Brüsszel eljárást indított egy kínai cég ellen, amely a Budapest-Belgrád vasút építésében is érintett

Az Európai Bizottság átfogó vizsgálatot kezdeményezett a kínai állami tulajdonú CRRC Corporation egyik leányvállalata ellen. A CRRC Qingdao Sifang Locomotive-ot potenciálisan piactorzító külföldi támogatások ügyében vizsgálják, írja a Portfolio.hu a brüsszeli testület közleménye nyomán.

Egy uniós előírás értelmében a vállalatoknak be kell jelenteniük az olyan uniós közbeszerzési pályázatokat, amelyeknél a szerződés becsült értéke meghaladja a 250 millió eurót, ha a vállalat a bejelentést megelőző három éven belül legalább 4 millió euró külföldi támogatásban részesült. A konkrét eset a CRRC Qingdao Sifang Locomotive egy 610 milliós tendere, amit 20 elektromos vonatra és egy 15 éves karbantartási szerződésre írt ki a bolgár közlekedési minisztérium.

A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a kínai vállalatnak nyújtott pénzügyi támogatás járt-e tisztességtelen előnnyel, és ezáltal esetleg torzította-e a piacot. Az eredmények függvényében a bizottságnak jogában áll vagy engedélyezni az üzletet korrekciós intézkedésekkel, vagy pedig teljes egészében megakadályozni azt.

A CRRC Qingdao Sifang Locomotive anyavállalata a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházásában érintett: egy másik fiókvállalata, a CRRC Changchun gyártja majd a szerelvényeket a Magyarország és Szerbia közötti vasúti elvárásokra kialakított szerelvényeket, írja a lap.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed