A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI), a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és az Országos Vízügyi Főigazgatóság közös, a Hidrológiai Közlönyben megjelent tanulmánya átfogó képet rajzol arról, hogy miként változott a Balaton vizének kémiai viszonyai az elmúlt 130 évben – olvasható a BLKI közleményében.
Az édesvizek sótartalmának növekedése (szalinizációja) világjelenség, amely a 21. század első évtizedeiben került az érdeklődés homlokterébe. A jelenség elsődleges kiváltó oka a bányászat, a kőolaj- és gázkitermelés, az utak sózása, a műtrágyahasználat, valamint a tájhasználat változása. Az urbanizáció, a kommunális és ipari szennyvízkibocsátás, beépített, lefedett terület növekedése a vízgyűjtőterületen szignifikánsan fokozza az iontranszportot, többek között az építési anyagok korróziója, az utak sózása és a szennyvízkibocsátás következtében. A növekvő szalinizáció hatásait a klímaváltozás tovább erősít.
A friss adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a Balaton vizének sótartalma a 19. század végétől a 20. század közepéig nem változott, ezt követően azonban az utóbbi 50 évben tartós és napjainkig tartó növekedése indult meg.
Az összes ionkoncentráció a tó egész területén a történeti háttérnek tekinthető 450 mg/l értékről napjainkra 620-690 mg/l körülire emelkedett.
A Balaton egészen az 1980-as évek elejéig édesvizű tó volt, de ma már édes-sós átmeneti vizű. Az élővizek sótartalma széles tartományban helyezkedik el, a Szent Anna-tóban, Erdélyben az összes ionkoncentráció mindössze 10 mg/l, a Fertőben 1500-2000 mg/l, a Velencei-tóban 3000 mg/l a tengerekben pedig 35000 mg/l körüli.
Az urbanizáció hatása
Az Északi-féltekén megfigyelt általános trenddel ellentétben a Balatonban nem a klorid-ion növekedés volt a szalinizáció fő oka. Az anionok közül a hidrogénkarbonát és a szulfát-ion növekedés is meghaladta a klorid-ionét, a kationok közül pedig a magnézium-ion koncentráció növekedés meghaladta a nátrium-ionét.
A tó vizének összetételét alapvetően meghatározó nyolc fő ion közül egyedül a kalcium-ion koncentráció nem nőtt, mert a Balatonban jelentős mértékű mészkőkiválás következik be. Az eltérő vízjárású évek között a mészkőkiválás mértékében nagy különbségek voltak, a legkisebb érték 25 ezer tonna/év, a maximum pedig 125 ezer tonna/év volt, átlagosan pedig 75 ezer tonna/évnek adódott. Az algák és a vízinövények fotoszintézise nyaranta jelentős úgynevezett biogén mészkőkiválást okoz, azonban az így kivált kalcium-karbonát ősszel visszaoldódik.
Figyelembe véve azt, hogy az utóbbi évtizedekben a fagyos napok számának csökkenése ellenére a klorid-ion koncentrációja töretlenül emelkedett a tóban, annak forrását nem az utak sózásában kell keresnünk, hanem elsősorban az urbanizációban: a tisztított – szerencsére foszforban szegény – szennyvizekben, illetve a beépített, lefedett terület növekedésében.
A Balaton esetében kimutatták, hogy a beépített terület részaránya az 1927-es 1,6%-os értékről napjainkra 6,0 %-ra nőtt.
A tó sótartalmának növekedése a klímaváltozással is összefügg, hiszen amíg korábban ilyen nem fordult elő az ezredfordulót követően napjainkig kilenc alkalommal volt az éves vízmérleg negatív, azaz a hozzáfolyás és a csapadék nem fedezte a párolgást. Ez szükségszerűen növelte a víz tartózkodási idejét a tóban, ami az oldott sók töménységének növekedését eredményezte.
A sótartalom növekedése szükségszerűen hatással van a tó ökológiai rendszerére, amely azonban néhány korai kezdeményezést kivéve eddig nem képezte vizsgálatok tárgyát. Amennyiben a sótartalom növekedésének tendenciája nem változik, 50 év múlva a Balaton sótartalma megközelíti az 1000 mg/l értéket, amely a tavi élővilág jelentős megváltozását okozhatja.
The post Egyre sósabbá válik a Balaton first appeared on National Geographic.
