Amikor a dinoszauruszokat kezdtük a csontmaradványaik alapján megismerni, jóformán csak a fantáziánkra volt bízva, milyennek is képzeljük el őket. Mára ez alaposan megváltozott, egyrészt a nagyobb mennyiségben talált ősmaradványoknak, másrészt az egyre modernebb vizsgálati technikáknak köszönhetően. Ma már jól ismert, hogy számos dinó tollakat viselt, és néhányuk esetében a színeikről is vannak már elképzeléseink.

A hatalmasra nőtt növényevők, a szauropodák esetében azonban eddig nem volt efféle információnk. Nemrégiben a Royal Society Open Science folyóiratban számoltak be egy fiatal szauropoda, valószínűleg Diplodocus bőrében azonosított színtestekről.

A vizsgálatra az adott lehetőséget, hogy a montanai Morrison-kőzetformációban kiváló állapotban, térbeli szerkezetét megőrizve maradt fenn a dinó bőrének, pikkelyeinek néhány darabja. A Bristoli Egyetem kutatója vezette csapat elektronmikroszkóp segítségével vizsgálhatta meg a dinópikkelyeket. A pikkelyek kétrétegű felépítéssel rendelkeztek, míg a felső, külvilág felé néző rész szilikátos ásványi anyagokkal teli védőréteg, addig az alsóban a bőrsejtek maradványai találhatók.

Ez utóbbiban képződtek a pikkelyek színét adó pigmentszemcsék. A felismerés, miszerint kétrétegűek voltak a pikkelyek, már önmagában is fontos adalék, hisz így tudjuk, hogy a dinópikkelyek a modern hüllőkéhez hasonló felépítésűek voltak.

A legfontosabbak azonban magukban a sejtmaradványokban azonosított, széntartalmú testecskék voltak. Ezek a rendkívül apró szemcsék kétféle típusúak: egyik hosszúkás, ovális alakú, méretében és alakjában is megfelel a sejtekben található melanoszómáknak. (A melanoszómák tárolják a sötét színű színtesteket, a melanint, ami az élőlényeknek a fekete, barna színeket kölcsönzik.) Ilyeneket már korábban is azonosítottak őshüllőkben. 

A másikak lapított, korongra emlékeztető alakúak voltak. Ezekről egyelőre nincsenek biztonsággal kijelenthető elképzeléseik a kutatóknak. Alakjukban e testecskék hasonlítanak azokra, amelyek a madarak tollaiban a fényvisszaverő tulajdonságért felelősek, ám ezeknél kisebb méretűek.

Ezek a korongocskák a tipikus melanoszómák oválisaival gyakran együtt fordulnak elő a pikkelyekben, kis csoportokban, nem pedig egyenletes eloszlásban. A konkrét, jellegzetesen magas széntartalmú melanoszómák mellett a pikkelyek egyes részein csak ezek lenyomatai őrződtek meg, ám ezek is hűen jelzik a színtestecskék alakját.

Ez a csoportos eloszlás pedig arra utal, hogy a Diplodocus foltos, pettyes mintázatú lehetett. Azt nem lehet megmondani, hogy a foltok feketék, sötétszürkések vagy barnák voltak-e, de a kutatók szerint valószínűleg valamilyen sötét árnyalatot hordoztak – ezt a melanoszómák jellegzetes alakja és mérete árulja el. Azt azonban nem lehet kizárni, hogy a melanoszómák az állat pusztulását követően összezsugorodtak, így a színt illetően nagyok még a bizonytalanságok.

Úgy tűnik azonban, hogy a növendék szauropodák foltos mintázatúak voltak, és ez akár azt is jelentheti, hogy rejtőszíneket viseltek a ragadozóik ellen. A szauropodákat általában unalmas, egyszínű szürke lényekként ábrázolják – könnyen lehet, hogy érdemes volna ezt az elképzelésünket is felülbírálni.

The post Bepillanthatunk a szauropodák színvilágába first appeared on National Geographic.