Egy szomszédos országban is árstopot jelentettek be

Horvátország kormánya hetven árucikkre határozott meg árstopot.

Horvátországban pénteken életbe lépett a kormány rendkívüli árintézkedésről szóló rendelete, amely hetven árucikkre határoz meg árstopot, írja az MTI.

A szabályok szerint a négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani, valamint minden ársapkás termékkategóriából biztosítani kell egy olyan terméket, amit árstoppal értékesítenek. Ha ez elfogy, újabbat kell felajánlani.

A szabályok megsértéséért 3000-30 ezer eurós (1,2-10 millió forintos) pénzbírság járhat.

Több ebből

Jóval nagyobb a drágulás az átlagos fogyasztói kosárban, mint a statisztika mutatja
Bomba formában van a forint

Kontextus: Az eurózónán belül Horvátországban volt a legmagasabb az infláció, 4,5 százalék decemberben. De az egész EU-n belül a harmadik legmagasabb volt a román és a magyar után. Az árak januárban tovább emelkedtek.

Eközben az Európai Fogyasztói Központ által indított “Halo, inspektore” nevű horvát Facebook-csoport újabb bojkottra hívta fel az állampolgárokat a magas árakat alkalmazó boltok ellen. Ez a harmadik péntek, hogy azt kérik a polgároktól: semmit ne vásároljanak a boltokban, de a kávézókban, éttermekben és benzinkutakon sem, hogy felhívják a figyelmet az indokolatlan áremelkedésekre.

The post Egy szomszédos országban is árstopot jelentettek be appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed