Friss Hirek

Csárdi Antal: Nem Rogán, Ungár és Vitézy szerepel a fotón

Csárdi Antal a Telex hétfő esti interjújában elárulta, hogy egy fotót látott, amely bizonyítja, hogy egyeztetés zajlott Ungár Péter, Rogán Antal és Vitézy Dávid között. Az LMP-ből kilépő politikus kedden az ATV-n még annyit árult el, hogy a fotón nem Rogán, Ungár és Vitézy szerepel.

Csárdi így folytatta:

Nem mondhatok sokat a fénykép természetéről sem. Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy bölcsen jártam-e el, amikor elmondtam, hogy egy fényképről van szó

– tette hozzá az ATV műsorában. Kérdésre válaszolva – hogy a forrásának Ungár Pétertől vagy a hatalomtól kell-e félnie – a politikus úgy fogalmazott: „Én azt gondolom, hogy a kormányzati hatalom a veszélyes, nem Ungár Péter”.

A fényképre visszatérve elmondta: nem arról van fotója, hogy az említett személyek együtt kávéztak, mert az önmagában nem jelentene semmit. Ugyanakkor ismét hangsúlyozta: amit látott, az egyértelműen, egzakt módon bizonyítja, hogy egyeztetés volt az érintettek között.

Vitézy Dávid a Facebook oldalán bohózatról ír és úgy fogalmaz: „legyen világos: soha ilyen hármas találkozó nem volt, ilyen fénykép nem létezik. Pont.”

The post Csárdi Antal: Nem Rogán, Ungár és Vitézy szerepel a fotón first appeared on 24.hu.


Exit mobile version