A NER egyik első, valós következményekkel járó korrupciós ügyének egykori bírája képviseli ügyvédként az ukrán pénzszállítókat az ellenük folyó eljárásokban. Pikáns helyzet, főként azért, mert Laczó Adrienn éppen akkor adta vissza a bírói talárt és cserélte ügyvédire, amikor a kormány ultimátumot intézett a bírói testülethez: vagy támogatják az igazságszolgáltatás reformját, vagy nem emelik meg a szégyenletesen alacsony bírói jövedelmeket. Az ügyvéd szerint égbekiáltó igazságtalanság történt az ukrán pénzszállítókkal, a magyar hatóságok sorra szegték meg a jogszabályokat, a kormány olyan rendeletet hozott, a parlament pedig olyan törvényt, amelynek minden eleme sérti a magyar alkotmányt. Laczó Adrienn a politika elbulvárosodásának egyik jelét látja a pénzszállító ügyében, amely szerinte ugyanúgy lecseng majd, mint az elmúlt két év Fidesz által keltett botrányai. Exkluzív nagyinterjú.
– Van érzéke ahhoz, hogy az események középpontjába kerüljön. Ön a korábbi fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György büntetőügyének egykori bírája, a bírák tavalyi demonstrációjának egyik szervezője és az ukránokat képviselő egyik ügyvéd a pénzszállító ügyében. Vallja be, élvezi ezeket a helyzeteket.
– Igen, így van.
– Induljunk el a legfrissebb ügytől. Lekapcsolnak az M0-ás körgyűrűn két pénzszállító autót kilenc kilogramm aranyrúddal és elképesztő mennyiségű valutával. A Horváth Lóránd ügyvédi irodában, ahol ön dolgozik, egyszer csak megszólalt a telefon?
– Valóban így történt.
– Ki a megbízójuk?
– Az Oscsadbank, vagyis az ukrán takarékbank, és megbízásunk van attól a hét magánszemélytől is, akit fogva tartottak a magyar hatóságok. A takarékbank ukrajnai képviseletét ellátó ügyvédi iroda keresett meg bennünket, amikor kiderült, hogy büntetőügyekre szakosodott ügyvédre lesz szükségük. Azóta folyamatosan ezzel az üggyel foglalkozunk.
– Hét ukrán ügyfelük mi ebben az ügyben? Gyanúsított? Tanú? Utóbbiakat nem szokták több mint egy napig fogva tartani.
– Tudomásunk szerint tanúk voltak.
– Megbilincselve?
– Ez egy teljesen képtelen történet. Anélkül tartották vissza a pénzt és az aranyat, hogy arról szabályos lefoglalási határozat született volna. Az ukrán állampolgárok személyes holmiját is elvették, és csak a pénzszállító autókkal együtt adták vissza, holott korábban ezekről sem kaptak lefoglalási határozatot. Csütörtök délutántól – az elfogástól – hétfő éjszakáig,
amíg a kormányrendelet megjelent, mindenféle jogcím nélkül tartották vissza a pénzt és az aranyat, emellett telefonokat, kulcsokat, személyes tárgyakat. Sofőrökről, fegyvertelen kísérőkről beszélünk, akik két autóval vitték a pénzt Ukrajna irányába.
– Fegyvertelen kísérők kilenc kiló arannyal?
– A háború kezdete óta így zajlik ez, soha semmi probléma nem volt belőle. Normális folyamat, hogy a háborús viszonyok között megnő egy ország készpénzigénye. Az ukrán pénzintézet az osztrák Raiffeisen banktól vásárol valutát ennek kielégítésére. Minden szállítmányt bejelentettek, a határon ellenőrizték őket, gyakran a magyar hatóságok segítségét kérték a kíséret biztosításához, és a normál ügymenet szerint fizettek ezért. Mindig készségességet tapasztaltak. Sajtóhírek szerint előfordult, hogy NER-közeli őrző-védő szolgálatot bíztak meg ezzel a feladattal. Nem minden szállítmánynál volt kísérlet, ennél éppen nem.
– Korrupciós pénzekről beszélnek.
– Ez csak a narratíva. Az eljárásban pénzmosás hangzott el, de az sem hivatalos gyanúsítás formájában, csak egy közleményben. Korrupcióról ebben egy árva szó sem szerepelt.
