Friss Hirek

Berendelték a külügyminisztériumba a horvát nagykövetet

A területért felelős helyettes államtitkár pénteken délelőtt behívatta a külügyminisztériumba Mladen Andrlic budapesti horvát nagykövetet – értesült az ATV. Az információt Paczolay Máté külügyi szóvivő is megerősítette a televíziónak.

Szijjártó Péter külügyminiszter egy más ügyben tartott sajtótájékoztatón azt mondta: „Nekünk az az érdekünk, hogy minden szomszédos, így Horvátországgal is a lehető legjobb kapcsolataink legyenek. Éppen ezért is volt váratlan, hogy a horvátok védelmi minisztere mintha új sportágat választott volna, és ez a magyarok inzultálása lenne”.

A tárcavezető azt állította, hogy a horvát miniszter első megjegyzését a magyar kormány Oroszországgal és az ukrajnai háborúval kapcsolatos hozzáállásáról még elengedte a füle mellett, de a másodikat már nem volt hajlandó. Hozzátette, arra kéri a horvátokat, hogy Magyarországot ne vonják bele a horvát miniszterelnök és az államfő közötti, Ukrajna támogatásával kapcsolatos vitába sem.

Zoran Milanovic horvát államfő korábban nem járult hozzá a kormány előterjesztéséhez, amelynek értelmében az ország részt venne az Ukrajnának nyújtott biztonsági támogatási és kiképzési tervben, amelyről az idei NATO-csúcson született megállapodás.

Ivan Anusic horvát védelmi miniszter ezután a zágrábi parlament illetékes bizottsági ülésén arról beszélt, hogy Horvátország ezzel a területi integritását megkérdőjelező Magyarországhoz hasonlóvá válna. Két napra rá pedig úgy vélekedett, hogy a katonai szerepvállalás elmaradásával Horvátország az Oroszországot nyilvánosan támogató Szerbia és Magyarország oldalára kerülne.

The post Berendelték a külügyminisztériumba a horvát nagykövetet first appeared on 24.hu.


Exit mobile version