Friss Hirek

Bezártságban még az étel is más

Az ausztrál RMIT Egyetem kutatói vizsgálják egy ideje, hogy miért is nincs olyan jó íze az űrben az ételeknek. Az űrhajósok ma már nem tubusból esznek, ahogy pár évtizede, hanem különféle, a földihez hasonló állagú és ízvilágú (nem egyszer azzal azonos) élelmiszereket fogyasztanak, azonban ezek tápanyagtartalma gondosan meghatározott.

Ez azt is jelenti, hogy meg kell enniük az előírt adagokat ahhoz, hogy a sok havi űrbéli munkájuk során ne alakulhasson ki semmiféle tápanyaghiány. Azonban minden törekvés ellenére ez gyakran nagyon nehéz, az űrhajósok panaszai alapján az ételek rossz zamatúvá válnak. Míg egy néhány hónapos küldetés során ez talán nem okoz súlyos elváltozásokat, ám a jövőben több évig tartó küldetésekre kerül majd sor, ahol más valós veszélye van a hiánybetegség kialakulásának is.

Az ízek érzékelése ugyan a szájunkban zajlik, azonban az ízt kiegészítik az illatok is, ezzel válik teljessé a zamat. A covid óta sokan megtapasztalhatták, milyenek azok az ételek-italok, amelyeknek nincs illatuk. Az étel illata egyébként nagyon fontos információkat nyújt, például arról, hogy nem romlott-e valami, vagy épp arról, hogy kellően érett-e már.

VR-szemüveggel a Nemzetközi Űrállomás környezetét imitálják
Forrás: Seamus Daniel RMIT University

A kutatók virtuális valóság segítségével vizsgálták az összefüggéseket, amelyek eredményéről a  Food Research International folyóiratban számoltak be. A VR-környezeten felül egy másik módszerrel is tesztelték az alanyok illat-érzékelését: olyan székbe ültették őket, amilyenekben az űrhajósok ülnek útjuk során, a mikrogravitációs helyzetet szimulálva.

A VR-szemüveg segítségével a vizsgálatra jelentkező alanyokat a Nemzetközi Űrállomásra „vitték”, majd különböző, ételekhez köthető illatanyagokat (pl. vanília, mandula, citrom) szimatoltattak velük. Egy híján az összes illat intenzívebbnek érződött a virtuális űrállomás környezetében, a kivételt jelentő citromnád (ez egy póréhagymához hasonló küllemű ázsiai fűféle, földes-citromos aromával) illatanyaga gyengébbnek érződött, mint a székben ülve.

A zárt tér befolyással lehet az illatérzékelésre

Földi környezetben az evés gyakran társas esemény, viszont egy hosszú űrutazáskor egész más élményt nyújthat. Még a VR-űrhajó is képes bezártság-érzést kiváltani, alig 10 perc alatt, ez pedig azt jelzi, hogy a virtuális valóság teljesen tökéletes módszer a hasonló tesztekre.

A kutatók eredményei azt mutatták, hogy a távoli, elszigetelt, zárt környezet – egyéni érzékenységgel párosulva – egész egyszerűen fura szagúvá tesz egyes ételeket. A különös az, hogy az űrbéli hatások kutatása során legnagyobb részben a mikrogravitáció hatásának gondolják a szakemberek a különböző eltéréseket. Ezt az ételek ízére is igaznak tartották, azonban most arra derült fény, hogy a bezártság elegendő ehhez.

A kutatás olyan lehetőségeket nyit meg, hogy egyénre szabott étrendet állítsanak össze az űrhajósoknak, vagy a földi környezetben, de magányosan élő emberek számára. A VR pedig segíthet felmérni, hogy milyen változatos hatású a stresszhelyzetben, egyedül étkezés

– mondta Grace Loke, a kutatás vezetője.

A VR-teszt során pozitívabb érzelmekről beszámoló alanyok számára az illatok erőteljesebbek voltak, így akár a mandula, akár az ecet érzékelt illata intenzívebbé vált, ha az alany boldogabb volt. Ha viszont enyhén stresszelt volt az alany, az ecet illatát kevésbé érzékelte. Ez az összefüggés arra is magyarázattal szolgál, hogy miért is esznek meg egyes ételeket az űrhajósok az űrállomáson, amiket a Földön egyébként nem.

A most használt módszereket az űrhajósok kiképzése során is lehet alkalmazni akár arra, hogy adaptálódjanak az űrbéli környezethez, akár arra, hogy így válogassák össze az adott egyén számára vonzó ételeket. Az így megszerzett tudás persze nemcsak a világűrben használható, hanem itthon is. Az elzártan, magányosan élő emberek (például az öregotthonok lakói) számára is kedvezőbb, örömtelibb étkezéseket lehet biztosítani.

Landy-Gyebnár Mónika

The post Bezártságban még az étel is más first appeared on National Geographic.


Exit mobile version