„Csak védekeztem! ” – állítja a fóti vállalkozó, aki bográcsozás miatt törte el egy férfi koponyáját

Nem ismerte be a bűnösségét az a fóti vállalkozó, aki több helyen is eltörte telephelye melletti telken bográcsozó áldozata koponyáját – tudta meg a 24.hu. A Pest Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt állítja bíróság elé a támadót.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az elkövető érdemi védekezést terjesztett elő.

A vallomásának lényege szerint nem ő lépett fel támadólag, ő csak védekezett és csak ütésekről tett említést.

– mondta az ügyész.

A vádirat szerint az elkövető egy fóti vállalkozást üzemeltetett, s az ominózus napon egy társaság bográcsozott a telephelye melletti ingatlanon.

A vállalkozót felhívta egy ismerőse, hogy a társaság akkora tüzet rakott, hogy az már a környező növényzetet is veszélyezteti. Ekkora férfi kiment a telephelyre és számon kérte a társaságot, amelynek tagja volt a későbbi áldozata is. 

A vállalkozó felszólította őket, hogy oltsák el a tüzet és hagyják abban a hangoskodást. A sértett ekkor az elkövetőhöz lépett és közölte vele, hogy ők csak bográcsoznak, s nem zavarnak vele senkit. Ekkor az elkövető ököllel többször is arcon ütötte a sértettet. majd – miután attól a földre került – kétszer is megtaposta a fejét. Ezután távozott a helyszínről. Az áldozat arckoponyája több helyen is eltört.

Az ügyészség két év felfüggesztettet kért az elkövetőre előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

The post „Csak védekeztem! ” – állítja a fóti vállalkozó, aki bográcsozás miatt törte el egy férfi koponyáját first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed