Égi jelenségek 2025. október első felében

Hold-Szaturnusz együttállás 5/6-án éjjel

Mivel szerencsére egyre hamarabb sötétedik, így az égi megfigyeléseket is korábban kezdhetjük. A Hold és a Szaturnusz kettősét 5-én este már 19 óra felé is látni lehet, ekkor a gyűrűs bolygó 4,5 fokra balra, kissé alacsonyabban lesz a 97 százalékos Holdtól.

Hajnalra a távolságuk csökken, 5 órakor már alig 3 fokra járnak egymástól. Ez a közelség azt is jelenti, hogy a nagyon erős holdfény miatt nem lesz túl látványos az együttállás. Viszont ha vékony felhő szűri a holdfényt, akkor akár látványos légköroptikai jelenségek is kialakulhatnak a Hold körül, ugyanis az őszi időszakban ezek száma megemelkedik.

Telihold 6/7-én

A holdtölte 7-én hajnalban áll be, de a fényviszonyok se akkor, se a 6-án alkonyi holdkeltekor nem lesznek kedvezőek igazán. 6-án mintegy fél órával a napnyugta előtt felkel a Hold, 7-én pedig a napkelte után nyugszik le. Ez az amúgy is párás őszi időjárásban nehezíti a holdkelte vagy holdnyugta megfigyelését.

Ha viszont valaki szeretné teljes égbolt panorámaképen egyszerre ábrázolni a Holdat és a Napot, ez az alkalom ideális lesz. Aki a kelő telihold látványára vágyik, annak 7-én alkonyatkor javaslom a megfigyelést. Ekkor is a napnyugta előtt kel a Hold, de már csupán 5 perccel, így pedig már nem lesz annyira zavaróan fényes az ég égi kísérőnk felbukkanásakor.

A 7-i holdkelte ideje keleti határainknál 17:54, Budapesten 18:05, nyugaton 18:15 lesz. Az éjszaka közepén a Hold mintegy 50 fokos magasságig emelkedik, így ha holdfényes tájat fotózna valaki, számolhat vele, hogy a kisebb tereptárgyak ekkor nem jelentenek akadályt.

Itt a Drakonidák maximuma 8-án

Sajnos a teliholdhoz időben igen közel lehetne megfigyelni idén az év egyik legérdekesebb meteorraját. A Drakonidák nem arról nevezetesek, hogy minden évben rengeteg meteort szórnak, hanem a különösen lassan érkező, sziporkázó nyomot hagyó égi kavicsaikról. Néhány évente azonban jelentősebb kitörései vannak ennek a rajnak, amikor pár órán át több száz meteort lehet látni – idén egy kisebb kitörés várható 8-án kora este.

A számítások szerint azonban a légkört elérő porszemcsék kimondottan aprók lesznek, vagyis hiába lesz sok a meteor, a 96 százalékos holdfény mellett ezeket nem fogjuk látni. Ami miatt érdemes mégis tudni e rajról, az az, hogy ha viszont egy nagyobb szemcse találkozik légkörünkkel, annak nagyon látványos lehet a felizzása. A radiáns a Draco, azaz Sárkány csillagkép fejénél található, este ez magasan az északnyugati égen jár.

Azonban nemcsak egy meteorraj aktív ebben az időszakban, már láthatunk – szintén viszonylag lassú – Tauridákat, láthatunk Orionidákat is. E két raj leginkább a hajnal előtti időszakban aktív (szemben a Drakonidákkal, amelyet este lehet inkább látni).

Hold-Fiastyúk együttállás 9/10-én

Hold -s Fiastyúk 10-én hajnali 5-kor
Forrás: Stellarium

A Fiastyúk már kora este felkel, alig 20 perccel az ekkor is 90 százalékos megvilágítású Hold után. A távolságuk ekkor még 6 fok, hajnalra jelentősen csökken: napkelte előtt egy órával már kevesebb mint egy fok lesz. A Hold a nappali égen el is fogja fedni a Fiastyúk egy részét, ebből a fedésből azonban mi sajnos semmit se láthatunk.

Hold-Jupiter együttállás 14-én éjjel

Éjfél előtt (azaz még 13-án) mintegy fél órával kel fel a két égitest, ekkor a távolságuk 3,5 fok lesz, és az éjszaka előrehaladtával egészen picit fog csak nőni. Emiatt érdemesebb inkább hajnalban fotózni őket, fél 6 körül magasan a délkeleti égen látszanak majd. A Hold 45,5 százalékos megvilágításban jár.

Szép reményű üstökös októberre: C/2025 A6 (Lemmon)

A Lemmon-üstökös elhalad majd például az NGC 3180 jelű galaxis közelében is.
Forrás: Stellarium

Az előzetes várakozások szerint (a cikk írása idején még elég halvány üstökös) októberben akár a szabad szemes láthatóságig is fényesedhet. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy megfelelően sötét égboltú helyszínről, holdmentes időben a helyének ismeretében az ember észreveheti az elmosott fényfoltját. Mivel azonban egy olyan üstökösről van szó, amelyet csak ez év januárjában fedeztek fel, ezért a viselkedésével kapcsolatban bármikor érhetnek minket meglepetések – jók és rosszak egyaránt.

Október 10-ét követően nem nyugszik le (csak megérinti a látóhatárt és fordul is vissza), így a megfigyeléséhez ideálisak is lehetnének a körülmények, ha nem volna Holdunk. Szerencsére a hónap második felében már valóban azok lesznek, de erről majd az Égi jelenségek következő részében olvashatunk részletesen. Az üstökös napközelsége majd csak november 8-án érkezik el, azonban bolygónkhoz október 21-én jár majd legközelebb – a közel relatív, hiszen 90 millió kilométerre száguld el, ez egy picit kevesebb, mint a Vénusz-Nap távolság.

A Lemmon-üstökös még szeptember elején, távcsövön át.
Forrás: Wikimedia Commons

Ahhoz, hogy a Lemmon üstököst teljes szépségében figyelhessük – ha valóban bejön az előrejelzett fényesség – még mindig szükség lesz egy kis kézi távcsőre, binokulárra. Még ha enélkül is láthatóvá válik, igazán szép élményt csak nagyítva nyújt majd.

Sőt, minden valószínűség szerint hosszabb záridővel, a Föld forgását ellensúlyozó követőmotorral készült felvételen lehet csak igazán jól megörökíteni.

Csóvája már most is látszik megfelelően sötét helyről készült fotón, reméljük, az októberi égen igazán csinos égi vándorra pillanthatunk rá! Érdemes planetáriumprogramokban előre megnézni, merre vezet az égi útja, ugyanis galaxisokban gazdag területet fog átszelni (főként a hónap közepétől), például 6-ára virradóra az NGC 3180 mellett látható majd. Az asztrofotósok számára ezek az események mindennapos elfoglaltságot is jelenthetnek akár!

Landy-Gyebnár Mónika

The post Égi jelenségek 2025. október első felében first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed