Szinte a semmiből jött, de jelenleg arat a Dispatch. Valahogy így kell a szuperhős témához nyúlni, amit még azok is imádni fognak, akik utálják a műfajt.

Be kell valljam: utálom a szuperhősöket és alapvetően az ilyen tematikájú műveket. A legtöbbnek a sztorija inkább csak fölösleges hősködést, értelmetlen döntéseket és hányaveti konfliktusokat hordoz, hogy mindent beáldozzon a látvány oltárán. Játékban mindezt még csak-csak elviselem, mert a Spider-Man sorozat például kiváló és izgalmas játékmenetével tudott maradandót alkotni, de filmben messzire kerülöm ezt a tematikát.

Nem egy szerencsés kezdés egy alapvetően szuperhősös cím bevezetésében, nem igaz? Viszont rögtön át is kell fordítanom a dolgot, mert a Dispatch más, nagyon más. Kezdjük a formátummal. Valóban játék vagy film? Nehéz eldönteni. Ha azt nézzük, hogy az esetek többségében (80%) a történetet fogjuk bambulni és néha döntéseket hozunk minimális elágazásokkal, akkor interaktív filmnek mondanám. Ha viszont icipici logikai feladatokat is meg kell oldanunk, hekkelésnek, vagy people managemennek álcázva, akkor már egy fokkal izgalmasabb a téma, de még mindig nem klasszikus videojátékként tekintek a termékre (s nem, a quick time eventek sem javítanak ezen igazán sokat).

Fogadjuk is el: a Dispatch inkább egy mozis élmény, de nagyfokú beavatkozási lehetőséggel a történésekbe. Hol is láttunk ilyet? Hát persze hogy a Telltale sorozataiban (volt egy pár: The Walking Dead, The Wolf Among Us, Tales from the Borderlands, Game of Thrones). Talán nem meglepő, hogy ennek a címnek a fejlesztői, vagyis az Adhoc Studio amonnan verbuválódtak. Ami viszont érdekes (pedig tájékozottnak tartom magam a videojáték piac tekintetében), hogy nem láttam jönni. Szinte nulla marketinggel bukkant fel megjelenés előtt egy héttel a horizontomon, de első trailerével sikerült is levennie a lábamról (a fenti előítéletek ellenére is).

De mivel is? Elsősorban a látvánnyal (nem fogok hazudni, hiszen ezt látja meg először az ember). A Dispatch ugyanis egy nagyon igényesen kivitelezett rajzfilm. Bocsánat! Animációs film (így hátha többen odafigyelnek). A téma pedig azért nagyon különleges (vagy nagyon más, hogy visszakössek korábbra), mert pont kifigurázza a szuperhős zsánert. méghozzá nagyon is jól. Szuper a casting, remekül teszik a dolgukat a színészek (Aaron Paul, Jeffrey Wright, Laura Bailey, de jelen van a társulatban az ex-IGN író és újabban Santa Monica Studiost erősítő Alanah Pearce, Rock dublőre, s további írók, Youtuberek, zenészek, standuposok). A művészeti stílus és az animációs kivitelezés pedig első osztályú. nemcsak hogy elmehetne a Netflixen, hanem csoda, hogy nem ott kötött ki.

Ha a történetet kellene picit promózni…. akkor azt mondanám, hogy nézzen mindenki egy trailert, de azért megpróbálom összefoglalni a nyolcrészes sorozatnak legalább a felütését. Los Angelesben járunk (hol máshol?), valamikor egy alternatív jövőben, ahol a szuperhősök olyan mindennaposak, hogy senki nem csodálkozik rajtuk – az emberekkel élnek a mindennapokban. A mi hősünk viszont Robert Robertson, aki történetesen egy sima polgár, de átlagembernek mondható. Egy olyan dinasztia legifjabb tagja ugyanis, akik a múltban a Mecha Man nevű óriáspáncélba bújva védték meg a környéket a gazfickóktól. Sajnos azonban ez a hagyomány az intróban is látható atrocitás közben gellert kap és a hardver végérvényesen tönkremegy – sajnos nincs pénz a javítására.

Mecha Man (vagyis Robert) ki is áll a nagyközönség elé, hogy egy sajtótájékoztatón közölje, hogy ennyi volt, amikor megérkezik a felmentősereg, egy csinos, szőke, dúskeblű szuperhős, Blonde Blazer képében. A szöszi felajánlja, hogy az általa képviselt cég (a kormány hathatós támogatásával) megjavítja a páncélt, ha hősünk ugyanakkor diszpécsernek áll és rehabilitált szuperhősöket irányít és lát el tanácsokkal az ő központjukban. Mondanom sem kell, hogy a korábbi bűnözők igen szedett-vedett társaság, s mivel Robert sem éppen egy könnyű eset, a kapcsolatuk számtalan érdekes, humoros, keserédes interakció forrása lesz.

A Dispatch tehát elsősorban nem játékként, hanem filmként érdekes és a zsánert meghazudtolva nagyon jó sztorija van, minden szempontból kiválóan kidolgozva. A játékmenet a már említett diszpécserkedésből áll – ki kell választani a csapatból az adott feladatra legmegfelelőbb arcokat (öt ismérv alapján), aztán pár váratlan helyzetben meg esetleg gondoskodni a segítésükről egy-egy tanáccsal, vagy éppen a visszahívásukkal. Ezt egészítik ki az olykor érkező kisebb labirintus és ügyességi minijátékok. Meg kell mondjam, elsőre még érdekes is a dolog, de később már inkább picikét nyűggé válik (mna nem vészesen) ezen szegmensek letudása, csak hogy folytatni tudjuk a sztorit.

Szerencsére a megjelenések nincsenek nagyon széthúzva (ami Telltale sajátosság volt), az első négy epizód már ki is jött, az 5. és 6. épp a mai napon (november 5) jelenik meg, hogy a záró részek, vagyis a 7. és 8. november 12-én láthassanak napvilágot. A Deluxe kiadás extra meglepetést is tartogat, mégpedig menet közben megnyitható art bookot és mini képregényt, valamint a produkció teljes zenei anyagát külön is. Mit lehet még mondani? Mindenki nézzen Dispatchet! Részemről alig várom a következő részeket! Valamint ilyet kérünk még! Jut eszembe: hol a The Wolf Among Us 2? (azt is az Adhoc Studio ígérte be anno).

Értékelés: 8/10
Fejlesztő, Kiadó: AdHoc Studio
Platform: PC