Friss Hirek

Egy nap alatt 55 tonna szemetet gyűjtöttek az utak mellől

Országos szemétgyűjtési akciónapot szervezett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2024. október 11-én, mely a társaság 19 vármegyei igazgatósági központja, a budapesti székház dolgozói, valamint 80 mérnökségének képviseletében összesen mintegy 1 000 fő részvételével zajlott. Csak ezen a napon összesen 55 tonnát meghaladó hulladékot szállítottak el hivatalos lerakóhelyekre a közutas szakemberek. Az akciónap célja az út menti területek megtisztítása mellett az volt, hogy bemutassák, milyen napi szintű szélmalomharcot jelent az illegális szemetelőkkel szembeni küzdelem – írták a közleményükben.

Összesen 170 különböző útszakaszon, többek között fő-, mellék-, bekötő-, valamint szervízutak mentén és pihenőhelyeken takarították a szeméttel borított területeket. Kiemelt hangsúlyt fektettek az útszakaszok kijelölésénél, megválasztásánál az őszi szabadidős tevékenységek miatt gyakran látogatott, turisztikailag frekventált területek, kerékpárutak, a Balaton, a Velencei- és a Tisza-tó környezetére is. A közúthálózat mentén az autósok által eldobált csomagolási hulladékok összegyűjtésén felül néhány illegális lerakó felszámolása is megvalósulhatott. Általános tapasztalat, hogy sokan a felesleges hulladékot kevésbé forgalmas utak mellett dobják ki, így a közutasok gyakran találnak bútorokat, textileket, építési törmeléket, elektronikai berendezéseket, gépjárműalkatrészeket, valamint gumiabroncsokat is, melyek elszállításáról több térségben is gondoskodniuk kellett a szakembereknek. Ezen felül autóbontásból származó karosszériadarabok, gázálarcok, valamint még éles lőszer is előkerült a szeméthalmokból.

Ezen az egy napon országosan 55 tonna szabálytalanul kidobott hulladékot szállítottak el hivatalos hulladék lerakóhelyre, hulladékkezelő központba. A legtöbb illegális hulladékot Nógrád és Somogy vármegye országos közút mellőli területeiről gyűjtötték össze a közutasok.

Általánosságban elmondható, hogy évente egy kisebb vármegyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő szeméttől mentesíti a közúti területeket a közútkezelő. Ez a feladat évi 1-1,5 milliárd forintjába kerül a társaságnak és így az adófizetőknek is, amiből például 15-20 kilométernyi mellékutat is teljeskörűen fel lehetne újítani.

A szakemberek ezért arra kérik az úthasználókat, közlekedőket, hogy legyenek körültekintőek, felelős módon, kizárólag az arra kijelölt helyeken, átvételi pontokon váljanak meg a kidobásra szánt hulladékaiktól a környezetük megóvása érdekében.

Kapcsolódó
Elképesztő, mit találtak egy fonyódi ház udvarán
400 tonna mennyiségű szemetet halmozott fel belterületi udvarában.

The post Egy nap alatt 55 tonna szemetet gyűjtöttek az utak mellől first appeared on Sokszínű vidék.


Exit mobile version