Több mint fél éve nem jár a zöld rendszám a Magyarországon forgalomba helyezett konnektoros hibrideknek, illetve a már meglévő zöld rendszámokat is fehérre kell cserélni az ilyen járműveken. A 24.hu azonban belepillantott a belügyminisztérium számaiba, és kiderült, hogy gyakorlatilag senki sem cserélte még vissza fehérre a rendszámát az érintettek közül. Eddig is köztudott volt, hogy rengetegen kizárólag a zöld rendszámmal járó előnyökért vettek konnektoros hibridet, sőt, a felhasználók egy része büszkén vállalta akár a nyilvánosság előtt is, hogy sohasem tölti az autóját, tisztelet a kivételnek természetesen. A rendszámcsere hivatalos határideje egyébként 2026. november 30, ami azt jelenti, hogy a legleleményesebbek mindösszesen egy hónapnyi ingyen parkolást veszítenek a fővárosban, hiszen 2027-től már a zöld rendszámmal sem járna ilyen kedvezmény. Az ingyen parkoláson kívül azonban még egy nyomós okuk is akad a tulajoknak a csere halogatására. Ennek a költségét nem állja az állam, tehát a tulajdonosnak kell legalább 12 300 forintot fizetni azért, hogy elveszítse a zöld rendszámmal járó előnyöket. Fontos azonban megjegyezni, hogy saját magukat szívathatják meg, akik az utolsó pillanatra hagyják a cserét, hiszen jó eséllyel a nagyjából 40 ezer egyszerre beérkező kérés komoly gyártási és logisztikai problémát okozhat, a határidő lejárta után pedig tilos lesz használni a járműveket a fehér rendszám megérkezéséig.

