A lakóingatlanokkal együtt a garázsok ára is folyamatosan emelkedik: egy év alatt 8 százalékkal drágultak a kocsibeállók, amelyek átlagára idén a harmadik negyedévben 8,2 millió forint, négyzetméterára pedig 530 ezer forint volt – közölte saját adatai alapján a zenga.hu ingatlanhirdetési portál az MTI-vel.
Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője a közleményben ismertette: a garázsok és a lakóingatlanok iránti kereslet hasonló mozgást mutat, a garázsokat a lakás vásárlásával együtt, ahhoz kapcsolódva keresi a többség.
A fővárosban és a vármegyeszékhelyeken nincs jelentős különbség az árakban, ám Budapest belső kerületiben és Budán, ahol szűk a kínálat, igencsak eltérnek a meghirdetett összegek – jelezték a közleményben. Példaként említették, hogy Budapesten a külső kerületekben jellemzően 5–6 millió forinttól indulnak a fedett autóbeállók és a belváros felé haladva egyre jobban emelkednek az árak. A VIII. és a IX. kerületben már 8 millió forint feletti árszintekkel lehet találkozni, a VII. kerületben pedig a 11 millió forintot is meghaladja az átlag. Nagyjából ez az árszint jellemző Budán is: a III. és a XI. kerületben 10–11 millió forinttal kell számolni.
Az elemzési vezető szerint sokan vannak, akik az autóbeállót nem vásárolják meg, csak bérlik, így egy garázs akár befektetési termék is lehet.
Egy 8 millió forintos fedett garázst jellemzően havi 30 ezer forintért adnak bérbe a tulajdonosok, ami nagyjából a lakáspiachoz hasonló, 4–4,5 százalék közötti bruttó, éves hozamszintet jelent. A belvárosban a bérleti díjak is magasabbak, az I. vagy a VI. kerületben elérik az 50–60 ezer forintot.
Kitértek arra, hogy a főváros és a vidéki városok kínálata között leginkább a garázsméretben figyelhető meg különbség. A legkisebb garázsokat Budapesten kínálják, a fővárosban egy átlagos autóbeálló mindössze 13 négyzetméter, a legnagyobb garázsok pedig Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna vármegyében vannak, ahol 19 négyzetméter az átlag.
A hazai ingatlanhirdetési portál, a zenga.hu tulajdonosa és üzemeltetője az OTP Bank Nyrt. 100 százalékos leányvállalata, az OTP Otthonmegoldások Kft.
The post Ennyit drágultak egy év alatt a garázsok first appeared on 24.hu.