– A terrorelhárítók arccal a földre fektetett, hátrabilincselt kezű embereket mutattak be a videójukon, de az ügyfeleik a szabadságjogok ennél komolyabb korlátozásáról is beszámoltak. Amerikai filmekben látni olyan jeleneteket, amilyenről ön nyilatkozott.
– Miután az ügyfeleinket kitoloncolták az országból, telefonon tudtunk beszélni velük. A maszk szót használták, és először arra gondoltunk, az egészségügyben is alkalmazott arcmaszkot adtak rájuk. Kiderült, hogy ezek símaszkok voltak, az elejét még fel is hajtották, hogy dupla legyen és fordítva adták rájuk.
– Hogy ne lássanak ki.
– Nem láttak semmit, így szállították őket először Budapestre, majd az ukrán határra.
– De ha nem gyanúsították meg őket semmivel, akkor milyen alapon húztak maszkot a fejükre?
– Semmilyen bűncselekmény gyanúját nem közölték velük a kiutasításig, mégis így vitték őket bilincsben egészen Záhonyig.
– Jogi indokot tehát nehéz találni arra, ami történt. Mi a megfejtése, mivel magyarázza ezt az egészet?
–A Terrorelhárítási Központ intézkedett, de ők csak a végrehajtók voltak. Elképzelni sem tudom, miért gondolták azt, hogy így kell eljárni. Elképesztő jogtiprás.
– Ilyen előzmények után pedig egyszerűen kitoloncolják őket az országból? Ez is furcsa eljárás.
– Három évre, ami ellen közigazgatási pert lehet indítani, nem túl nagy reménnyel. Be lehet panaszolni a bánásmódot, ami ez elfogásukat követő 30 órában érte őket. Beleesett ebbe egy éjszaka is, amit egy kihallgató helyiségben töltöttek.
– Hogyan zajlott a kihallgatásuk? Ön jelen lehetett?
– Nem. A pénteki nap során a nagykövet és Horváth Lóránt, az irodavezető ügyvéd próbálta kideríteni, egyáltalán hol vannak az ukránok, mert a hatóságok még ezt sem voltak hajlandók közölni. A nagykövet…
– A magyar nemzetiségű Sándor Fegyirről beszél?
– Igen, ott dekkolt előbb a NAV, majd a TEK épülete, később az idegenrendészet előtt, de sehol sem mondtak semmit egészen addig, amíg ki nem utasították őket az országból. Volt valami kihallgatás, de a mai napig nem kaptuk meg a jegyzőkönyvet erről.
– Az egyik ukrán nem jutott hozzá a cukorbetegségéhez szükséges gyógyszerhez az őrizete közben, majd a kórházban is különös dolgok történtek. Panaszt tettek a kórház ellen?
– Nincs felhatalmazásom rá, hogy ilyen fokozottan érzékeny információról beszéljek. De pontosítanám, az ukránok nem lehettek őrizetben, ahhoz szükség lett volna gyanúsításra, erről szóló határozatra, és panaszjogot kellett volna biztosítani számukra.
– Ha nincs határozat, nem lehet panaszt sem tenni ellene? De valahogy csak körbe lehet írni, hogy mi történt velük! Ha semmilyen jogi kategóriát nem találunk, az olyan, mintha elrabolták volna őket.
– Mondjuk idegenrendészeti őrizetben lehettek, de erről sem láttunk semmilyen iratot. Tanúként sem történhetett ez velük, mert ugyan elvileg elő lehet állítani egy tanút, de csak akkor, ha nem megy önként tanúskodni, és akkor is esetleg négy órára, nem harmincra!
– Tehát ez egy politikai aktus volt?
– Határozottan ez a véleményem. Harminc éve foglalkozom büntetőügyekkel, és a történtek még atomjaikban sem feleltek meg a szabályoknak.
– De végül a kormány mégiscsak intézkedett.
– Hoztak egy kormányrendeletet, majd a parlament elfogadott egy törvényt, amivel saját maguk ismerték el, hogy a korábban történtek nem felelnek meg a büntetőjogi szabályoknak. Ha ugyanis megfeleltek volna, akkor nem kellett volna az éjszaka közepén kormányrendeletet hozniuk.
Így lehetett megakadályozni, nehogy valamelyik ügybuzgó adónyomozónak eszébe jusson, hogy a büntetőeljárás szabályai szerint a valutát és az aranyat vissza kell adni. De persze ez már az én véleményem.
– A Fidesz választási kampányának fő üzenete, hogy az ukránok az ellenségeink. Orbán Viktor március 15-i beszédét is erre fűzte fel. Láthatjuk, hogy Zelenszkij ukrán elnök meggondolatlan kommunikációjával időnként maga szövi tovább Orbán Viktor erről szóló meséjét, amikor például azt mondja: megadja a magyar miniszterelnök címét a katonáinak.
– A telefonszámát. Ez sem hangzik jól, de azért nem hat annyira fenyegetően.
– Most tehát ebben a fősodorba tartozó politikai ügyben olyan ukránokat védenek, akik a magyar kormány szerint ellenségeink. Hogyan éli ezt meg?
– Egy háborúban álló ország elnöke nem biztos, hogy azzal kel és fekszik: mit gondol róla Orbán Viktor. Minden együttérzésem az ukrán népé, amely négy éve folytat honvédő háborút. Érzelmileg az első pillanattól mellettük állok, ám ebben az esetben olyan égbekiáltó igazságtalanság történt, hogy a megbízóink bármely nációhoz tartoznának, a legnagyobb örömmel állnék mellettük ügyvédként, a velük szerződésben álló ügyvédi iroda tagjaként. Vagyis nem azt élem meg nehezen, amit a kérdése sugall,
inkább az képeszt el, hogy nem minden magyar állampolgár számára alapvető erkölcsi kötelesség az ukránokat támogatni ebben a háborúban.
– Hogyan folytatódik ez a történet?
– Melyik válaszomra kíváncsi, a jogira vagy a politikaira?
– Mindkettőre.
– Már régen vissza kellett volna adni a pénzszállítmányt, de nyilván a választásokig ez nem fog megtörténni. Utólag az ukránok majd kompenzációt kaphatnak, amiért minden jogalap nélkül megfosztották őket a vagyonuktól.
– Az ukrán bank most bepereli a NAV-ot? Vagy valamilyen más szervet?
– Még egy szem iratot sem láttunk, ami alapján fel tudnánk mérni, milyen jogi lehetőségeik vannak. Az egyetlen dokumentumok az idegenrendészeti kiutasító határozatok.
– Mi történik, ha egyáltalán nem lesznek iratok?
– Nincs felhatalmazásom ennek közlésére.
– A miniszterelnök közben arról tett ki videót, hogy megfenyegették a családját.
– Nem az ukrán állam, hanem egy ukrán állampolgár erősen összevágott, szövegkörnyezetéből kiragadott nyilatkozatáról van szó. Létezik olyan TikTok-csatorna, amit az én gyalázásomra hoztak létre, mégsem hívom fel a családomat azzal, hogy megfenyegettek. Ez egy kampányelem.
– Ám ön egy magánember, Orbán pedig, bármilyen megosztó személyiség, a magyar állam képviselője.
– A fenyegetője viszont egy senki. Nincs hatása az ukrán államra, sem az ukrán hadseregre.
– Jól bírja az üggyel kapcsolatos feszültséget? Azért kérdezzük, mert éppen egy hangsúlyos per, a Simonka-ügy közben mondott le bírói hivatásáról.
– Nincs bennem feszültség.
– Ennyi idő eltelte után van arról elképzelése, miért éppen az 1,4 milliárd forint értékű költségvetési csalással vádolt és a nyolc és fél év börtön kiszabásával fenyegetett Simonka György lett az egyik első fideszes politikus, aki ellen vádat emeltek?
– Ismerem a választ, de ahhoz olyan tényekre kellene támaszkodnom, amelyek a büntetőeljárás közben derültek ki, és ezekről a lemondásom ellenére sem beszélhetek.
– Akkor máshogy kérdezem. Keviczki István egykori bírótársa is visszaadta a talárt, és azzal indokolta lapunknak, hogy rengeteg korrupciós bűncselekményből nem lesz büntetőügy, csak azok jutnak el a vádlottak padjáig, akik nem élvezik a politika védelmét.
