Körömi Ágnes Monor csendes, kertvárosi részén él a családjával. Gyönyörű udvarukat a szomszédok kertjei ölelik körbe, aminek köszönhetően még rejtettebb a birodalmuk. Telküket 2001-ben vásárolták meg, amiben akkor még csak egy fiatal tiszafa pihent a terebélyesre nőtt vén diófa árnyékában. A kezdetektől fogva minden a család keze munkáját dícséri, beleértve a ház felépítését és a kert rendbetételét is.
A tiszafa továbbra is dísze a kertnek. Az első növényeim közé tartozik még pár tuja, amelyet édesapám nevelt fel. A tuják száma azóta hatvanötre emelkedett, amik az út mentén 40 méteren keresztül sorakoznak. Az itt töltött első három év karácsonyának a fenyőfái a ház előtt állnak. Az udvaron van még két nagy becsben tartott gyümölcsfa, amelyeket a lányaim kaptak 18. születésnapjaikra. Ezeknek a fáknak nevük is van. Sámuel az almafa, Csinszka a vérszilvafa. Ezeken felül megszámlálhatatlanul sok fajtájú és színű növény kap még helyet
– mutatta be Ági a kert nagy becsben tartott növényit a Sokszínű vidék megkeresésére.
Veszelovszki Emese
Mivel mind napos, mind pedig árnyékos részek is megtalálhatóak a birodalmukban, ezért tudatosan vannak elhelyezve többek között a pozsgások és az árnyékot kedvelő hortenziák. De nem csak a növények kapnak fontos szerepet a kertben, hanem a díszek is, amik a múlt egy-egy féltve őrzött emlékét dédelgetik a jelenlétükkel.
A dekorációban főleg antik vagy vintage stílus dominál magyar népi elemekkel a kertben és a házban is egyaránt. Ezek sok az örökölt vagy akár régiség vásáron összegyűjtött tárgy. Ilyen például a vajköpülő, vagy dédnagyapám katonai ládája
– vázolta fel a háziasszony az otthonuk megbecsült díszeit.
A család kertjében a különálló kis részek teszik még hangulatosabbá és pihentetőbbé a szabadban töltött órákat, amik egyedi hangulatot sugároznak, de különlegesen szépek is, és éppen az adott évszakhoz illőek. Mindegyik olyan, mintha a béke kicsiny szigetébe cseppenne az ember.
Birodalmunkban megtalálható többek között a tó a vízimalommal, a kemence és a sütögető rálátással a tóra, a terasz, ami a hidegben télikertté alakítva is funkcionál. A bejárat előtti régi létra mindig szezonálisan vagy az adott ünnepre alakítva dísze a háznak
– részletezte a kert kis szigeteit, amik egész esztendő alatt kikapcsolódást és nyugodt pillanatokat adnak a számukra.
Veszelovszki Emese
A háziasszony régen dédelgetett álma volt egy romfal. Ezt pedig férje megtervezte és elkészítette úgy, ahogyan azt Ági megálmodta.
A férjem megtervezte és megépítette a szülői házának bontott tégláiból. Minden fából, téglából vagy akár kovácsolt vasból készült elem – kemence, vízimalom, teraszfal vagy kapu – , az ő keze-lelke munkája. Elmondhatom, hogy szinte minden anyag, amit beépítünk a második életét éli nálunk, és törekszünk is mindig minél kevesebb változtatással felhasználni őket
– vázolta fel, miként adnak új életet a régi anyagoknak, amik aztán a kertjük megbecsült részei lesznek.
Veszelovszki Emese
Ági számára a kert a kikapcsolódás és a megnyugvás tökéletes helyszíne.
A tóparton lévő hintaágyban nagyon szeretek elfogyasztani egy kávét, vagy akár csak hallgatni a természetet és kicsit feltöltődni a békében
– osztotta meg azokat a pillanatokat, amik a legkedvesebbek és legpihentetőbbek a számára.
Veszelovszki Emese
A család kertjében minden parkosítva van, amiben egyedi fűszerkert kapott helyet, de fontos számukra a komposztálás.
