Friss Hirek

Bíróságra megy a kormányhivatal a meg nem választott budapesti főpolgármester-helyettesek miatt

Bírósághoz fordul Budapest Fővárosi Kormányhivatala, miután felhívása ellenére, a határidő letelte után sem választott főpolgármester-helyetteseket a fővárosi közgyűlés – közölte kedden reggel Sára Botond budapesti főispán.

A helyettes tekintetében bírósághoz fogunk fordulni, hogy helyreállítsuk a törvényes működést, hiszen a kormányhivatal által szabott határidő eredménytelenül eltelt

– mondta a kormányhivatal vezetője a Facebookra feltett videóüzenetében.

Sára Botond megfogalmazta kétségeit a fővárosi költségvetés tervezetével kapcsolatban is. Erről azt mondta: ha a jelenlegi formájában fogadják el szerdán, „akkor jogszabályellenes lesz”.

„Mi minden szükséges intézkedést meg fogunk tenni, hogy ne legyen veszélyeztetve Budapest működése, hiszen nekünk a budapestiek kényelme és biztonsága a legfontosabb” – mondta.

Karácsony Gergely főpolgármester hosszas huzavona után november végén korábbi kihívóját, Vitézy Dávidot jelölte az egyik főpolgármester-helyettesnek, a másik helyettesi posztra pedig bizalmasát, Kiss Ambrust terjesztette elő, aki az előző ciklusban is főpolgármester-helyettesként segítette a munkáját. A november 27-i közgyűlésen viszont mégsem szavaztak erről, mert Barabás Richárd képviselő javaslatára, konszenzushiány miatt levették a napirendről a főpolgármester-helyettesek megválasztásáról szóló főpolgármesteri előterjesztést.

Sára Botond budapesti főispán rövid ideig Józsefváros polgármestereként működött a Fidesz–KDNP színeiben. A kormánypárti politikus a 2018-as időközi polgármester-választáson tudott nyerni, azóta viszont négy választási vereséget tudott felmutatni. Az idei önkormányzati választáson, a budapesti pártlistán mandátumot szerző Sára néhány hónapja úgy döntött, mégis visszaadja Fővárosi Közgyűlésben megszerzett képviselői helyét, és megtartja Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetői pozícióját.

The post Bíróságra megy a kormányhivatal a meg nem választott budapesti főpolgármester-helyettesek miatt first appeared on 24.hu.


Exit mobile version