Friss Hirek

Bolygónknak ideiglenesen új Van Allen-öve keletkezett

Úgy tűnik, igencsak rendkívüli volt a 2024. május 10-én a Földet elért űridőjárási jelenség. A megelőző napok napkitörései hatására rengeteg nagyenergiás, nagy sebességű töltött részecske (plazma) robogott a Föld felé, és amikor ez találkozott bolygónk mágneses terével, igen erős geomágneses háborgást okozott.

Ennek köszönhetően a sarkoktól igen nagy távolságokban is lehetett sarki fényt látni (a környékünkön Marokkó volt a legdélebbi hely, ahonnan hiteles észlelés érkezett). Nem ez volt azonban a legfurább hatása a bolygónkat elérő plazmának.

A dolgok megértéséhez egészen 1958-ig vissza kell lépni az időben. Ebben az évben bocsátották fel az Explorer-1 műholdat, amelynek egyik feladata volt, hogy – az akkori Nemzetközi Geofizikai Év keretében – a bolygónkat körbefogó környezet fizikai tulajdonságait felmérje.

A műholdon helyet kapott egy olyan, GM-számlálót is tartalmazó mérőműszer, amelyet egy James Van Allen nevű fizikus tervezett. E műszer segítségével sikerült felfedezni a később Van Allenről elnevezett sugárzási öveket bolygónk körül. A néhány hónappal később felbocsátott Explorer-3 igazolta az első műhold méréseit.

A Van Allen-övek alapesetben két, nagyjából tórusz (fánk) alakú részből állnak, ezekben rengeteg nagyenergiás részecske kering, a köztük lévő (vagy épp nem is nagyon meglévő) hézagban viszont kevés. Az övek kb. 600 km magasságtól kezdődően, egészen közel 60 ezer kilométerig tartanak, de ez a naptevékenység függvényében változik.

A belső övben protonok száguldoznak, a külsőben elektronok. Azt már tudtuk, hogy igen érzékenyen reagálnak ezek az övek az űridőjárásra, és a geomágneses háborgásokra. Hatalmas szerepük van abban, hogy a bolygónk körül keringő űreszközöket és minket is megóvnak a világűrből érkező sugárzástól.

A Van Allen-övek klasszikus ábrázolásmódja.
Forrás: Wikimedia Commons

A májusi események során a napkitörések plazmája bolygónk mágneses terével kapcsolatba lépve új övet hozott létre, amely a két, már ismert közti hézagot töltötte ki. Ez azt jelenti, hogy itt ideiglenesen kialakult az újabb, szintén nagyenergiás részecskékből álló terület, amelyre a CIRBE nevű CubeSat méretű nanoműhold méréseiből bukkantak rá.

A nanoműholdon egy egyetemi hallgatók által készített műszer, a REPTile-2 működik, amelynek feladata a nagyenergiás részecskék detektálása. E műszernek köszönhetően derült fény a különös eseményre, ráadásul rögtön két új övet talált a műszer – ez esetben is külön övben csoportosultak az elektronok és a protonok. A felfedezésről minden bizonnyal készülnek majd részletesebb tudományos publikációk is, egyelőre csak rövid hír született róla.

Természetesen nem most először fordult elő a történelem során, hogy gyökeresen átalakultak a sugárzási öveink, jól ismert, hogy a nagy napkitörések során szinte eltűnik a két öv közti hézag. Sőt, még az 1950-es évek végi, 60-as eleji magaslégköri atombomba tesztek során kialakult új, ideiglenes sugárzási övekről is tudunk.

Ezek voltak egyébként az első olyan kísérletek, amelyekben a hidegháború idejéhez „méltó” módon a kommunista blokk űrbéli tevékenységét szerették volna megakadályozni. Az alapelv az volt, hogy a bombákkal létrehozott mesterséges sugárzási övek tönkre fogják tenni a műholdak vagy épp interkontinentális rakéták elektronikáját. A Starfish Prime tesztjét követően tönkre is ment 1 brit, 4 amerikai és 1 szovjet műhold.

Landy-Gyebnár Mónika

The post Bolygónknak ideiglenesen új Van Allen-öve keletkezett first appeared on National Geographic.


Exit mobile version