Esélye sem volt a kosárválogatottnak az első selejtezőn, de még nincs veszve az olimpiai szereplés

A magyar női kosárlabda-válogatott 67-55-re kikapott Kanadától csütörtökön az olimpiai selejtezőtorna első fordulójában.

A tavalyi Európa-bajnokságon negyedik magyar csapat végig hátrányban volt az idei Amerika-bajnokságon bronzérmes csapattal szemben, Kanada már a nyitónegyedben 14 ponttal elhúzott. Székely Norbert szövetségi kapitány csapata főleg Juhász Dorkára támaszkodva öt pontra felzárkózott, de nagyszünetre így is 41-30 maradt a hátrány. Fordulás után hullámzó volt a játék, de az észak-amerikaiak 55-39-ről várhatták az utolsó negyedet, így aztán nem sok esélyünk maradt a sikeres hajrára.

A magyarok pénteken Japánnal, vasárnap pedig Spanyolországgal csapnak össze a Novomatic Arénában, ahonnan az első három csapat jut ki a párizsi olimpiára. A magyar női válogatott eddig egyszer, 1980-ban szerepelt olimpián, akkor negyedikként zárt Moszkvában.

Eredmények – olimpiai selejtezőtorna, 1. forduló

Kanada-Magyarország 67-55 (25-11, 16-19, 14-9, 12-16)
Pontszerzők: Carleton 18, Alexander 15, Achonwa 10, Colley 10, Amihere 6, Fields 6, Swords 2, illetve Juhász 13, Lelik 8, Dubei 8, Studer 7, Goree 4, Határ 4, Kiss 4, Varga 4, Dombai 3

Korábban: Japán-Spanyolország 86-75 (26-18, 20-18, 23-21, 17-18)

a további program:
péntek:
Kanada-Spanyolország 15.30
Magyarország-Japán 18.00

vasárnap:
Kanada-Japán 15.00
Magyarország-Spanyolország 17.30

The post Esélye sem volt a kosárválogatottnak az első selejtezőn, de még nincs veszve az olimpiai szereplés first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed