A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) az Átlátszó által közzétett dokumentuma egyebek közt beszámol a DHK által kötött egyes szerződésekkel kapcsolatos problémákról. Mint írják, bár a kedvezőtlen tendenciát a menedzsment is észlelhette és ezért költött közel félmilliárd forintot hirdetésekre, reklámokra és tanácsadásra, a megrendelt kutatások, elemzések és tanulmányok díjazása több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással.
A jelentés szerint olyan is előfordult, hogy triviális, az interneten számos helyen ingyenesen elérhető megállapításokra jutottak, illetve olyan cégeket kértek fel ajánlattételre, amelyek teljesítési képessége eleve kétséges volt. A hivatal álláspontja szerint több esetben nem volt valós verseny vagy éppen túlárazás történt. A cikkben konkrét cégeket, eseteket is felsorolnak, amelyeknél felmerült a túlárazás gyanúja.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Facebook-bejegyzésben reagált a cikkre. Az állítások tételes cáfolata helyett Hont Andrást, az lap újságíróját és a cikk egyik szerzőjét vette célba: „Az eddig is rendkívül átlátszó kormányzati propagandista, Hont András ma »óriási« bejelentést tett. Hasonlóan Dezső András újságíró nyári akciójához, ő is jogellenesen »megszerzett« egy titkos dokumentumot. Mondjuk állításával szemben, annyira már nem volt bátor, hogy egészében nyilvánosságra is hozza azt. Ehelyett jó fideszes bolsevik módszer szerint néhány gondolatot szemezgetett belőle” – írta az ellenzéki politikus.
„Annyira nem volt lánglelkű, hogy az elődöm idején kötött szerződésekre, vagy a rogáni százmilliós szerződésekre vonatkozó megállapítások is közkinccsé tegye. Átlátszó vagy Hont András! Arról sem értekezik a Fidesz átlátszó agitátora, hogy ha bármilyen valós bűncselekmény történt volna, akkor miért nem tett feljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal sem 2021-ben, sem azóta. Ja, hogy nincs miért?”
Magyar hozzátette: „Szerencsére a Fidesz ügyeletes feljelentője már rég feljelentést tett az adott szerződések kapcsán, így (…) Polt Péter ügyészsége hamarosan kimondja azt, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal akkori és jelenlegi vezetője részt vett-e bűncselekmények eltussolásában, vagy pont ennek az ellenkezője történt, még a kormányzati megrendelés ellenére sem tudott rám sütni semmilyen törvénytelenséget a hatóság.”
The post Diákhiteles szerződések: Magyar Péter nekiugrott Hont Andrásnak a Kehi-jelentés miatt first appeared on 24.hu.