Jó helyre ment legutóbb az Év Autója díj, viszont, ha kicsit előbb érkezik az új Grande Panda, akkor megizzaszthatta volna a győztest. Annyi baj legyen, hiszen a következő menetben már ott van a jelöltek között és ugyanúgy a karakterességével is hódít, érzelmi döntésre késztet. Képzeletben egyenesen Olaszországig repít: ne lepődj meg, ha kiszállva legszívesebben “Ciao!”-val köszönnél a járókelőknek. Ettől persze közel sem hibátlan, de csak rajtad áll, mennyit vagy hajlandó elnézni neki. Először azonban azt kell megérteni, hogy mitől különleges az új Panda, ami már a külső részleteknél egyértelművé válik.
Panda, ezúttal nagyban!
Alaposan felpumpálta a Fiat a Pandát, emiatt jóval nagyobbnak tűnik, mint amilyen valójában: 1 milliméter híján kereken 4 méter. A retrofuturizmus szellemében született típus elöl pixelmotívumokkal játszik, természetesen a márkajelzés is feltűnik régi és új formátumban egyaránt. Mivel ez a tisztán elektromos verzió, így az orrában egy 4 méter hosszú spirálkábel lapul, amelyen 7 kilowattal tölthető. Már itt fontos azonban leszögezni: nem ez az egyetlen opció. Az autó oldalán található egy hagyományos bemenet is, amely a 100 kilowattos DC töltést teszi lehetővé.
Oldalt egyértelműen az ajtópanelekbe préselt “PANDA” felirat vonzza a tekintetet, viszont a C-oszlop melletti apró díszbetét ennél sokkal érdekesebb. Bizonyos szemszögből nézve a “FIAT” felirat olvasható benne, míg máshonnan már a klasszikus embléma rajzolódik ki. Apróság, de még egy dolog, amivel le lehet nyűgözni a baráti társaságot.
Hátul a lámpatestek szintén játékosak, némi retro is fellelhető bennük. A csomagtér-ajtón – ugyancsak a lemezbe préselve – ott figyel a FIAT szócska, alatta az embléma, míg egy szintén a megszokottól eltérő betűstílussal a típusjelzés. Minden nagyban, könnyen észrevehetően, ugyanakkor mégsem tűnik túlzsúfoltnak a Panda hátulja.
Egy Pandát, két személyre!
Ahogyan a külsővel, úgy az utastérrel is igyekeztek személyiséget adni az autónak. Az ajtópanelekre belülről is rányomták a “FIAT” feliratot, elöl pedig még a kis kukák is Panda feliratot kaptak. Apró érdekesség, a típusnév utolsó “a” betűjét megfordították, így az egy miniatűr szemetest ábrázol.
A műszerfal megjelenése jelentősen függ a felszereltségi szinttől. Az elektromos kivitel kizárólag RED és La Prima csomaggal érhetőek el, vagyis minden esetben jár a 10,25 colos érintőképernyő, amely kis túlzással csak azért van, hogy (vezeték nélkül) futtassa az Android Autót és az Apple CarPlayt. Más menüpont szinte nincs is. A lágy hibridhez elérhető a Pop felszereltség is, amelyben viszont csak telefontartó díszeleg a második kijelző helyén – a 10 colos digitális műszeregység itt is adott. Bár kevésbé kardinális, de az ötletes “Bambobox”, vagyis az utasoldalon található részben bambuszból készült extra tároló is csak a drágább kivitelek privilégiuma.
Elöl kifejezetten kényelmes üléseket építenek a Grande Pandába, amelyek felső része bőrhatású borítást kapott, míg a vállvonaltól lefelé szövettel dolgoztak. A derék- és combtámaszok meglepően vaskosak, ezzel együtt remekül tartanak. Értékelendő, hogy még az ajtópanelekre is jutott a szövetből, amely még ennél drágább modelleknél sem evidens. Ezt leszámítva szinte mindenhol olcsó, kopogós műanyagokkal találkozni, viszont ezek többsége kékben, fehérben, vagy épp citromsárgában játszik, így az összkép jóval prémiumabbnak érződik, mint amilyen valójában.
Az utastér legnagyobb gyenge pontja egyértelműen a hátsó üléssor. A 3,99 méteres hossz miatt értelemszerűen nem tudtak csodát tenni a mérnökök, de még így is jóval kisebb a hely, mint amire a külsőt látva számítani lehet. Az átlagos magasságommal csupán némi erőlködés után sikerült beülnöm magam mögé. Nyilván ha a sofőr is kompromisszumot köt, akkor lehet valamennyit javítani a helyzeten, de ettől a Grande Panda nem lesz egy kényelmes utazóautó – nyilván nem is erre lett kitalálva.
