Égi jelenségek 2025. május első felében

Vénusz és Szaturnusz a hónap első napjaiban

Vénusz és Szaturnusz a hajnali égen
Forrás: Stellarium

A két bolygót a hajnali, keleti égen figyelhetik meg a korán kelők. 1-jén 3,5 fokra lesznek egymástól, ám fokozatosan távolodnak, 10-én már több mint 7 fokra járnak. Aki szeretné őket együtt látni, annak az első pár napot érdemes erre szánni, időjárás függvényében persze. Fél 5 (keleten inkább negyed 5) felé még nem túl világos horizonton a Szaturnusz is látható lehet, de mivel sajnos már nagyon gyorsan világosodik, ezért sok időt nem lehet a megfigyelésre szánni.

Hold – Mars – Jászol-halmaz együttállás 3-án este

Mars és Jászol-halmaz egy korábbi együttálláskor
Forrás: Landy-Gyebnár Mónika

Magasan a délnyugati-nyugati égen láthatjuk a Mars és a 2,3 fokra balra tőle a 42 százalékos Hold párosát, közvetlenül a Mars bal oldalán a Jászol-halmazzal. Ez a holdfény már eléggé erősnek számít, így a halmaz csillagaiból nem biztos, hogy túl sokat látni fogunk, ehhez érdemes egy binokulárt ragadni ezúttal. A Mars szinte benne ül a halmazban, 4-én és 5-én – már holdmentesen – kissé még inkább bebújik annak csillagai közé, így érdemes ezeken az estéken is felkeresni tekintetünkkel ezen égrészt.

A vörös bolygó május első hetében szeli át a halmaz környezetét, ha valaki szerencsés időjárási viszonyok közé kerül, érdemes lehet minden este fotózni őket és később a sorozatból kompozitot is készíteni. Mivel e halmaz is a Naprendszer keringési síkjában, az Ekliptikán látszik, ezért gyakoriak vele az együttállások.

Hold-Regulus együttállás 5-én

A már 63 százalékos megvilágítású Hold alatt kevesebb mint egy fokkal látszik az Oroszlán legfényesebb, ragyogó kékesfehér csillaga, a Regulus. A legközelebb 23 óra táján járnak egymáshoz, ekkor a délnyugati égen, 40 fokos magasságban találjuk a párost.

Éta Aquaridák maximuma 6-án hajnalban

A hajnal előtti meteorok megfigyelését összeköthetjük a nyári Tejútéval. A meteorok látszólagos kiindulási pontja kékkel jelölve.
Forrás: Stellarium

Ez a meteorraj a déli féltekén élők számára jelent jobb műsort, ám aki korán kel, az nálunk is belepillanthat. A raj a Halley-üstökös gyermeke, nevezhetnénk az októberi Orionidák testvérének is. A Vízöntő (Aquarius) csillagkép irányából érkeznek a meteorok, és hajnal fél 3 után kerülhet égboltunkra ezekből néhány. Mivel 4 felé már elég világos lesz, így elég kevés idő áll rendelkezésre a meteorvadászatra.

A meteorok gyorsak, de arányában sok köztük a fényes. Az óránként látható meteorszám azonban kicsi, mivel nagyon alacsonyan lesz a radiáns, így bár akár 40-80 meteor is eshetne, ha az a fejünk felett állna, nagyjából 10-12 rajtag meteorra lehet számítani csak. Nem csak ezen a hajnalon láthatjuk őket, hanem a hónap elejétől bármikor – ráadásul holdmentes égen. Ilyenkor a Tejút is gyönyörű már, ha valaki korán kel, két legyet üthet így egy csapásra.

Telihold 12-én

Telihold a Vénusz-öve és a földárnyék határán
Forrás: Landy-Gyebnár Mónika

Kiváló alkalom nyílik a felkelő telihold megfigyelésére, negyed órával napnyugta után bukkan ugyanis fel a délkeleti horizonton. Ilyenkor kontrasztosabbak a Hold színei, ráadásul maga az égi háttér is remek látványt nyújt. Amint a Nap nyugaton lement, a keleti égen elkezd megjelenni egy rózsás sáv (tiszta égbolt esetén), amelyet Vénusz-öve néven ismerünk. Ez a napnyugta fényének légköri részecskéken visszaszóródó színe, amit alkonyatkor a keleti, hajnalban a nyugati égen láthatunk. Ha különösen tiszta a levegő, akkor igen élénk rózsaszínű, ha azonban poros, párás, akkor alig észrevehető.

Ennek köszönhetően például a magas hegységekből nézve sokkal szebb, mint itt lenn a, gyakran koszos levegőjű Kárpát-medencében. A Vénusz-öve után közvetlenül egy sötét, kékes-szürkés sávot látunk felkelni, ez pedig a saját bolygónk légkörre vetett árnyéka. Amikor a napnyugtát követő 10-20 percben kel fel a telihold, akkor mindig e sávokba esik, így csak a légköri körülményeken múlik, mennyire látványosak ezek a jelenségek. Akár a rózsás, akár a sötétszürke sávba is jut a felkelő Hold, mindenképp szép lesz a vörösbe hajló színeivel.

A holdkelte időpontja keleti határainknál 20:15, Budapesten 20:27, nyugaton 20:36 lesz.

Landy-Gyebnár Mónika

The post Égi jelenségek 2025. május első felében first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed