Tavaly hosszú kihagyás után tért vissza az RTL-re a (jelenleg negyedik évadával futó) Sztárbox, melynek több meccse is kiütéssel végződött 2023-ban. A negyeddöntő utolsó fordulójában Rácz Jenő és Kabát Péter meccse ért véget KO-val, miután az egykori focista akkora ütést kapott a séftől, hogy elvesztette az eszméletét, és azonnal orvosi ellátásban kellett részesíteni. A történteket Kabát párja, Róka Adrienne is a helyszínen nézte végig, aki sírva rohant be a szórítóba, miután kedvese összeesett.
Nemrég a story.hu írt arról, hogy a pár régóta nem posztolt közös tartalmakat a közösségi oldalakon, és noha Kabát idén is nézőként látogatja a Sztárbox-meccseket, Róka Adrienne nem szokott vele tartani. Azzal kapcsolatban, minden rendben van-e köztük, a lap mindkettőjüket megkérdezte, az egykori focista érdeklődésükre elmondta, hogy minden a legnagyobb rendben van, amit Róka Adrienne is megerősített. Elárulta továbbá azt is, miért nem szokott párjával tartani a Sztárbox-meccsekre.
14 éve szeretjük egymást. A változás maximum annyi, hogy Peti alig volt itthon az elmúlt időszakban, ha pedig végre együtt tudtunk lenni, nem a képek és a posztolás volt az elsődleges. Hogy a Sztárboxon nem vagyok ott vele, az pedig azért van, mert élénken él még bennem a tavalyi sokk, amikor Peti ájultan feküdt a ringben. Szóval köszönjük az aggódást, de jól vagyunk, együtt vagyunk
– zárta le a témát.
The post „Élénken él még bennem a tavalyi sokk” – Róka Adrienne okkal nem kíséri el Kabát Pétert az idei Sztárbox-meccsekre first appeared on 24.hu.