Az idei Golden Globe-gála egyik emlékezetes momentuma Demi Moore érzelmes beszéde volt, A szer című testhorrorban nyújtott alakításáért díjazott színésznő ugyanis arról beszélt, sokkolta a győzelem, mert hiába van négy és fél évtizede a pályán, eddig még sose nyert semmit.
Harminc évvel ezelőtt egy producer azt mondta nekem, hogy popcornszínésznő vagyok. Akkoriban ezt úgy értelmeztem, hogy mindez olyasmi, ami nekem nem adatott meg. Hogy csinálhatok filmeket, amelyek sikeresek és sok pénzt hoznak, de nekem nem jár az elismerés
– mondta Moore, hozzátéve, hogy az évek alatt elfogadta és magáévá tette ezt a gondolatot, és úgy érezte: ennyi volt, nem is hivatott többre. Ám ekkor keresték meg őt egy elborult forgatókönyvvel, ami új távlatokat nyitott a számára, és ebből lett A szer.
A gálán a színésznő ugyan nem nevesítette az őt beskatulyázó producert, de egy sajtóeseményen elárulta az újságíróknak, hogy Andy Vajna tette neki a popcornos megjegyzést, ő pedig „annyira magáévá tette az üzenetet, hogy egyik kommersz filmet a másik után forgatta, a Ghosttól a Tisztességtelen ajánlatig, míg évtizedekkel később úgy gondolta, talán vége a filmes karrierjének” – írja az IndieWire. Moore és Andy Vajna az 1995-ben mozikba került A skarlát betű című filmdrámán dolgoztak együtt.
A szerről írt kritikánk itt olvasható, alább pedig Moore beszéde a gáláról:
The post Demi Moore elárulta: Andy Vajna volt a producer, aki lepopcornszínésznőzte annak idején first appeared on 24.hu.