A Pelikán Restaurant & Bár nemrég költözött új helyre, de most a Facebook-on jelentette be, hogy szeptember 27-én bezárja kapuit a megszokott, mindennapi vendéglátóhelyként.
A Nyugat.hu arról számolt be, hogy a város legrégebbi vendéglője idén februárban költözött új helyre: a Fő térről a Pelikán Hotel éttermébe.
Mint írták, ezzel egy hosszú korszak zárult le. A Pannónia története ugyanis több évszázadra nyúlik vissza. Első írásos említése 1760-ból származik, de már a középkorban is fogadó működött a helyén, Szőkeföldi fogadó néven, a Batthyány család birtokaként. Az épület eredetileg földszintes volt, a terasz és a nyugati épületrész pedig még nem állt. Mai formája fokozatosan alakult ki.
1882-ben az akkori bérlő, Heinzmann János új szárnnyal bővítette az épületet. A 20. század elején, amikor az ingatlan a város tulajdonába került, Schmall Gyula újította fel. Ekkor a nagyterem nyugati oldalán éttermet és üvegtetős sörkertet alakítottak ki.
A következő nagyobb felújítás 1996–97-ben történt, már Lancsák Károly vezetése alatt, aki 2014-ig irányította az éttermet. Ezt követően a vendéglátóhely néhány évre ismét bezárt, majd új üzemeltetővel és újabb felújítással folytatta működését.
A Pelikán Restaurant & Bár Facebook-oldalán azt írják, hogy a bezárás nem jelenti a vendéglátóhelyek teljes megszűnését.
Ez azonban nem búcsú, hanem egy új kezdet: a jövőben két különleges rendezvényhelyszínnel, a Pelikánnal és a Pannóniával várunk Benneteket továbbra is. Legyen szó születésnapról, esküvőről, céges vacsoráról, osztálytalálkozóról, családi összejövetelről vagy bármilyen más különleges alkalomról, továbbra is azon dolgozunk, hogy minden eseményből igazán emlékezetes élmény szülessen
– írják a Facebook-oldalon.
A szép reményekkel indult, az étterem mellett lévő Pelikán hotel pedig továbbra is üresen vevőre vár – írta a portál.
De Szombathelyen egy legendás bolt is bezárt fél évszázad után, és 33 év után bezárt Antal Imre kedvenc vásárhelyi kocsmája is.
The post Bezár Szombathely legrégebbi étterme first appeared on Sokszínű vidék.