Friss Hirek

Bíróságon az ügy, amelyet Németh Szilárd indított, mert tolvajozták, és elmebetegezték egy levelezésben

Lezárult a rendőrségi nyomozás, és már a bíróság előtt van az az ügy, amiben a fideszes Németh Szilárd rágalmazás miatt feljelentette korábbi párttársát, Ábel Attila volt csepeli alpolgármestert – írja a Telex. Ábelt még Borbély Lénárd jelenlegi csepeli polgármesterrel együtt záratta ki tavaly a csepeli Fideszből Németh Szilárd, miután megromlott a kapcsolatuk.

A szövevényes ügy hátterében egy levelezés áll, amely Németh Szilárd szerint súlyos károkat okozott neki. A Telex információi szerint Németh Szilárd két belsős (igaz, a feljelentés után nyilvánosságra került) email miatt jelentette fel Ábelt. Az egyikben arról volt szó, hogy „az, hogy Németh Szilárd orvosi értelemben elmebeteg-e, vagy csak szélsőségesen elmezavaros, lényegtelen”. Egy másikban pedig korrupciós vádak hangoznak el.

Hivatalosan ismeretlen személy ellen kezdett el nyomozni a rendőrség júniusban, miután az ügyben eljáró XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ezt elrendelte- írja a Telex.

Ábel azt írta a 24.hu-nak is eljuttatott közleményében:

Miért nem adtuk el Németh Szilárd alapítványának a csepeli Kis-Duna-partot, és miért tartottuk bűncselekménynek, hogy ingyen odaadjuk Csepel legértékesebb vagyontárgyait? Miért éreztük árulásnak, hogy a Fidesz alelnöke megbuktatja a saját pártját Csepelen, csak hogy bennünket is megbuktasson? Miért gondolom, hogy ez a bosszúálló, folyamatosan hazudozó ember komoly pszichiátriai eset lehet?

Hozzátette: „Egy belső, fideszes levelezésben leírtam a tényeket és a véleményemet. De miután Németh Szilárd feljelentett, úgy tűnik lehetőségem lesz ezt a bíróságon is kifejteni (a feljelentés hírére anonimizálva közzé tettem ennek tartalmát). Mindenesetre örülök, hogy hosszú idő után ismét találkozhatok és a szemébe nézhetek pár olyan embernek, akik amúgy a Fidesz felső vezetésében évek óta tisztában voltak azzal, amit művel.”

A Telex cikke szerint a feljelentés szövegében az állt, hogy az emailekben szereplő állítások súlyosan sértik a feljelentő, azaz Németh Szilárd „társadalmi megítélését, megbecsülését, mivel olyan színben tüntetik fel, mint aki súlyos mentális- és alkoholproblémákkal küzd, megbízhatatlan, áruló, hatalmával és pozíciójával visszaél, attól sem riad vissza, hogy bűncselekményeket kövessen el, illetve azok elkövetésére másokat rábírjon.”

Németh Szilárd azt is kifogásolta, hogy az egyik email az egyik minisztériumhoz is eljutott, így „az nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé vált.”

Az ügy hátterével mi is foglalkoztunk:

Kapcsolódó
Németh Szilárd elmeállapota a téma Csepelen
A fideszes kormánybiztos büntető feljelentést tett az exfideszes, csepeli alpolgármester ellen.

The post Bíróságon az ügy, amelyet Németh Szilárd indított, mert tolvajozták, és elmebetegezték egy levelezésben first appeared on 24.hu.


Exit mobile version