Egyetlen grafikonon, hogyan hódította meg az Otthon Start Magyarországot

Nyáron is sok érdeklődő volt, de legtöbben csak a program rajtjakor kerestek rá az Otthon Startra.

Mi történt? Budapesten és az ország nyugati részén pörögtek rá legjobban az Otthon Start lakáshitelre az internetes keresések alapján, ehhez képest a keleti és északi megyékben kisebb az érdeklődés – írja elemzésében a Bank360, amit a Forbes.hu-hoz is eljuttattak.

Több ebből

Egyetlen grafikonon, hogyan hódította meg az Otthon Start Magyarországot
Ki nem találnád, kié valójában a balatonfüredi ház, amit a propaganda az ellenzék új arcához akart kötni

Miért fontos ez? Az internetes keresési (Google Trends) adatok támasztják alá, hogy július óta, a program bejelentésének különböző fázisaiban egyre jobban érdeklődtek az Otthon Start iránt. De a legjobban a program rajtjakor, szeptember elején ugrott ki a mutató.

Kontextus. Az utolsó kiugrásokat a „lakáshitel” kifejezés már kevésbé követte le – a Bank360 szerint úgy látszik, addigra már széles körben ismertté vált a program neve.

Ábra: Bank360

Mit jelent ez a gyakorlatban? A legtöbb keresésre Budapesten került sor, őt követte Vas, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megye. A sor végén Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye.

Ábra: Bank360

The post Egyetlen grafikonon, hogyan hódította meg az Otthon Start Magyarországot appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed