Családbarát lakáspolitika: 10 százalékkal kevesebben tudtak hozzájutni a babaváró hitelhez

A babaváró hitel iránt érdeklődő párok 41,7 százaléka teljesítette az összes jogosultsági feltételt 2024 első hónapjában, ami 10 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Bankmonitor jogosultság ellenőrző kalkulátorának adataiból.

Legtöbbeknek a legalább 3 éves folyamatos TB jogviszony igazolása okoz nehézséget (28,1%), de az életkor 30 évre leszállítása miatt is sokan elvéreznek.A babaváró hitel jogosultsági feltételei 2024-ben jelentősen szigorodtak: míg korábban a feleség esetében 40 év volt a felső korhatár, most igényléskor nem töltheti be a 30. életévét.

A Bankmonitor elemzése szerint nagyrészt ennek köszönhető, hogy látványosan (mintegy 10 százalékkal) nőtt azok aránya, akik nem teljesítenek valamilyen jogosultsági feltételt, ezért nem élnek a babaváró adta lehetőséggel.

Míg ugyanis tavaly januárban a babaváró kalkulátort használó párok csupán 2 százalékánál volt elutasítási ok a feleség életkora, idén januárban már 13,1 százalék volt az arányuk.

A másik komoly kihívás a TB jogviszony igazolása, a kalkulálók 28,1 százaléka nem teljesítette ezt a feltételt – 2023 januárjában ez az arány csupán 24,1 százalék volt.

A TB jogviszonyt illetően egyébként két elvárásnak is meg kell felelni, írja a Bankmonitor: egyrészt a pár egyik tagjának legalább 3 év folyamatos TB jogviszonyt kell tudnia igazolni, másrészt az utolsó 180 napnak magyar keresőtevékenységből kell származnia.

Ami viszont még látszik: a babaváró hitel jogosultsági feltételeinek szigorítása a családok lakáshitelhez jutását is megnehezítheti. Ugyanis hiába szabad felhasználású, a többség mégis lakáscélra, akár egy vele együtt igényelt lakáshitelhez önerőként használja fel. Erre utal az is, hogy a babaváró kalkulátort használók mintegy 21,7 százaléka jelezte, hogy lakáshitelt is venne fel mellé – írja a Bankmonitor.

Korábban arról is beszélgettünk, hogy a babaváró hitel mellett a CSOK Plusz is sokakat zár ki a kedvezményezettek köréből.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed