Nemrég a világ egyik eddigi legtökéletesebb állapotban lévő dinoszaurusz csontváza 44,6 millió dollárért kelt el egy aukción, ahol eredetileg 6 millió dolláros értékesítési árat vártak. Az Egyesült Államokban ugyanis, akármennyire nem szereti ezt a helyzetet a tudományos élet, a magánterületen kiásott ősállat csontvázak szabadon értékesíthetőek. Lehet, hogy egy új niche befektetési eszköz kategória születését láthatjuk?
(A szerző a Concorde részvénypiaci stratégája. Korábban megjelent írásai itt olvashatók.)
Idén július közepén egy rendkívül érdekes árverésre került sor a Sotheby’s aukciósház szervezésében. Az egyik értékesítésre szánt tétel ugyanis nem más volt, mint az Apex névre keresztelt stegosaurus (magyar nevén fedeles gyík) csontváz, ami egészen parádés állapotban lett összerakva. Maga a Sotheby’s szerint is az egyik legteljesebb dinoszaurusz lelet. A fedeles gyíkok 150 millió évvel ezelőtt éltek jellemzően a mai Észak-Amerika nyugati részén. Négy lábon járó növényevők voltak nagyjából 9 méteres hosszúsággal és 5-7 tonnás súllyal.
Az autóbusz méretű kiállítási tárgyért hét vevőjelölt versengett, amikor 13 millió dolláros árnál egy kicsit elakadt a lelkesedés. Phyllis Kao, az aukciósház képviselője ekkor adott egy kis „gondolkodási időt” mindenkinek (a potenciális vásárlók képviselőkön keresztül telefonos kapcsolatban vettek részt ezen a különleges liciten), majd ezt követően jött egy újabb adrenalinlöket, ami percek alatt 25 millió dollárig tolta fel a vételárat. A csontvázért történő versengés végül 40 millió dollárnál állt meg.
Hogy megérte „megmozgatni” a vevőjelölteket, azt jól mutatja az aukció jutalékstruktúrája.
A vevői jutalék 4,6 millió dollárra rúgott (6 millió dollárig 20 százalék, afölött 10 százalék), míg az eladó 800 ezer dollárnyi sikerdíjat és 50 ezer dollárnyi eladói jutalékot fizetett a Sotheby’s részére. Így lett a vevő számára a sajtóban megjelenő 44,6 millió dollár a végszámla összege. Az aukciósház 5,45 millió dollárt kaszált az ügyleten, amiből láthatjuk azt is, hogy a végső kalapácsár harmadánál elakadó érdeklődési tüzet igencsak megérte felszítani újra. Az eladó pedig 39,15 millió dollárral lett gazdagabb.
Az aukciós matek után rengeteg kérdés merülhet fel a kedves olvasóban, amiket igyekszem sorban megválaszolni. Rögtön elsőnek felmerülhet, hogy egyáltalán hogyan kerülhet árverésre egy dinoszaurusz csontváz, aminek normális esetben egy múzeumban lenne a helye? Hát úgy, hogy az Egyesült Államok azon nagyon kevés ország közé tartozik, ahol, ha magánterületen történik meg az ásatás, akkor egy ilyen lelet nem lesz az államé. A magánterületen megtalált csontváz ezáltal magántulajdon, ami szabadon értékesíthető a legmagasabb árat kínáló vevő számára.
Na pontosan ezzel van egyre nagyobb bajuk a múzeumok és a tudományos élet képviselőinek. Ugyanis a nagyon ritka kiváló leletek, mint valamiféle újfajta státuszszimbólumok kezdenek a világ szofisztikált ultragazdagjainak a vadászterületévé válni.
Stant, a T-Rex csontvázat Dél-Dakotában találták meg, és 2020 októberében 31,8 millió dolláros árat adott érte egy aukción egy rejtélyes vevő. Másfél évnyi izgalom után derült ki aztán a vevő kiléte, amit a National Geographic nyomozott ki. A 12 méter hosszú és 5,6 tonnányi csontvázú Stan hajóra került és Abu Dhabiba ment. Itt egy 2025-ben nyitandó múzeumba kerül majd be, ami által fellélegezhet a nagyközönség, mert a valaha volt egyik legtökéletesebb dinoszaurusz csontváz ezáltal nem tűnik el az érdeklődők szeme elől.