– Megerősítem, István nekem is ezt mondta annak idején.
– Ha egy-egy el is jut a bíróságokig, az igazságszolgáltatás egyedi ügyként kezeli, mintha eltévedt bárány esetét tárgyalnák, pedig valójában ezek beleillenek a nagy egészbe, összefüggenek egymással, és magát a rendszer működését írják le: csurran, cseppen. Ráadásul még ebben a kevés ügyben sem követik a szálakat felfelé.
– Persze, hogy nem. Ha követnék, mások is ülnének a vádlottak padján. Vannak országok, ahol miniszterek, miniszterelnökök ellen is folynak büntetőügyek. A miénk nem ilyen. Gyakran támad ezekben a politikailag kényes ügyekben rossz érzése az embernek, hogy lehetne még nyomozni, tovább lehetne még lépni, de nem lépnek. Ez volt az egyik oka annak, hogy eljöttem a bíróságról. De főként az tolt a lemondás felé, hogy az igazságszolgáltatás rendszerében rengeteg a diszfunkcionális elem.
– Vagyis?
– Tizenhat év hosszú idő. Az Orbán-rezsim előtt sem volt az igazságszolgáltatás tökéletes, de jelenleg végtelenül depresszív állapotban vagyunk.
A bírói kinevezések, az előlépések rendszere, ahogy a bírák az ügyeket kapják, a velük szemben támasztott elvárások lehetetlenné teszik, hogy a bíró úgy dolgozzon, ahogy kellene. Függetlenül, önállóan, magas szakmai színvonalon. Minden ez ellen van.
– Megbecsült tagja volt a bírói karnak. Nőként büntetőtanácsot vezetett az ország legsúlyosabb bűnügyeit tárgyaló Fővárosi Törvényszéken. Milyen problémája lehetett?
– Ezer. Nem a személyemnek, mert megbecsültek, érdekes ügyeket tárgyaltam, és még jegyzőkönyvvezetőm is volt. Nem is akármilyen.
– Miért említi ezt, mint valami kivételes helyzetet?
– Mert az. A bírák magnóval érkeznek a tárgyalóterembe, reggel tárgyalnak, délután pedig megírják a jegyzőkönyvet. A bírósági vezetés hivatalnokként lefelé tekint a bírákra, nem pedig önálló döntéshozóként. Sajnos a fiatal bírói generációk már ebbe nőttek bele, természetes nekik az, aminek nem szabadna annak lennie. A bírák jegyzőkönyvet gépelnek és nem nagyívű jogi megoldások keresésével foglalkoznak. Ne arra gondoljon tehát, hogy egy politikailag kényes ügyben leszól a miniszter, ennél sokkal hétköznapibb méltatlan helyzetek fordulnak elő.
– Nem is kell leszólnia?
– Ki kell mondani:
az ügyészség a politikailag érzékeny ügyekben nem teszi a dolgát.
Bíróként rendkívül disszonáns érzetet kelt, hogy egy tolvaj vagy egy kábítószer-kereskedő ellen fel kell lépnünk a törvény teljes szigorával. Nem arról van szó, hogy nem érdemlik meg, de joggal kérdezik: ha ők ezt a büntetést kapják, miért nem lépünk fel másokkal szemben is? És erre nincs válasz. Nem jó érzés leültetni úgy valakit, hogy a felettük levők szabadon ugrálnak.
– Hogyan történhet ez meg?
– Például úgy, hogy bizonyos típusú ügyek bizonyos típusú bírákhoz kerülnek.
– Laczó Adrienn milyen típusú bíró, ha neki adták a Simonka-ügyet? Nem tűnik simulékony, hatalomhoz dörgölőző alkatnak. Nem túl sok fideszes képviselőt ismerünk, akik ellen ilyen súlyú korrupciós vádat emeltek, ez egy kiemelt ügy. Nem cáfolja ez a saját elméletét?
– Nem. A jelenlegi politikai hatalmat ugyanis nem érdekli a Simonka-ügy. Őt már réges-régen elengedték, ez már nem egy nagypolitikai ügy, nem számít, ki a bíró.
– Az a tény, hogy büntetőügy lehetett belőle, már önmagában jelzi, hogy elengedték?
