Buda Péter: Falfestés és bomba – orosz hamis zászlós műveletek és Európa destabilizációja

A Hamasz október 7-i terrortámadását követő izraeli katonai akciók nyomán az erősödni kezdő, részben iszlamista eredetű antiszemitizmus egyik jelének tűnt, amikor Párizsban ismeretlenek Dávid-csillagokat festettek épületek falaira. A város zsidó származású lakói számára hitleri időket felidéző eset érthetően nagy botrányt kavart és kiváltotta a francia politika résztvevőinek együttes felháborodását, továbbá hozzájárult az eleve törékeny francia politikai és társadalmi közhangulat még feszültebbé válásához.

Gyorsan gyanússá vált azonban, hogy a botrányos falfestéseket elsőként az EU Disinfo Lab jelentése által egyértelműen orosz befolyásolási műveleti eszköznek minősített médiahálózat (RRN/Doppelganger) kapta fel. Ezt követően több száz hasonló („copycat”) esetre került sor a francia fővárosban. A francia külügyminisztérium ekkor azzal vádolta meg az említett orosz médiumot, hogy megpróbálja „kihasználni a nemzetközi válságokat, hogy zavart és feszültséget keltsen a franciaországi és európai közbeszédben.” A francia hatóságok nyomozásának eredményeképpen aztán kiderült, hogy az akciót két moldáv pár hajtotta végre két különböző napon, mégpedig egy orosz állampolgár utasításának megfelelően. Az elkövetők kaptak maguk mellé egy fotóst is, aki azonnal le tudta fényképezni a falra festett Dávid-csillagokat.

A hatóságok megállapítása szerint az akció nagy valószínűséggel klasszikus orosz titkosszolgálati aktív intézkedés volt, mely a francia és európai politikai és társadalmi viszonyok destabilizálására irányult. Az orosz külügyminisztérium természetesen felháborodottságot mímelve tiltakozott a vádakkal szemben. (Hasonlóan ahhoz, amikor magukból kikelve cáfolták az Ukrajnával szembeni orosz támadásra figyelmeztető amerikai hírszerzési értesüléseket.)

Sajnos az itt bemutatott eset és az orosz titkosszolgálat szerepe futó hírnél nem kapott nagyobb figyelmet a médiában. Pedig ha ismerjük a hasonló orosz műveletek történetét és logikáját, komolyan kell tartanunk attól, hogy ez csupán a kezdet. 1959-ben egy kölni zsinagóga épületén horogkeresztek, illetve a hitleri időkből ismert „Juden raus” feliratok jelentek meg, melyeket több száz hasonló eset követett az egykori NSZK-ban. A jelenség átgyűrűzött más országokba, még a tengerentúlra, így például New Yorkba is. Másfél évtizeddel a náci birodalom bukása után mindez érthető módon különösen nagy politikai vihart kavart, a nyugati világ megdöbbent vezetői sorra tették közzé kétségbeesett felhívásaikat, melyben a nácizmus újraéledni látszó eszméjével való szembeszállásra szólítottak fel. A társadalmi feszültség fokozódott, Németország eleve ingatag politikai sorsa és betagolódása a nyugati nemzetközi és katonai rendbe bizonytalanabbá vált.

Ugye mennyire ismerős forgatókönyv? Nem véletlenül. A német hatóságok elkapták a kölni eset elkövetőit, akikről kiderült, hogy kelet-németországi látogatásaik során, az elkövetés évében egy orosz katonai bázison találkozgattak egy orosz személlyel.

Ahogyan arra Thomas Rid a szovjet-orosz titkosszolgálati aktív intézkedésekről szóló könyvében is felhívja a figyelmet, ezt követően hamarosan a brit titkosszolgálat hozott nyilvánosságra két elkapott, rejtjelezett táviratot, melyeket Moszkvából küldtek a kelet-német fővárosba. Mindkét táviratból világosan kiderül, hogy a horogkeresztes-akciót szovjet szervezésben hajtották végre. Az egyik, 1960 januárjában elfogott távirat az aktív intézkedés sikerét értékelte, és kiemelte a következőket: „a beépített elvtársak bebizonyították a világnak, hogy nemcsak Németországban, hanem az egész nyugati világban létezik potenciális náci fenyegetés. A szocialista [szovjet] kormány érvelése, miszerint Nyugat-Németország a nácizmus potenciális bástyája, és hogy következésképpen Nyugat-Németországot semmilyen körülmények között nem szabad teljes mértékben újra felfegyverezni, jelentősen megerősödött.” Ugyancsak Rid számol be arról, hogy Oleg Kalugin, a KGB egykori tábornoka egy személyes beszélgetés során elismerte, hogy a szovjet titkosszolgálat állt az akció mögött, mely az antiszemitizmus „melegen tartására” és ennek politikai destabilizációs célokra való felhasználására irányult. Tekintettel a világháború és a hitleri pogromok időbeli közelségére, egy ilyen művelet valóságos játék volt a tűzzel.

Talán még inkább ez a helyzet egy másik művelet kapcsán, melyet a fentebbi célkitűzéshez hasonló okokból, a csehszlovák titkosszolgálat a KGB megbízásából hajtott végre Strasbourg francia prefektusával, André-Marie Tremeaud-dal szemben 1957-ben. A művelet keretében hamis zászlós terrorcselekményre került sor: csomagbombát küldtek Tremeuad címére. A csomagot Tremeaud felesége nyitotta fel, aki bele is halt a bomba robbanásába. A művelet elkövetői olyan nyomokat hagytak, melyek révén a francia hatóságok egy – egyébként az akció elkövetői által erre a műveletre kreált, fiktív – német náci szervezetet („Harci Egység a Független Németországért”) gyanúsítottak meg az elkövetéssel. (A hatóságok persze nem tudtak arról, hogy valóságosan nem létező, fiktív „szervezetről” van szó.)

„Politikai manőverezéséhez Moszkvának új lehetőségre volt szüksége, hogy rámutasson a fasizmus növekedésére a Német Szövetségi Köztársaságban, és ennek a rémképnek a segítségével megfélemlítse Nyugat-Németország európai és tengerentúli szövetségeseit” – fogalmaz az az akcióról beszámoló egykori magasrangú, Nyugatra átállt csehszlovák titkosszolga, Ladislav Bittman The Deception Game [„A megtévesztési játszma”] című, még 1972-ben megjelent könyvében. (Bittman arra is felhívja a figyelmet, hogy a „Bumm Művelet” becenéven futó akcióval kapcsolatos bárminemű dokumentációt azon nyomban meg is semmisítettek, hogy ne maradjon nyoma a csehszlovák szolgálat archívumában.) A német-francia ellentét kiélezésére, illetve a nemzetiszocializmus rémével kapcsolatos félelmek felelevenítésére irányuló titkosszolgálati törekvés mögött Moszkva külpolitikai érdekeinek érvényesítése húzódott meg: a nyugat-európai egységesítési folyamat megakasztása, vagyis a Szovjetunió külpolitikai és katonai expanziós törekvéseivel szemben képződő ellenpólus gyengítése.

2023 októberében Moszkva céljai ugyanezek: az európai egység gyengítése Oroszország külpolitikai és katonai expanziójával szemben, aminek ezúttal különös aktualitást ad az Ukrajnával szemben indított háborús agresszió kilátástalansága. Az európai országok politikai berendezkedésének destabilizációja nyilvánvalóan csökkentené azon képességüket, hogy fenntartsák elkötelezettségüket Ukrajna támogatására. Még konkrétabban, egy ilyen destabilizáció, amennyiben a bevándorló- és idegenellenes érzelmek felkorbácsolása révén valósulna meg, egyértelműen a szélsőjobboldali pártok megerősödéséhez vezetne, akik egyúttal – nagymértékben – oroszpártiak, de legalábbis erősen szkeptikusak az Európai Unió és az Egyesült Államok jelenlegi külpolitikai irányvonalával kapcsolatban.

Oroszország súlyosan elszámolta magát az Ukrajnával szembeni támadással és most levegőhöz (úgy is mint „békéhez”) szeretne jutni, amíg sikerül összeszednie magát. Eddigi – hozzá közelálló nemzetközi szereplők révén is előterjesztett – kísérletei kudarcot vallottak, az idő pedig fogy. (Persze itt nem egy közeli és elsöprő ukrán győzelemtől kell tartaniuk, hanem Oroszország gazdasági és katonai tartalékainak felélésétől, melyek hiányában nem igen lesz mivel folytatni a nemzetközi rend orosz érdekeknek megfelelő átalakítására irányuló, nagy garral beharangozott birodalomépítési törekvéseket.)

Izrael Hamasszal szembeni válaszcsapása, illetve az ezáltal kiváltott tiltakozási hullám az európai országokban klasszikus példája annak a helyzetnek, amire az orosz (szovjet) titkosszolgálati destabilizációs műveleti tervezés építeni szokott: végy egy létező feszültséget és kíséreld meg irányított módszerekkel forráspontig fokozni. Az idén októberben falra festett Dávid-csillagoknak ugyanúgy sokszáz „copycat” másolója akadt, mint a kölni zsinagóga falára festett horogkereszteknek 1959-ben: a „másolók” egyébként létező indulatainak mindkét esetben az orosz/szovjet titkosszolgálati akciók voltak hivatottak formát – és lökést – adni.

A módszer tehát ugyanaz, csupán az összetevőkben van változás: az antiszemitizmus mesterséges gerjesztése ezúttal nem a nácizmussal, hanem az iszlamizmussal és a muszlim bevándorlókkal való riogatásra irányul. Valljuk be: akárcsak az 1950-es években, ma is van miből táplálkoznia ennek a riogatásnak. A Hamasszal szembeni izraeli ellentámadás rendkívül élesen hozta felszínre egyes európai társadalmak belső megosztottságát. A névleg a palesztin nép jogaiért rendezett tüntetések egy része nyíltan iszlamista, a befogadó társadalmakkal szemben álló ideológia hirdetésévé züllött vagy legalábbis ilyen hangok számára adott terepet. (Hasonlóképpen ahhoz, ahogyan a Hamasz támadása sem a palesztin nép jogainak és biztonságának a támogatására, hanem egy iszlamista geopolitikai program elősegítésére irányult, melyhez a gázai palesztinok eldobható eszközként szolgáltak csupán.) Természetesen szó sincsen arról, hogy a muszlim bevándorlók mindegyike azonosulnak ezekkel a hangokkal. Azonban egy felfokozott hangulatban, melynek keretében akár erőszakos cselekményekre is sor kerülhet, ki nézi majd ezt?

És ki tudja majd megmondani, hogy egy dominóeffektust elindító esetleges erőszakos cselekmény mögött valójában nem egy hamis zászlós szervezet (például egy „Harci Egység az Iszlamista Németországért/Franciaországért”) áll-e? Mielőtt határozottan rávágnánk, hogy ilyesmi manapság nem fordulhat elő, jusson eszünkbe: az írás – pontosabban a Dávid-csillag – már megjelent a falon.

Buda Péter, volt nemzetbiztonsági főtiszt

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed