Kapitány István áprilisban jelentette be, hogy 37 év után elhagyja a Shellt. A magyar munkatársak rendhagyó módon búcsúztak tőle.
Mi történt? Júliusban véget ért 37 éves karriertörténet, ennyi időt töltött Kapitány István a Shellnél, amelynek globális alelnöke volt. Váratlanul, áprilisban jelentette be, hogy júliusig marad a cégnél. A magyar munkatársak rendhagyó módon búcsúztak tőle. Budán, a Déli pályaudvar mellett, a Mészáros utcai benzinkutat ugyanis róla nevezték el, hivatalosan ez lett a Kapitány István töltőállomás. Jelenleg egy ott kihelyezett óriásplakáton is köszönetet mondanak neki.
Örökség. Komoly nyomot hagyott a Shell-en. Nemcsak a 37 év lenyűgöző, de Kapitány eredményei is, íme néhány szám.
A világ legkiterjedtebb kiskereskedelmi üzlethálózatánál mára több mint 500 ezer alkalmazottért és 45 ezer töltőállomás szolgáltatásaiért, kínálatáért felelt 85 országban.
Emellett fenntarthatósági törekvéseik részeként 30 országban immár több mint 50 ezer elektromos töltőpontot sikerült telepíteniük, ezzel világszinten övék a második legkiterjedtebb hálózat.
Karrierút. 1987-ben kezdte a munkát a Shellnél, majd pedig közel négy évtized alatt Budapestről egészen a vállalat globális kiskereskedelmi alelnöki posztjáig tört. Utóbbira 2014-ben nevezték ki, ezzel pedig nincs nála magasabb pozícióban lévő magyar menedzser a világon, innen már csak egyetlen lépcsőfokot mászhatott volna meg.
„Fölkelek reggel, megborotválkozom, nem gondolok magamról túlságosan sokat, de tudom, hogy mennyit jelent a kutasnak, ha egy globális vezető kezet fogott vele vagy megölelte. Azért megyek, hogy inspiráljam, motiváljam őket”
– mesélte nekünk 2019-ben Kapitány.
Hogyan tovább? Egyelőre annyi biztos, hogy továbbra is marad a Menedzserszövetség elnöke, tavaly hosszabbították meg a mandátumát újabb 3 évre.
Ki most a legmagasabban jegyzett magyar menedzser? Valószínűleg a volt magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon, aki a politikai pályája után Londonban épített elképesztő karriert. Erről itt írtunk hosszabban.
The post Budán neveztek el egy benzinkutat a globálisan a legmagasabb szintre jutó magyar topmenedzserről appeared first on Forbes.hu.