Európában is bemutatkozott a 160 milliós Ford Mustang!

Nem is kezdődhetett volna jobban a Ford számára a 2024-es Le Mans-i viadal, hiszen a szerdai időmérőn az LMGT3-as kategóriában a 77-es rajtszámú Mustang végzett az élen. A GTD európai leleplezését stílszerűen a francia pályán, az éles versenyautók ölelésében ejtette meg a márka. Mindez persze nem a véletlen műve, ugyanis a Mustang GTD minden idők legerősebb modellje a “póni autók” mezőnyében. Ráadásul a Le Mans-ban prezentált kivitelt még egy fokkal élesebb is, mint a néhány hónapja megvillantott verzió, ugyanis megkapta az új Performance csomagot.

Hirdetés

Ez főként a GTD aero hatékonyságát növeli, így a frontrészre nagyobb légterelők kerültek, de jutott ilyen a padló alá is, illetve a hátsó szárny légellenállás-csökkentő rendszert kapott. Utóbbi ismerős lehet a Formula-1-es autókról: az egyenesben a szárnyállás változtatásával kisebb ellenállásba ütközik a levegő, míg a terelőlap visszazárásával megmarad a kanyarokban a kellő stabilitás. A saját tömeget is csökkentették valamelyest, ennek látványos hozadéka a 20 colos magnézium keréktárcsa, valamint a hangszigetelő anyagok egy részét is kivették.

Ezt a vérbeli Mustang rajongók aligha fogják bánni, hiszen így minden bizonnyal még inkább beszűrődik az utastérbe az 5,2 literes, V8-as motor üvöltése, amely több mint 800 lóerős teljesítményt présel ki magából.

Hirdetés

A Ford szerint a versenyautós kialakítás mellett a vezetési élményre is kiemelt figyelmet fordítottak, az utastér ezen elv mentén került kialakításra. A kormány mögött 3D-nyomtatású, titán váltófülek találhatóak, ám az anyaghasználat nem csak nagyzolás, hiszen a márka szerint a kis tömeg mellett a sofőr ujja is jobban megtapad rajta.

Az Egyesült Államokban és Kanadában villámgyorsan elkapkodták az összes Mustang GTD-t, ám Európában még csak június 13-án, 13:00 órától lehet bejelentkezni az autóra TheMustangGTD.com weboldalon. A felületen jelenleg 2025-ös kiszállítást ígérnek, a vételárról pedig csak annyi szerepel, hogy minimum 160 millió forintot kell kicsengetni az elképesztő Mustangért.

Hirdetés

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed