Friss Hirek

Értékes, ősi hangszerek érkeztek Magyarországra

Kínai kiállításrésszel bővül a Néprajzi Múzeum Vígan zengjetek, citerák! című időszaki kiállítása – olvasható az intézmény közleményében. A múzeum 2025. március 22-én rendezi meg a citerákról szóló napját.

A tárlat ritka, több ezer éves múltra visszatekintő ősi kínai citerákkal, kucsinokkal gazdagodott, ezek A természet és az emberi lélek hangja Kínából – A csungkingi Kínai Három Szurdok Múzeum kucsingyűjteménye Magyarországon címmel mutatkoznak be.

A kiállításban a 3,2 milliárd forintra biztosított hangszerek szépsége, hangja, elkészítésének művészete mellett a hozzájuk kapcsolódó spiritualitás, mítoszok, filozófiai gondolatok is előtérbe kerülnek, hiszen a kucsin történetét a kezdetektől fogva áthatotta a taoizmus filozófiája, a természettel való harmonikus együttélés, az ember és természet közötti egyensúly megteremtésének elve.

Bár a kucsin legkorábbi említése i. e. 11. század körüli, a legrégibb máig fennmaradt ilyen hangszer hozzávetőleg 2700 éves. A mostani kiállításban „csak” fiatalabb utódjai vehetők szemügyre: például a Szungsi csienji (fenyő és szikla közötti harmónia) nevű kucsin az Északi Szung-dinasztia korából (i. sz. 960–1127).

A belépőjegy nemcsak a citerák napja programjaira, hanem a Néprajzi Múzeum aktuális is érvényes.

The post Értékes, ősi hangszerek érkeztek Magyarországra first appeared on National Geographic.

Loading RSS Feed

Loading RSS Feed
Exit mobile version