Szüleim kertjében zajlik a veteményes gondozása a bátyám által. Szőlő, sárgarépa, hagymák, saláta, paradicsom, burgonya és még rengeteg más zöldség
– részletezte, milyen termések gazdagítják a szülői ház kertjét.
Veszelovszki Emese
Ági kedvenc időszaka a korai nyár, amikor minden élettel teli és zöld. Olyankor az idő is jó és szinte minden pillanatot a szabadban lehet tölteni, hiszen mindig akad tennivaló.
Veszelovszki Emese
A család a béke kis szigetét nem csak saját magának teremtette meg, szívesen fogadják a kertjükbe betérő vagy éppen otthonra lelt élőlényeket is, még értékesebbé téve a birodalmukat.
Rengeteg sünicsalád látogat meg minket, valamint gyakran bukkanunk rá akár pettyes gőtére is a tóban. Évek óta látogat minket egy kacsa pár is, akik előszeretettel landolnak a tavon majd tovább állnak, minket teljes káprázatban hagyva. Volt hogy egy szürke gém is beköszönt hozzánk. Éjszaka a denevérek a tó körül örömmel repkednek és a fecske is oda jár inni
-mutatta be a birodalom lakóit és látogatóit, akikre nagyon büszkék.
Veszelovszki Emese
A kert sokszínűségének hála, az adott mini környezet mindig egy bizonyos élővilágot csalogat maga köré, így mintha tematikusan lehetne gyönyörködni az ott élő állatokban, attól függően, hogy éppen a kert melyik részébe ülnek le feltöltődni.
Veszelovszki Emese
A kert gondozása sok időt vesz igénybe, de az idő, amit a kertnek adnak és a teendőknek, mind-mind megtérül.
Az összes szabadidőmet kint töltöm. Szoktam mondani, hogy befejezni nem is lehet csak abbahagyni, és eltenni másnapra. Viszont úgy gondolom, hogy minden belefektetett idő és energia hatványozottan megtérül, és a kert is mintha hálás lenne. Mindhárom gyermekem más-más tevékenységnél segít, ötletelésben, cipelgetésben, gondozásban vagy dekorálásban
– részletezte a kerti munkákat, amikben családtagjai is nagy segítségére vannak.
Veszelovszki Emese
A tél a pihenés időszaka, nem csak a család, hanem a kert számára is és az abban otthonra lelt növényeknek is.
A télikertben áttelelnek a cserepes növények és odakint is minden téliesítve van, összekötve, letakarva, levágva. A terasz viszont ilyenkor a legvarázslatosabb, hiszen a növények közé egy függőszékbe bele lehet ülni, bekerül a madárház, amiben a sirálykapintyek telelnek. Együtt lehet csodálni a karácsonyt, és az ünnepi készülődésben tökéletesen fel lehet töltődni
– osztotta meg a téli időszak varázslatos pillanatait, amik különleges élményeket tartogatnak a számukra.
Veszelovszki Emese
Ági és családja a saját maga gyönyörködtetésére csinál mindent, hogy az otthon töltött idő a nyugalomról, a békéről és a teljes kikapcsolódásról tudjon szólni.
Jóleső érzés létrehozni egy saját kis birodalmat, úgymond a béke szigetét. Aki látta, egytől egyig a „Nyugalom Szigete”-ként beszél a helyről. Valahogy feltöltődést ad a gondoskodás, és néha mintha már a mi örömünkre nyílnának a virágok és zöldellene minden. Minden nap van valami új dolog amit adnak nekünk, és ez megmosolyogtat. Úgy gondolom ez a legnagyobb dolog amit el lehet érni, és nagyon örülök, hogy sokaknak tetszik
– vallotta Ági a kerthez és az abban otthonra lelt növényekhez fűződő érzéseit.
A cikkben szereplő fotókat Veszelovszki Emese készítette.
The post Csodakert bújik meg egy monori utca rejtekében first appeared on Sokszínű vidék.