– Igen, ezt gondolom. Egyébként sem azzal van a baj, hogy ki kerül a vádlottak padjára, hanem azzal, hogy ki nem.
– Hat éve folyik ez az ügy, a közvélemény egyszerűen belefásult a követésébe. Önnek is van felelőssége ebben, mert már a második bíró volt, aki visszaadta ilyen vagy olyan okból, így harmadszor kezdték újra az elsőfokú tárgyalást. Simonka pedig arról nyilatkozik, hogy Tiborcz István ügyleteihez nincs köze a miniszterelnök-apósnak.
– Okkal húzódnak el ezek az ügyek. Rengeteg szakértőt, tanút hallgatnak meg. A magyar rendszerben egy bírónak egy ilyen gigaügy mellett még vagy húsz kisebb pert kell vinnie.
– Ha az igazságszolgáltatás nem bír ezzel a néhány korrupciós üggyel, mi történne egy politikai váltásnál, ha akárcsak a sajtó által feltárt botrányok ráömlenének a bíróságokra, és azokat kellene letárgyalni?
– Bízom benne, hogy sor kerül erre. Figyelembe kell venni, hogy a nyomozóhatóság legalább olyan leterhelt, mint a bíróságok, de azért a rendszerben van tartalék, amit mozgósítani lehetne.
– A lemondása időben egybeesett azzal az ultimátummal, hogy a bírák csak akkor kapnak béremelést, ha egyetértenek a bírósági reformmal. Még tüntetést is szervezett ez ellen. Ám az interjúra készülve hiába kerestem az azóta megtett nagy bírósági reformlépéseket.
– A bírák 35 éves alsó korhatárát keresztülverték, és lényegében újra 70 évre emelték a felső korhatárt. A bejelentett reform nem kezdődött meg, túl nagy volt az ellenállás.
– Elhalt?
– Most úgy tűnik.
– A bulvársajtó működik így: felhabzik egy történet, jön egy botrány, azután lecseng, és érkezik az újabb skandalum. Egy igazságszolgáltatási reform hogyan tud felhabzani és elcsendesedni, mint egy celeb házasságtörési ügye?
– A kormányunk második éve úgy működik, hogy sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja a politikai kihívó, egy erős, valódi ellenzéki párt megjelenését. Ötpercenként újabb és újabb ügyekkel állnak elő, és tesztelik őket a közvéleményben.
Nincs energiájuk az igazságszolgáltatási reformra, a tervek sem voltak megalapozottak, ez a garnitúra egyébként is alkalmatlan arra, hogy ezt megtegye. Nem értenek hozzá.
– A pénzszállító autó feltartóztása, a fekete maszkos történet az aranyrudakkal is egy ilyen próbálkozás?
– Biztos vagyok benne, hogy igen. Nem fogják belátni a tévedésüket, de az elmúlt egy évből 15 ilyen történetet tudnánk felsorolni. Emlékezzen rá, tavaly milyen hullámokat vetett az átláthatósági törvény.
– Hogyan feledhetném, a lapom pert indított a Szuverenitásvédelmi Hivatal minket ért rágalmai ellen.
– Kapkodnak, mérik a hatást. Ha a közvélemény nem jól reagál, akkor elengedik a történetet.
– Vagyis végsősoron rajtunk múlik? Ha jó erősen rettegünk az ukránoktól, akkor a pénzszállító történet velünk marad? Ha nem, akkor elhal?
– Mindenképpen ez lesz a vége, mert végső soron a kormányrendelet és a törvény is alaptörvény-ellenes, a nemzetközi fórumokon biztosan el fog vérezni. A személyre szabott jogalkotás nem megengedett, nem lehet egyéni esetekre törvény hozni.
– Vagyis lehet mondani, hogy lopni nem szabad…
– …de azt nem lehet törvénybe foglalni, hogy Géza lopott.
– Nem Géza, Volodimir.
– Pláne, és most ezt mondták. Mivel nem volt bizonyíték, törvénybe foglalták, hogy ez az ügylet gyanús.
– Szóval siessünk az interjúval?
– Siessünk. Könnyen lehet, hogy már bekészítették a következő botrányt.
Nyitókép: Nagy Mihály
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
