Eddig azt hitték, hogy legalább megvásárolható Orbán, de egyre kiszámíthatatlanabb, már biztonsági kockázatot jelent

Orbán Viktor a főszereplője a csütörtöki EU-csúcsot felvezető terjedelmes New York Times-elemzésnek, amely azzal foglalkozik, milyen a magyar miniszterelnök európai, elsősorban európai uniós megítélése. A cikk fő mondanivalója, hogy Magyarország, „a kis ország, amely az EU gazdasági teljesítményének mindössze 1 százalékát adja, nagy fejfájást okoz”, és felsorolják, mik a főbb problémák Orbán európai politikájával, illetve milyen motívumokat látnak meghúzódni a különutasság mögött.

A cikk szerint az egy dolog, hogy évek óta harcban áll az EU-val az uniós normák és a jogállamiságra vonatkozó értékek megsértése miatt – miközben kevés ország részesült jobban az EU támogatásaiból, mint Magyarország, az „unió volt Magyarország malacperselye” –, hogy következetesen lelassít, megakaszt vagy kiüresít egy sor európai törekvést, beleértve egyes Oroszország elleni szankciókat vagy például Svédország NATO-csatlakozását. De az Ukrajna mögötti összefogás elgáncsolását, „valamint Orbán Viktor személyes szövetségét Vlagyimir Putyin orosz elnökkel mostanra Európára nézve biztonsági fenyegetésnek tekintik, és azt mondják, nem fogják eltűrni”.

A cikk szerint Brüsszelben régóta uralkodott az a meggyőződés, hogy Orbán Viktort leginkább a pénz motiválja, ha nem is meggyőzhető, de legalábbis megvásárolható. Ebből kiindulva azt gondolták, hogy ha adnak neki pénzt, az EU ukrajnai politikájával szembeni ellenvetései is elpárolognak. Csakhogy „az utóbbi időben egyre kevésbé biztosak abban, hogy mi történik Orbánnal, úgy gondolják, egyre kiszámíthatatlanabb” – mondta Camino Mortera-Martinez, az Európai Reformok Központja nevű agytröszt vezetője. „A csúcstalálkozót megelőzően magas rangú uniós tisztviselők is elismerték, hogy mivel nem tudnak kemény tényekre támaszkodni Orbán Viktor következő lépéseinek megjóslásához, ezért pszichológiai elemzéshez folyamodtak” – írja a lap.

A cikk szerint Brüsszelben van olyan elmélet is, hogy Putyin fizeti Orbánt. Különösen nehéz pillanatként idézik fel, amikor a magyar miniszterelnök úgy döntött, hogy kihagyja az EU csúcstalálkozót, helyette Pekingbe utazott, és az orosz elnökkel fényképezkedett. Egy nyilatkozó azt mondta, Orbán úgy viselkedik, mint a filmek pantomimgonosza, az a karakter, aki szereti, ha utálják. Csakhogy Orbán most „nagyon rossz dombot választott a halálhoz” (az angol „that’s a bad hill to die on” jelentése kábé az, hogy valaki egy védhetetlen álláspont mellett kardoskodik).

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed