Tucatnyi publicisztika és vlog szól a héten arról, jó ötlet-e ideiglenesen hagyni szüneteltetni a demokratikus alapértékeket, illetve szemet hunyni a hiányuk fölött azért a képzetért cserébe, hogy ezen az áron majd az autokrácia által biztosított, demokratikusként elfogadott szabályok szerint le lehessen győzni az autokratát, majd restaurálni a demokráciát. Én azokkal vagyok, akik szerint követhetetlen logikai ugrások vannak a kérdésfeltevésben, matekfüggvényként legalább dupla error, de ha a legújabb kori magyar történelemben keressük a logikát, csupán egy jéghideg adódik, amit nagyon kényelmetlen megtalálni.
Szóval így, szombat reggel hagyhatjuk a rációt, már csak azért is, mert ha elfogadjuk a kérdést, akkor is az a válasz rá, hogy „nem” – Balavány György bővített mondatokban is kifejti helyettem. Lásd még a mondást, ami eredetileg
(tulajdonképpen a végletesség bármilyen formájával). És persze idealisztikus ez a közelítés, de a valódi kérdés az, hány ideát lehet feladni, hogy még legyen értelme nyerni, észrevesszük-e az ez előtti pontot, hogy még pont ott meg lehessen állni, illetve hogy ki nyer valójában, amikor közben az ideák vesznek – legfeljebb a nihil.
A miniszterelnök utóbbit normálisnak hívja, és nem fogok (minthogy nem is tudnék) vitatkozni vele azon, hogy számára az-e. De engedjük meg egy pillanatra, hogy ez nem a semmire fut ki, nem pusztán könyörtelen hatalomtechnika, és teljes természetességgel juthatnak uniszónóban arra a NER-fejek, hogy korábbi álláspontjukkal szembemenve is egy (az összes) melegfelvonulás betiltásával kell megvédeni a gyerekeket, továbbá futják be ezt az ívet nem orosz import, hanem egyéni jellemfejlődésük révén. Ez az értelmezési szabadságnak azt a kapuját tárja ki előttünk, ahonnan a hét számos további kérdése és híre megérthető, jelesül ezek:
- Hogyan a pokolba lehetett egy hosszú hétvégénél tovább jegybankelnök az, aki úgy folyatta ki a tetemes árfolyamnyereséget az ablakon, hogy annak még a Fidesz által rég lenyelt ÁSZ szerint is legalább a fele eltűnt 12 év alatt, és a maradék is leginkább a fia baráti körének szűrőjén akadt fent? (És vajon helyessé teszi-e a mostani gazdasági irányt, ha ő, a demonstráltan rossz gazdálkodó kritizálta a lépéseket, vagy váltsuk tovább az eurót? Matolcsy György csak most kezdett el nem érteni hozzá, de amíg ő volt a gazdaságpolitikát meghatározó miniszter, akkor még valódi makrocápa volt, vagy igazából akkor is csak szörföztünk a világgazdaságon meg az EU-pénzen? Ha ezt akkor is tudták, hogyan a pokolba lehetett… Körbeértünk.)
- Az előző kérdés alkérdése: milyen különleges skillekkel, magyar gógyival és pontosan hogyan lehetett a vágtató lengyel tőzsdén értékvesztésbe borítani egy ingatlancéget (mint azt Simor András levezeti)? Azok, akik az alapítványi vagyont a befektetések nulladik szabályát telibe vizelve lényegében egyben feltették a pirosra, ott megálltak, vagy hagyni kéne még dolgozni a számvevőszéket?
- Milyen perspektívái vannak egy országnak, ahol már a cégek is rosszkedvűek, és el is tudják mondani, miért? (A legbeszédesebb idézet Kiss Gergely a bizalmi indexről szóló cikkéből: „Ha az eredményeket összegezném, azt mondhatnám, hogy megszűnt a vállalatok magyar gazdaságba vetett bizalma.” Igazi buli-berobbantó mondat.)
- Hol éri meg – hogy kilépjünk határainkon túlra – bebörtönözni a legfőbb riválist, amikor a lépés kalkulálhatóan bedönti az amúgy sem virgonc nemzeti valutát?
Ugye, megbeszéltük, hogy most nem keresünk üres hatalomtechnikát és közösből kifizetett hűbéreseket minden fordulat mögött. Ezek szerint az összes fenti hír vagy direkt formában jó, a közösséget szolgálja, vagy egy ahhoz szükséges lépés, hogy a közösségnek jó legyen,
Ez azt jelenti, hogy nem a liberális világrend, továbbá annak kiterjedési területén az általános iskolák alsó tagozatában elsajátítható erkölcsi alapvetések és összeadási szabályok állnak sokfrontos támadás alatt, hanem egyszerre több országban is zsenik ténykednek. És ha így van, kivételes korban élünk, hogy mindennek szemtanúi lehetünk. Mikor, ha nem a tavasz elején hinnénk ezt?
Mert gondolni azért nehéz volna.
The post És ha mindenki zseni, aki csupán gátlástalannak tűnik? first appeared on 24.hu.
