Friss Hirek

„Előfordult, hogy kék-zöld volt a fiam. Hiszek az ártatlanságában” – mondta a nő, aki moziba ment fiával a gyilkosság után

Hiszek a fiam ártatlanságában, és kitartok mellette. Nem tudom, hogy ki ölhette meg a volt élettársát

– mondta lapunknak a zuglói gyilkossággal vádolt férfi édesanyja. A vádhatóság szerint C. Károly 2022 áprilisában megfojtotta az élettársát, miközben a nő 9 éves kisfia is a lakásban tartózkodott. A férfi anyja szerint az ő ötlete volt, hogy aznap este beüljenek a moziba, ahol végül elfogták a vádlottat.

C. Károlyt vezetőszáron és bilincsben hozták a Fővárosi Törvényszékre szerdán a büntetés-végrehajtás kommandósai. A férfi pár hónappal a bűncselekmény előtt ismerkedett meg Sz. Zsanettel, majd nem sokkal később össze is költöztek. Abban a zuglói lakásban laktak, amelyben a nő a korábbi kapcsolatából született kisfiával élt. A gyilkossággal vádolt férfi anyja azt mondta a szerdai bírósági meghallgatása során, hogy Zsanett háromszor járt nála, de mindannyiszor részeg volt. Elmondása szerint a nő jó kapcsolatban volt Károllyal, akivel még egy kislányt szerettek volna. Azt tervezték, hogy idővel hozzá költöznek.

A vádirat szerint az ominózus napon C. Károly vett két liter bort, amelyből a párja megivott valamennyit. C. Károly véletlenül megütötte könyökkel a kisfiú szemét, amit a nő számonkért a férfin, és lekevert neki egy pofont. Ezután tovább veszekedtek, amit egy idő után a konyhában folytattak, a kisfiú pedig a szobában maradt, és a férfi nem is engedte neki, hogy kijöjjön onnan. A férfi vita közben rátámadt az élettársára, majd megfojtotta.

C. Károly ezt követően a csukott ajtón keresztül felszólította a gyereket, hogy bújjon el a szobában, mert hamarosan jön a rendőrség, ezt követően pedig elhagyta a lakást, és a bejárati ajtót kulccsal bezárta. A kisfiú pár órával később előbújt a rejtekhelyéről, és megtalálta az anyja holttestét.

Szajki Bálint / 24.hu

Ekkor felhívta az apját, hogy rosszul van az anyukája és nem lélegzik. A kiérkező mentősök megpróbálták újraéleszteni a 30 éves nőt, de már nem lehetett rajta segíteni. A férfi a Pólus Centerbe ment a gyilkosság után az édesanyjával, hogy megnézzék az új szuperhősfilmet, itt fogták el. C. Károly elismerte, hogy vitatkozott a volt párjával, de azt tagadta, hogy bántalmazta volna. Állítása szerint életben volt a nő, amikor elhagyta a lakást, és sérülés sem volt rajta.

A férfi anyja azt mondta, hogy minden nap szokott beszélni a fiával, és ez így volt aznap is. Elmondása szerint délután negyed hat után hívta fel a viberen a vádlott, akivel megbeszélte, hogy otthon találkoznak.

Nem volt jó kedve egyáltalán, közölte, hogy összeveszett az élettársával. Azt mondta, hogy véletlenül belekapott a gyerek szemébe, Zsanett pedig ezért nagyon megütötte őt. Ekkor döntötte el, hogy eljön otthonról, mert át kell értékelnie a dolgokat, hogy van-e értelme egyáltalán folytatni a kapcsolatukat

– mondta az anyuka, hozzátéve, a fia azt mondta neki, hogy az élettársa kisfiának apja miatt veszekedett Zsanett-tel. Hozzátette, bevett szokás volt náluk, hogy ha valami komoly probléma van, akkor azt nem otthon beszélték meg, hanem elmentek és beültek valahova. „Az én ötletem volt, hogy ha már itt vagyunk a Pólusban, akkor menjünk be a moziba. A film közben felhívott egy rendőr, és kérdezte, hogy hol vagyunk. Mondtam, hogy itt vagyunk a moziban. Tíz-tizenöt perc múlva jöttek a rendőrök és elvitték a fiamat.”

Szajki Bálint / 24.hu

Amikor a bíró megkérdezte az anyukától, hogy hívott-e bárkit is C. Károly telefonon vagy üzent-e valakinek a találkozásuk és a moziba való beülésük között, akkor azt felelte, hogy fia Zsanettet próbálta hívni, de senkivel sem SMS-ezett. A férfi anyja finoman szólva sem volt jó véleménnyel az áldozatról. Állítása szerint a kisgyermekes anyuka rendszeresen ivott és drogozott. Sőt, ő volt az, aki agresszíven viselkedett a gyerekével. „Előfordult, hogy kék-zöld foltok voltak a fiamon. Amikor megkérdeztem, hogy mitől vannak, akkor azt mondta, hogy Zsani volt. Egy üveg tömény volt a nő napi adagja.”

Az asszony elmondta még, hogy korábban pszichológiai kezelés alatt állt a fia, aki kedélyjavítókat szedett. Elmondása szerint a gyereke tisztaságmániás, és naponta húsz alkalommal is kezet mosott, ami nehezítette abban, hogy munkát találjon. C. Károly több évet ült korábban szexuális erőszakért, de az asszony szerint ebben az ügyben is ártatlan volt.

Szajki Bálint / 24.hu

Ezt követően a bűncselekmény helyszínére elsőként kiérkező mentősöket hallgatták meg tanúként. A mentőtiszt elmondta, hogy zárva volt a bejárati ajtó, amikor a helyszínre érkeztek, de hallották, hogy egy kisgyerek van bent, és nem mozdul az anyukája. Ekkor megkérdezték tőle, hogy ki tudja-e nyitni az ajtót, ő pedig azt felelte, hogy igen, csak keres kulcsot.

Amikor a kisfiú kinyitotta az ajtót, akkor az anyuka a földön feküdt. Nem volt légzése és keringése, fojtogatás nyomai voltak a nyakán

– mondta a mentőtiszt, hozzátéve, hogy közben megérkeztek a rendőrök, akik átvitték egy másik helyiségbe a gyereket, amíg ők megpróbálták az anyukáját újraéleszteni. Mint mondta, 20–30 percig küzdöttek a nő életéért, de már nem tudtak rajta segíteni.

Az ügyészség 11 év börtönt és 10 év közügyektől eltiltást kért a nyolc általános iskolát végző férfira emberölés bűntette és kiskorú veszélyeztetése miatt.

The post „Előfordult, hogy kék-zöld volt a fiam. Hiszek az ártatlanságában” – mondta a nő, aki moziba ment fiával a gyilkosság után first appeared on 24.hu.


Exit mobile version