Friss Hirek

Dobrev Klára: Sulyok Tamás ügyvédként magyar termőföldeket játszott át külföldi kézre

Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője egy sajtótájékoztatón azt állította, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök egy köztörvényes bűnöző, aki ügyvédként pénzért játszott át magyar termőföldeket külföldieknek. „(Az ügyet) hosszú hetek kutatómunkája után minden részletre kiterjedő bizonyítékokkal mutatom be” – mondta Dobrev, majd rátért a Sulyok-ügy részleteire.

Állítása szerint Szeged környékén összesen több mint ezer hektárnyi termőföld került strómanokon – és úgynevezett zsebszerződéseken – keresztül külföldiekhez, amiben három-négy ügyvéd játszott közre. Azért, hogy mindez ne legyen feltűnő, elmondása szerint az ügyvédek segédkeztek egymásnak: más-más ellenjegyezte az ajándékozást, a kölcsönszerződést, a haszonélvezeti jogot stb. Dobrev állítása szerint ennek az egyik figurája volt Sulyok Tamás.

Így épület fel a szegedi földmaffia, és ennek segítségével osztrákok tették rá a kezüket magyar termőföldekre

– jelentette ki Dobrev, aki a sajtótájékoztatón egy 103 hektáros termőföld-ügyet emelt ki, melynek esetében mindent Sulyok Tamás csinált.

A terület Dobrev állítása szerint előbb egy Gyuris Gyula Ernő nevű strómanhoz került, aki Sulyok Tamás segítségével Kocsis Lászlónak ajándékozta a földet. „Mivel ajándékozásról van szó, minden ellenérték nélkül. Azért az nem túl életszerű, ugye, hogy több száz hektárnyi területet vadidegen emberek egymásnak ajándékoznak?” – mondta Dobrev, aki a sajtótájékoztatón be is mutatta a Sulyok által szignózott dokumentumot. A második stróman ezután kötött egy kölcsön- és jelzálogszerződést azoknak a külföldieknek az Agronómia Kft. nevű cégével, akik törvényesen nem szerezhették volna meg a földet, majd haszonélvezeti jogot adott a cég tulajdonosainak, mondta Dobrev. A politikus ismertette azt is, hogy a cég mögött három osztrák testvér állt: Franz Kirchmayr, Ernst Kirchmayr és Alois Kirchmayr. Dobrev közölte, hogy a kölcsönszerződést, a jelzálogszerződést, valamint a haszonélvezet bejegyeztetését ügyvédként szintén Sulyok intézte, aki egyben az osztrák cég magyarországi kézbesítési megbízottja is volt.

Amit az előbb bemutattam önöknek, az önmagában is bizonyító erejű. Kétségkívül bizonyítják, hogy Sulyok Tamás a földmaffia egyik figurájaként bűncselekményt hajtott végre, és törvényellenesen, ügyvédként pénzért játszotta át a magyar termőföldet külföldieknek, nekünk azonban megvan maga a zsebszerződés is, német nyelven. Ebben fekete-fehéren az áll, hogy az első stróman, Gyuris Gyula Ernő, ha még emlékeznek, a földterületet az Agronómia Kft. nevében és érdekében vette meg. Hadd idézzek maguknak a hivatalos magyar fordításából ennek a zsebszerződésnek: »A magyar földtörvény szerint olyan cég, mint az Agronómia Kft. jelenleg nem lehet vevő, így annak ügyvezetője járt el a cég megbízásából az ingatlanvétel ügyében. Ezért jelenleg pro forma is Gyuris úr áll a telekkönyvben tulajdonosként. Ezennel írásban kifejezetten és visszavonhatatlanul rögzítjük, hogy az Agronómia Kft. a kizárólagos gazdasági tulajdonos és jogosult arra, hogy a megbízásából szerzett minden földet kártalanítás nélkül saját tulajdonába ruházhasson át telekkönyvileg. Ez a kötelezettség Gyuris úr jogutódjaira is vonatkozik. A földek vételárát egyszeri haszonbérlettel, jutalékfizetéssel és szénavásárlással az Agronómia Kft. teljes egészében megfizette.«

– közölte Dobrev, aki szerint a szövegből kiderül, hogy a szerződő felek pontosan tudták, hogy törvényt sértenek, illetőleg, hogy a külföldiek a föld árát „stikában”, szénavásárlás formájában ki is fizették. Továbbá a külföldiek még arra is bebiztosították magukat, hogy ha változik a törvény, vagy „elhullnak a strómanok”, a föld akkor is az övék maradjon, mondta Dobrev.

Ezt követően

Dobrev a DK nevében felszólította Sulyok Tamást, hogy Novák Katalinhoz hasonlóan mondjon le, majd bejelentette, hogy csütörtökön átadja az iratokat az ügyészségnek.

Miután végzett az ügyészségen, holnap délelőtt fél tizenegykor Dobrev a sajtónak is átadja az állításait igazoló iratokat.

The post Dobrev Klára: Sulyok Tamás ügyvédként magyar termőföldeket játszott át külföldi kézre first appeared on 24.hu.


Exit mobile version