Friss Hirek

Elkésnek, elvesznek, elcserélődnek a Sameday csomagjai – a szállítócég is jogosnak tartja a panaszokat

Úgy tűnik, teljesen összeomlott a Sameday csomagszállító rendszere: elérhetetlenek, a megkeresésekre, panaszokra nem válaszolnak, és semmilyen szolgáltatást nem nyújtanak. Ránéztem az értékelésekre, a Google-on 1,2 – több ezer vélemény alapján, a Facebook is tele felháborodott kommentekkel. Nekem »csak« 10 napja veszett el a 30 ezer forint körüli értékű csomagom, más rosszabbul járt, úgy nézem

– írta lapunknak egyik olvasónk.

A károsultak Facebook-csoportjában is számos bejegyzés található a közelmúltból – például arról, hogy a hónap elején megrendelt termékek sem érkeztek még meg, holott több helyen 1–2 napos kiszállítást vállalt a cég. De akadtak, akiknek a csomagját egy másik kerületbe vitték, elvesztették, véletlenül elcserélték, vagy hiányosan kapta meg azt.

A 2007-ben Romániában debütált Sameday egy jó ideje már Magyarországon és Bulgáriában is megvetette a lábát – nálunk számos webáruház termékeinél választható országos kiszállítóként. A cég 2017-ben csatlakozott az eMag-csoporthoz, a következő évben indította a futárpostai szolgáltatását, aztán csomagautomatákat is létesített, majd úgynevezett csomagpontokat is bekapcsolt, és 2020-ban indította el a szolgáltatását Magyarországon. Idén két magyar cégre vetettek szemet – júniusban megvásárolták a Sprinter futárszolgálatot, augusztusban pedig bejelentették, hogy felvásárolják a szintén csomagkiszállítással foglalkozó Pactic Groupot is. Az Opten adatai szerint a szolgáltatás mögött álló Delivery Solutions Zrt. eddig mindig veszteséges volt, egyre nagyobb mértékben – adózott eredménye tavaly már több mint mínusz 3 milliárd forint volt.

A neten többek között azt írják a bemutatkozásukban, hogy mivel az idő nagyon értékes erőforrás, céljuk, hogy időt takarítsanak meg az ügyfeleik számára, illetve mindig arra törekszenek, hogy „a határidőnél is hamarabb” célba érjen a kiszállított csomag. Azonban úgy tűnik, homok került a gépezetbe, és a szépen megfogalmazott elveknek nemigen tudnak mostanában megfelelni.

A napokban megjelent hírek és ügyfélpanaszok kapcsán a cég lapunknak elismerte:vannak a kiszállításokkal kapcsolatos üzemeltetési és ügyfélszolgálati nehézségeik, szerintük ideiglenesen.Az ok szerintük az, hogy az őszi szezonra nem jellemző kedvezmények miatt csomagdömping alakult ki, miközben korábbi akvizícióik miatt jelenleg konszolidációs folyamatok zajlanak náluk. Válaszukból az is kiderült, a problémákat úgy próbálják enyhíteni, hogy a teljes logisztikai hálózatban meghosszabbított munkanapokat, extra műszakokat és szombati kiszállítást vezetnek be, egyúttal azt is ígérik, hogy megerősítik az ügyfélszolgálatukat.

Hozzátették, jelenleg kritikus szakaszban van operációs folyamataik konszolidációja, illetve a munkafolyamatok finomhangolása, ám ezek a műveletek létfontosságúak a közelmúlt felvásárlásai és egyesülései nyomán. Ezek a kulcsfontosságú lépések kapacitásaik növelésének érdekében történtek. Azt is írták, hogy elindították a toborzást, hogy bővítsék a futárcsapatukat, illetve alvállalkozókkal dolgozzanak együtt, valamint beruháztak technológiai fejlesztésekbe is, amelyek szerintük javítják majd az ügyfélélményt. Lapunknak küldött levelében a cég azt ígérte: igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy mielőbb normalizálódjon a működésük, de hogy ez pontosan mikorra várható, azt nem részletezték.

The post Elkésnek, elvesznek, elcserélődnek a Sameday csomagjai – a szállítócég is jogosnak tartja a panaszokat first appeared on 24.hu.


Exit mobile version