Friss Hirek

Elárvult vadmacskákat mentettek magyar szakértők

Elárvult vadmacskákat mentettek a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai – számol be az MTI. A két fiatal példányt október 15-én engedték szabadon a Somogy vármegyei Zselicben.

Az intézet szerint az állatokat június első napjaiban még kölyökként találták a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai Szenna település mellett. A kicsik valahogy elkeveredhettek az anyjuktól, és segítség nélkül képtelenek voltak az önálló életre.

Az elárvult kölyköket a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi mentőhelyére szállították, ahol a gondozók folytatták a nevelésüket, valamint átszoktatásukat a tejről a szilárd táplálékra. A kölykök azóta elérték azt a fejlettséget, amikor már önállóan is boldogulnak: elég ügyesek és erősek ahhoz, hogy emberi segítség nélkül is megállják a helyüket a természetben.

Elengedésük előtt a két állaton genetikai vizsgálatokat is végeztek. A Magyarországon honos európai vadmacskák gyakran kereszteződnek kóbor házi macskákkal, ami azzal a természetvédelmi problémával jár, hogy egyre kevesebb a fajtatiszta vadmacska. Ráadásul a házi macskának létezik olyan színváltozata, amely megszólalásig hasonlít a vadmacskára.

A laboratóriumi vizsgálatok azonban igazolták, hogy valóban vadmacskákról van szó.

A fiatal egyedeket a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal együttműködve juttatták vissza a természetbe. A vidéket jól ismerő szakemberek javasolták az elengedés helyének a Szennától valamivel távolabb eső helyszínt, a Zselickisfalud melletti Kardosfa térségét.

A Fővárosi Állat- és Növénykert vadállatmentő tevékenységének köszönhetően évente kétezernél is több – tavaly 2368 – segítségre szoruló állat kap második esélyt. A mentett állatok nagy része madár, de emlősök, sőt kisebb számban hüllők is találhatóak köztük. Vadmacskából az elmúlt öt évben összesen kilenc mentett állatot engedtek vissza természetes élőhelyére a sikeres felnevelést, valamint rehabilitációt követően.

A Magyarországon fokozottan védett, 2024-ben az év emlősének is megválasztott vadmacska lesz a főszereplője a szombati Vadmacska Gálának és Forgatagnak, melyet az állatkert rendez a Herman Ottó Intézettel közös szervezésben. A vadmacskák és más macskafélék iránt érdeklődőket ezen a napon tematikus vezetett sétával, természetvédelmi forgataggal, a nemzeti park igazgatóságok és más partnerszervezetek standjaival, ismeretterjesztő előadásokkal, színpadi programokkal, interaktív mese-előadással és Gryllus Vilmos Természetes dalok című mesekoncertjével várják. A Vadmacska Gála és Forgatag részletes programja az állatkert weboldalán olvasható.

The post Elárvult vadmacskákat mentettek magyar szakértők first appeared on National Geographic.


Exit mobile version