A Párizs 30 kilométerre lévő, de tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető Vaires-sur-Marne ad helyszínt a 2024-es olimpia kajak-kenu versenyeinek, ahol kedden reggel indult be a nagy menet: ekkor kezdődtek ugyanis az előfutamok a magyar sikersportágban. A szurkolókat nem zavarta meg a távolság és a korai kezdés, elég sokan gyűltek össze a lelátókon, az időjárás is kellemes volt, szélcsend és 23 fok. Az más kérdés, hogy kissé lassan haladt a program, a szervezők elég nagy lyukakat hagytak a különböző számok között, sok volt így a holtidő.
Varga Jennifer / 24.hu
Rögtön az egyik leglátványosabb versenyszámmal indult a program, a férfi kajaknégyesek 500 méteres előfutamaival, amik közül az elsőbe kapott besorolást a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor négyes. A tavaly vb-ezüstérmes magyar hajó végig a második helyen haladt a szerbek mögött, másodikként is ért célba, ami azt is jelenti, hogy egyből a középfutamba jutott, csütörtökön következik majd a folytatás.
„Klisés ugyan, de ez most elég első pályás volt. Az utolsó százra maradt benne, technikailag sem állt még teljesen össze az egység. Ráadásul bejött egy olyan körülmény, amire nem számítottunk, szembe sütött a nap. A napszemüvegünkre felfröccsent a víz, a legtöbben vizuálisan követjük a másikat, nem érzésre, nem láttuk a másik lapátját, hogy egyszerre tudjunk evezni. Ez így iszonyatos erőpazarlás sajnos, de az időket tekintve a negyedik helyen mentünk tovább, nem vagyunk messze a céltól” – mondta Csizmadia Kolos.
Puha víz, márpedig, ha puha a víz, akkor sokkal jobban kidomborodnak a technikai dolgok. Sokkal jobban egyszerre kell lenni, de ha egy ilyen rossz pályával tudtunk ilyen jól menni, azért az nem rossz. És ha a felét ki tudjuk javítani a hibáknak, mert volt bőven, akkor alig várom, hogy megnézzük, mire lesz elég
– értékelt Tótka.
Varga Jennifer / 24.hu
A női kajaknégyesek 500 méteres versenye következett, Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra hajója a második a kettes futamban volt érdekelt. A rajtnál kicsit beragadtak a magyarok, féltávnál még csak a kanadaiak előtt voltak, aztán a táv második felén előbb Ausztráliát, majd Kínát is sikerült megelőzni, így meglett a németek mögötti második hely, ami már rögtön döntős szereplést ért, amit csütörtökön rendeznek.
A kenukettesek 500 méteres előfutamaiban Adolf Balázs és Hajdu Jonatán párosa nem csípte el jól a rajtot, csak azt az új-zélandi egységet sikerült előzni a kezdésnél, ahová két kajakos ült be a hajóba. Adolfék nagy csatát vívtak a mezőny közepén, lehajrázták a német és a román kettőst is, de a negyedik helyen végeztek a futamban, így a reményfutamba kerültek, ahol aztán a második helyen jutottak tovább.
Varga Jennifer / 24.hu
Nagy Bianka még Bragato Giadával szerzett olimpiai kvótát a kenukettesek mezőnyébe, de aztán szétvált az a páros, mert mindketten úgy érezték, hogy visszafelé fejlődnek. Nagy végül a klubtársával, a 19 éves Kiss Ágnessel térdelt össze, akivel megnyerték a válogatót és az Európa-bajnokságon is aranyérmesek voltak, ám most az előfutamuk nem sikerült olyan jól, az egyre erősödő szélben harmadikként értek célba, így rájuk is reményfutam várt, amit megnyertek, így továbbjutottak a középfutamba.
Varga Jennifer / 24.hu
Nádas és Tótka kettesbe is összeültek, a K-2 500-asok mezőnyében az övék a világcsúcs (1:26.50), még 2017-ből. Tótkáék nagyon bekezdtek, 250 méternél még az első helyen haladtak, és ugyan a német kettős eléjük került, így is tükörsimán jutottak tovább, a futam másik három egysége már ki is engedett a végére, mikor látták, hogy az élen álló két hajót nem tudják befogni.
Egy kicsit izgultam a mai futamok előtt. Ahogy egy Forma-1-es csapatvezető mondta, mindig az első futamon dől el, hogy ki mit hozott magával, ki hol tart. Azt kell mondjam, hogy mindkét egységgel nagyon jól állunk. Nagyon bizakodó vagyok, hogy ilyen szinten vagyunk
– mondta Nádas a négyesről és a párosról közösen.
Varga Jennifer / 24.hu
Egy érdekes párosa is van ennek a mezőnynek, méghozzá az K-1 1000 méter magyar klasszisai, Kopasz Bálint és Varga Ádám egy hajóba pattantak, és egész biztató első pályát mentek, az ausztrálok mögött a második helyen jutottak tovább.
Első pályánk volt ez a nemzetközi mezőnyben, erős ellenfelekkel szemben. Fontos indulópont volt a mai nap, egész jól helytálltunk ahhoz képest, hogy az elmúlt négy hétben kezdtünk el edzeni. Teljesen különbözik a technikánk Ádámmal, egyesben a csapásszámunk is, szerencsére ezzel azonban nem volt gond. Ádám jól adta az erőt hátulról, én úgy érzem jól sztrókoltam, még fejlődőképes lehet ez
– értékelt Kopasz.
A női mezőnyben két magyar hajó is indult, Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra, valamint Pupp Noémi és Fojt Sára. Előbbi duó a közelmúltban változtatott a beülésen, a kétszeres olimpiai bajnok Csipes lett a sztrók. Mindkét magyar egység a harmadik lett a futamában, így viszont hajóba kellett még ülni kedden a reményfutamban. Ugyanabba a reményfutamba került a két magyar hajó, és mindössze két riválist kellett megelőzni a továbbjutáshoz, ami nem okozott problémát.
Varga Jennifer / 24.hu
The post Döntőbe jutott a női kajaknégyes, a kettesek közt már nehezebb dolguk volt Csipeséknek first appeared on 24.hu.