Visszatérve a mostani aukcióra és Apex leendő helyére, a helyzet most is hasonló lesz.
„Apex Amerikában született és Amerikában is marad.”
Ezek voltak a vevő mondatai, nyilvánvalóan utalva arra, hogy az előző nagy fogás már átkelt az Atlanti-óceánon. A vevő pedig nem más volt, mint a 38 milliárd dolláros vagyonával jelenleg a világ 41. leggazdagabb embere, Ken Griffin a Citadel hedge fund és magasfrekvenciás villámkereskedő cég tulajdonosa. Akitől nem állnak messze a hasonlóan különleges befektetések. Például 2021-ben ő vette meg az Egyesült Államok Alkotmányának egyik első másolatát 43,2 millió dollárért, amit egy arkansasi múzeumnak adott kölcsön. De az ősállatokkal kapcsolatos érdeklődés sem újsütetű, ugyanis a chicagói Field Museum számára 16,5 millió dollárt adományozott még 2018-ban egy dinoszaurusz csontvázzal kapcsolatos projekt finanszírozásának a céljából. Apex csontvázát sem kívánja magának megtartani, a hozzá közel állók szerint ezt is egy amerikai intézménynek fogja kölcsönadni.
A csontváz ügyletben már láttuk a vevőt és a közvetítőt, ismerjük meg röviden az eladói oldalt is.
Andre Lajun, professzionális ősállat maradvány vadász éppen dinoszaurusz csontvázak után kutatott Wyoming államban, amikor Apex aukciójának az idejére visszament a szállodai szobájába, hogy ott nézze meg az értékesítési folyamatot. Az előzetes becslések 6 millió dolláros kalapácsárat vártak, volt is nagy meglepetés a 40 milliós összeg láttán. Apex csontvázát 2022 májusában találták meg Colorado államban, stílusosan a Dinosaur nevet viselő településhez közel egy 100 hektáros magánbirtokon, Jason Cooper kereskedelemre szakosodott paleontológussal együtt.
Mielőtt a 40 millió dolláros summa láttán nagyon megirigyelnénk őket, érdemes egy kicsit látnunk az érme másik oldalát is. A 41 éves Lajun például ezzel az eladással ki is szállt a csontvázvadász bizniszből, ugyanis az túl bizonytalan. Fizetni kell egyrészt az ásatási hely tulajdonosának jellemzően 10-50 százalék közötti jutalékot. Másrészt elképesztő pénzbe és munkaórába kerül egy csontváz kiásása és összeállítása. Egy átlagos ősállat csontváz kiásásának a költsége 300 ezer dollárra rúghat, míg egy triceraptor méretű dinoszaurusz múzeumi kiállításra alkalmas állapotra történő összerakása 20 ezer munkaóra. És nyilván nagyon kevés csontváz fizet dollártízmilliókat.
Ezek a költségek és a magánvevők mély pénztárcája egyre nehezebb helyzetbe hozza a tudományos élet és a múzeumok képviselőit, akik szeretnék a legkiválóbb dinoszaurusz csontvázakat közkincsként megőrizni. Egyelőre a két utolsó nagy aukciós vevő még kölcsönadja ezeket a valahol felbecsülhetetlen értékű tudományos kincseket, hogy a nagyközönség is megcsodálhassa azokat. De az aggodalom jogos, ugyanis
egy magánvevőnek jogában állna az egyik saját ingatlanjának halljában is felállítania az adott dinoszaurusz csontvázat, egyfajta elementáris hatással bíró trófeaként.
Jónap Richárd,
részvénypiaci stratéga – Concorde Értékpapír Zrt.
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
The post Dinoszaurusz csontváz, mint befektetési eszköz? appeared first on Forbes.hu.