Mi hajtja?
A Grande Panda a Stellantis csoport Smart Car platformjára épül, ennek megfelelően többféle hajtáslánc befogadására képes. A világpremierkor a lágy hibrid és a tisztán elektromos kivitelt leplezték le, ám nemrég bejelentette a Fiat, egy sima benzines, kézi váltóval ellátott alternatíva is elérhető lesz. A tesztalany teljesen elektromos, szívét 113 lóerős villanymotor adja, amely 122 newtonméteres nyomatékkal rendelkezik. Ehhez társul a 44 kilowattórás nagyfeszültségű akkumulátor, amely elméletben 320 kilométeres kombinált hatótávot tesz lehetővé.
Tényleg élmény vele közlekedni?
Röviden: a városban igen. Az elektromos Grande Panda egyértelműen az urbánus környezetben érzi jól magát, az étvágya is ekkor a legjobb. Ugyanakkor ez csak némi matekozás után derül ki, mivel a fedélzeti számítógépből elegánsan kihagyták azt a fület, amely a fogyasztást mutatja. De a lényeg! A tesztidőszak alatt 15,9 kWh/ 100 km lett az egyenlet vége, ami valamivel jobb, mint a gyári mutató. Ugyanakkor nagyon fontos hangsúlyoznom, kizárólag városi/elővárosi környezetben autóztam vele. Tehát ilyen felhasználási mód mellett (klíma nélkül) nagyjából 270-300 kilométeres hatótávval érdemes számolni. 42 százalékról 1 óra 40 perc alatt töltött fel 100 százalékra, 22 kilowattos oszlopon átlagosan 20 kilowatt környéki átlagot produkált.
A vezetési élmény elektromos autó lévén steril, a kormány kevés visszajelzést ad, cserébe a fék- és menetpedál pontosan végzi a dolgát. Elöl MacPherson, hátul többlengőkaros felfüggesztés található, amelyek hangolása inkább a lágy felé tendál. A Grande Panda a villanyhajtással egyértelműen a nyugodt, könnyed, városi autókázásra lett kitalálva, amit a 11,5 másodperces 0-100 km/órás gyorsulási adat is alátámaszt. Ugyanakkor az 50-et mindössze 4,2 másodperc alatt éri el, vagyis a dinamikus közlekedést simán meg lehet vele oldani.
Egy rövid országúti kitérőt is tettem vele. 90 km/óra környékén már jelentős a szélzaj, bár nem merném egyértelműen kijelenteni, hogy zavaró, hiszen még ekkor is lehet normál hangerővel beszélgetni az utastérben, illetve az átlagosnak mondható audiorendszer is képes orvosolni a problémát.
Mennyibe kerül?
Az elektromos rásegítés nélküli, benzines alapváltozat hazai ára a teszt szerkesztésekor még nem nyilvános. A lágy hibridért minimum 8 190 000 forintot kell fizetni, míg az elektromos 10 190 000 forinttól vihető haza. A La Prima felszereltség 11 490 000 forintra módosítja a vételárat, amely a képeken szereplő sárga színnel párosítva a végösszeg is egyben. Minden más árnyalat – így a fekete és a fehér is – további 200 ezer forintba kerül, egyéb extrát viszont nem is lehet rendelni a villanyos Grande Pandához egy töltőkábelt leszámítva.
Slágermodell?
A Grande Panda jó eséllyel pályázik a slágermodell címre, viszont nem a villanyhajtással. A 10 millió feletti kezdőár ugyanis – főleg magyar viszonylatban – rendkívül magas egy olyan autóért, amely a városi környeztet elhagyva csak kicsi szabadságot ad. Ugyanakkor az elektromos kivitelnek is lehet létjogosultsága, második autónak ideális, pláne ha otthon vagy éppen a munkahelyen adott a töltés lehetősége. Emellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a Grande Panda “lelkét” sem. Külseje és belseje egyaránt hemzseg a márka vagy a típus történelmére vonatkozó utalásoktól, ma már tudjuk, egy bizonyos francia gyártónak ez nagyon bejött egy B-szegmensben induló modellnél. Érdekesség, a két autó formavilágát ugyanaz a személy, François Leboine tervezte. Vagyis a két típus élete kis túlzással ugyanonnan indul, már csak az a kérdés, a piac ezúttal is meghálálja-e a játékosságot és az egyéniséget.

















































