Erdoğan nemzetközi bíróság elé viszi „a gázai tömegmészárlás” ügyét

Recep Tayyip Erdoğan török elnök Isztambulban bejelentette, hogy Törökország nemzetközi bíróság elé viszi „a gázai tömegmészárlás” ügyét.

„Elengedhetetlen, hogy ezt a bűncselekményt nyomon kövessék és kivizsgálják nemzetközi szinten, és hogy az elkövetők megkapják megérdemelt büntetésüket” – mondta Erdoğan egy isztambuli rendezvényen, amiről az NTV török tévé tudósított.

A török elnök pénteken Berlinben német vezetőkkel tárgyalt az Izrael és a Hamász közötti konfliktusról. Hazatérőben a repülőgépen arról is beszélt a török média jelentése szerint, hogy ha létrejön a tűzszünet, Törökország segíteni fog a Gázai övezet infrastruktúrájának, kórházainak, iskoláinak újjáépítésében.

Miután a napokban felszólította Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt, hogy közölje, rendelkezik-e Izrael atomfegyverekkel, Erdoğan most megint visszatért a témára a sajtónak nyilatkozva, és a nukleáris fegyverek ellenőrzését követelte Izraelben.

A török elnök arról is beszélt, hogy a Hamász által fogvatartott izraeli túszok családjai levélben kérték őt: járjon közben a foglyok szabadon bocsátása érdekében. Az ügyre már ráállították a török titkosszolgálatot – mondta. (MTI)

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed