Egy állatos ember kalandjai

ÍRTA: HIVER’T– KLOKNER ZSUZSANNA
FÉNYKÉPEZTE: KURUCZ ÁRPÁD

Interjúnk készülte idején az Egyesült Arab Emírségekben dolgozott, ahol könyv jelenik meg a helyi faunát bemutató fotóiból, és most éppen tengeri kígyókról forgat egy stábbal. 2023-ban fél évig szervezte háromszáz állatfaj fotózását Joel Sartore közép-európai producereként.

Mint a tengerikígyók szakértője, mit tippel, vajon mire gondolhatott az első kígyó, amelyik annak idején nekiindult a tengernek?

A tengerikígyókkal rokon tengeri kraitok hódították meg eredetileg a tengereket a trópusi korallzátonyok árapályzónájában vadászva, de ők továbbra is a szárazföldön szaporodnak. A tengerikígyók elődeinél is így kezdődhetett, aztán egyes fajok idővel teljesen áttértek a tengeri életmódra. A vízben mindig találtak táplálékot, a szárazföldön nem feltétlenül. Jelenleg a tengerikígyóknak közel hatvan fajuk honos az Indiai- és a Csendes-óceán part menti vizeiben.

Van kedvence a tengerikígyók között?

Nyolc évig éltem az Egyesült Arab Emírségekben, először Sardzsa (Sharjah), majd Fudzseira (Al-Fujayrah) emírségben, és mert azt tapasztaltam, hogy kevés intézmény tart tengerikígyókat fogságban, úgy döntöttem, megpróbálkozom ezzel. A sárgahasú tengerikígyó (Hydrophis platurus) volt az első választásom. Mivel a vízfelszínen él, tartásához nem kell nagyon mély akvárium. A víz felszínénlebeg, a fejét lelógatja a mélység felé, így vadászik az alatta elúszó kisebb halakra – tehát a táplálása is egyszerű. A sárgahasú legfeljebb rossz időben merül lejjebb, akkor 1-2 méteres mélységben lebeg, amíg el nem vonul a vihar.
Sok más tengerikígyó viszont a tengerfenéken, nemritkán 40-60 méteres mélységben vadászik. A homokos aljzat üregei felett lebegnek, sorra mindegyikbe bedugják a fejüket, és ha valamelyikben halat éreznek, elkapják.

Kizárólag halakkal táplálkoznak ezek a kígyók?

Elsősorban halakkal, igen, de ezen belül specializálódnak: az egyik a nagyobb testű halakra, a másik a víz felszínén lebegő halakra és így tovább, de akad olyan tengerikígyó is, amelyik halikrát eszik.

Ezek után már nagyon érdekel, milyen módszerrel ölnek…

Minden tengerikígyó termel idegmérget, jóval erősebbet, mint közeli szárazföldi rokonaik, a mérgessiklók. Ez a neurotoxikus hatás alighanem a törzsfejlődésük során alakult ki a vízben való zsákmányolás segítésére. A toxikológusok feltételezik, hogy ezeknek a kígyóknak a nyílt vízben sokkal nehezebb volna szag alapján megtalálni a zsákmányt, ha csak lassan, tőlük távolabb pusztul el. Ha viszont erős, és gyorsan hat a méreg, a megmart hal már nem tud messzire elúszni. A szárazföldi kígyók megmart zsákmánya zömmel a talajon menekül és pusztul el, így a kígyó nyomon tudja követni.

Mennyire idomultak a tengerikígyók a vízi élethez?

Szinte minden porcikájukkal, mert ellaposodott farkuk evezőként szolgál, orrnyílásuk zárható, a testhosszukkal közel megegyező méretű tüdejük a búvárkodásban segíti őket. A fajuktól és méretüktől is függ, hogy mennyi időnként kell feljönniük a felszínre levegőt venni. Így a tengerikígyászok sokszor hiába várják vissza az alábukó kígyót, mire újra feljön, a csónakot már odébb sodorták a hullámok. A tengerikígyónak is kell néha innia: eső után a tengervíz felszínén vékony rétegben megülő édesvizet kortyolgatják. A teljesen vízi életmódot folytató kígyók esetlenek a parton, és ha kisodorja őket egy hullám, maguktól gyakran nem tudnak visszakúszni a vízbe. A partra vetett kígyót, mivel hamar kiszárad, az állatmentők először itatni igyekeznek.

A teljes interjút elolvashatja a magazin 2024. februári lapszámában.

The post Egy állatos ember kalandjai first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed