A 17,6 kilométer hosszú útszakaszt és egy üzemmérnökségi épületet 34 hónap alatt kell megépíteni a nyertes Duna Aszfaltnak.
Mi történik? A Duna Aszfalt végezheti el az M49-es gyorsforgalmi út Ököritófülpös és Csenger közötti szakaszának, valamint az ehhez kapcsolódó kocsordi üzemmérnökségnek a tervezési és kivitelezési feladatait – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből, amit elsőként az Átlátszó szemlézett. A dokumentumok szerint a nyertes cégnek 34 hónap alatt kell megépítenie a 17,6 km hosszú, 2×2 forgalmi sávos autóutat.
Hogyan választották ki? Az Építési és Közlekedési Minisztérium által kiírt, akkor még 118 milliárd forint értékűre becsült pályázatra három ajánlat érkezett: az EuroAszfalt Kft. és a Swietelsky Magyarország közösen nettó 159,5, a Colas Út Építőipari Zrt. nettó 147, a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. pedig nettó 141,9 milliárd forintért vállalta volna a munkát. A győztes végül a legkedvezőbb ajánlatot tevő cég lett.
Milyen út vezett idáig? A Duna Aszfalt Szíjj László vállalkozása, amely rendszeresen nyer el nagy értékű állami megbízásokat. A Forbes idei kimutatása szerint 281,3 milliárd forint a becsült vagyona, amivel a 6. leggazdagabb magyarnak számít. Szíjj benne van az autópályák kiszervezett üzemeltetésébenis, és ő volt az, akinek a jachtján négy éve lefotózták a nyaraló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, aki eközben a közösségi médiában arról posztolt, hogy lelkesen dolgozik. Korábban Szíjj László cége építette az M49-esnek az M3-astól Ököritófülpösig húzódó szakaszát is, azt a munkát nettó 138,46 milliárd forintért vállalta. Arról nemrég írtunk, hogy a Duna Aszfalt beszámolója szerint 261 milliárd forintos forgalommal zárták 2023-at, ami közel 20 milliárdos növekedés az előző évhez képest. A cég állami tenderek sorát nyerte az elmúlt években, a 2023-as eredményeiken sem látszik, hogy az iparág közben nehéz éven van túl, szektor szinten 5 százalékot esett vissza 2022-höz képest. Ezzel szemben Szíjj cégénél
még látványosabb a növekedés az adózott eredménynél: ez 13,6 milliárdról nőtt 41,7 milliárdra. Soha nem volt ilyen magas, ez rekord a Duna Aszfaltnál.
Miket csinálnak? A Déli körvasút projekt mellett a nemrég átadott, minden idők legdrágábbjának számító Duna-hidat is ők húzták fel Kalocsa és Paks között. Számos autópálya kivitelezése mellett jelenleg a komáromi Duna-hídon is dolgoznak.
The post Csillagászati összegért építheti Szíjj László cége az M49-es újabb szakaszát appeared first on Forbes.hu.