakolták. A rendőrség azonban ekkor már rég nem az emberrablással foglalkozott, és láthatóan semmiféle bizonyíték nem győzte meg őket arról, hogy nem a hamis tanúzás, hanem immáron emberrablás és nemi erőszak miatt kéne nyomozniuk. Az ellenük folytatott lejáratókampányból a hivatalos bűnüldözői szervek is kivették a részüket, akik hivatalos sajtótájékoztatókon hangoztatták, hogy a páros nemhogy áldozat, hanem egyenesen nekik kellene hivatalosan bocsánatot kérniük, amiért átverték a hatóságokat.

A nyomozók elvakultságát mi sem mutatta jobban, hogy valóban minden olyan körülményt lesöpörtek az asztalról, amely az ő hiányosságaikra mutatott volna rá. Kiderült többek közt, hogy az ügyben eljáró egyik FBI-ügynöknek korábban viszonya volt Quinn kihallgatott menyasszonyával. A tény olyan összeférhetetlenséget jelentett, ami miatt a férfinak nem lett volna szabad részt vennie a nyomozásban. Ezt azonban végül nem találták olyan körülménynek, ami kifogásolható lett volna a vizsgálat szempontjából.

Az ügynek ráadásul egészen szürreális színezetet adott, hogy még az emberrablót is bosszantotta a pár ellen irányuló gyűlölethullám, és fotós bizonyítékokat küldött az egyik helyi lapnak a bűncselekményről, hogy bebizonyítsa, nem megrendezett emberrablásról volt szó.

Többek közt olyan eszközöket, helyszíneket örökített meg, amelyet nem ismerhetett olyan, aki nem érintett az ügyben. A rendőrség azonban ezek felett is szemet hunyt. Az utolsó emailjében a támadó azt írta, hogy amennyiben a vallejói rendőrség nem kér hivatalosan bocsánatot a pártól, újra megtámadnak valakit.

Netflix Matthew Miller, Denise Huskins elrablója

Hogy elfajzott lelkiismeretfurdalás, bosszúszomj vagy csak az erőszaktevés iránti csillapíthatatlan vágy motiválta-e, nem derül ki a sorozatból. Mindenesetre tíz héttel Huskins elengedését követően kis híján újabb, hasonló bűncselekmény történt a floridai Dublinban, ahol egy házaspárhoz tört be egy férfi, majd a szülőket megkötözve azok 22 éves lányát akarta megerőszakolni. Itt azonban már hibázott az elkövető: egyrészt a lány apjának ellenállása miatt menekülnie kellett, és hátrahagyta a mobilját. Így derült ki, hogy egy bizonyos Matthew Millerről van szó: egy ügyvédként dolgozó veteránról, akinek tóparti házában őt erősen kompromittáló dolgokat találtak.

A Vallejótól 64 kilométerre történt incidenst látszólag elsőre semmi sem kötötte Huskinsék ügyéhez, csupán egy volt az ezernyi bűntényből. A kettő közti kapcsolatot és ezzel az ügy megoldását végül egy állhatatos rendőrnő, Misty Carausu találta meg, akinek nem volt könnyű dolga. Ő előbb felfedte, hogy Miller korábban több nőt is nagyon hasonló módon próbált megerőszakolni, majd az emberrabláshoz használt lopott kocsit visszakövetve jutott el Vallejóig. Itt értesült arról, hogy korábban a Mare Island-i rém néven bukkant fel a környéken egy ismeretlen bűnelkövető, aki a békés kertvárosban figyelt meg és fotózott diákokat az ablakon keresztül, majd felszívódott.

A helyi rendőrség a sorozat szerint akkor sem állt épp a helyzet magaslatán. Inkompetenciájukat jól mutatja, hogy annak ellenére sem derült fény a zaklató kilétére, hogy a diákok a férfit követve megtudták, hogy ügyvéd és veterán. Mégis hagyták elévülni az ügyet, és azért sem foglalkoztak vele, mert épp akkor történt a később a köztudatba már Holtodiglan-esetként beépült emberrablás. Carausu ekkor kötötte össze a pontokat – hogy a Mare Island-i rém ugyanaz, aki korábban nőket támadott meg, és aki Huskinst is elrabolta –, a férfi tóparti házában talált, a nőtől származó hajszál alapján bebizonyosodott, hogy a rendőrnő elmélete valóban helyes. A férfit lopás, emberrablás és nemi erőszak miatt negyven év börtönre ítélték, ám a korábbi ügyekben – a kukkolásban és a korábbi nemi erőszakra tett kísérletekben – hivatalosan nem vádolták meg. Azt sosem vallotta be, miért állította, hogy eredetileg Quinn egykori menyasszonya volt a célpont, ahogy a már említett bűnszervezetről sem vallott. Ahogy arról sem, hogy voltak-e tettestársai, pedig mind Quinn, mind Huskins azt állította: többen voltak a támadók.

Netflix Misty Carausu, a floridai rendőrnő, akinek köszönhetően azonosították Huskins elrablóját.

Négy hónapnyi meghurcoltatás után Huskins és Quinn ügyvédeik jelenlétében kiálltak az újságírók elé, akikkel immáron sokadjára közölték: igazat mondtak. „Bánom, hogy részt vettem ebben, mert emiatt ők rengeteget szenvedtek. Azt hittük, hogy a sztori, amiről tudósítunk életünk legpikánsabb sztorija, de óriásit tévedtünk” – vallja be őszintén a dokumentumsorozatban egy újságíró. Huskinsék a megbánás sokkal ridegebb formáját kapták Vallejo városától, amelyet a helyi rendőrséggel együtt rágalmazás miatt pereltek be: egy hivatalos bocsánatkérést adtak ki, amelyben elnézést kértek. Végül peren kívül egyeztek meg: 2,5 millió dollárt kaptak.

Huskins számára 2017 márciusában érkezett el a trauma feldolgozásának újabb fontos mérföldköve: ekkor állt Miller bíróság elé, és ekkor nézhettek életükben először egymás szemébe, elrablása alatt ugyanis végig takarta az arca egy részét az elsötétített úszószemüveg. Huskins szerint aznap nyerte vissza valódi önmagát, amikor a férfi szemébe tudott nézni, és elmondhatta: „Denise Huskins vagyok: a nő az úszószemüveg mögött.”

Egy elrabolt, majd megerőszakolt nő története már önmagában is rendkívül súlyos téma, Huskinsék ügyében azonban mégis az a leginkább gyomorforgató, hogy éppen azok csináltak belőlük áldozatok helyett bűnbakokat, akiktől a segítséget remélték. Egyúttal a média sokat, de nem eleget emlegetett felelősségét is felveti, illetve azt, hogyan használja ki ezt a saját igazában sziklaszilárdan bízó rendőrség, és miként indíthat így boszorkányüldözést ártatlan emberek ellen.

Az Igazi amerikai rémálom az a típusú dokumentumfilm, amitől az ember rettentően dühös lesz a bűnüldöző szervekre, főleg azt látva, hogy a fent említett szörnyeteges idézet gazdája, a nyomozást vezető Mat Mustard 2015-ben az év rendőrségi alkalmazottja lett, miközben az ügyet valóban megoldó Carausut egészen három héttel ezelőttig elő sem léptették szolgálataiért.

De arra is tökéletesen rámutat, miért nem mernek a szexuális zaklatások áldozatai előlépni: Huskins ugyancsak elmeséli, hogy már tinédzserkorában is zaklatták, de akkor egy rendőr beszélte le arról, hogy feljelentést tegyen. Ugyancsak megdöbbentő, mikor az egyik nyomozó erről értesülve azzal érvel kihallgatás közben a nő férjének, hogy a szexuális zaklatások áldozatai jellemzően keresik a hasonló helyzeteket, hogy újra átélhessék azt. Az ilyen elejtett, súlyos félmondatok példázzák a legjobban azt, miért vannak lehetetlen helyzetben az erőszaktúlélők.

Az Igazi amerikai rémálom az egyik legjobb példája annak, mikor igazán hasznos dokumentumsorozatot gyártani: egy olyan bűntény esetében, ahol senki nem hallotta meg az áldozatok hangját.

A true crime-dokuk korában olyan platform ez, amelyhez Huskinsék nagyon jó érzékkel nyúltak, és ahol végre maguk mondhatják el történetüket. És ezúttal nem fogják azt csőlátású rendőrök gyalázkodással ellehetetleníteni.

Igazi amerikai rémálom (American Nightmare), 2024, Netflix.

The post Ben Affleck filmje is tehet róla, hogy bűnöst csináltak egy emberrablás áldozataiból first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed